A közelítő tél témája a mulandóság, alapélménye a múlás mint világállapot. Berzsenyi a versben egyszerre éli át az elmúlást mint természeti jelenséget, mint egyetemes törvényszerűséget és mint egyéni élményt. Az idő mindennap elvesz valami lehetőséget, a végén már nincs is lehetőség.
A versbeli tájleírás egy lelki tájat is bemutat. Az egyetemes mulandóság felett érzett megrendültség, az emberi sors tragikumának fájdalma szólal meg.
Témabeli és szerkezeti párhuzamok fedezhetők fel Walther von der Vogelweide Ó jaj, hogy eltűnt minden című költeményével.
Kifejezőeszközök: metafora, megszemélyesítés, ellentét, szinesztézia, kijelentő, felkiáltó mondatok, tagadó tőmondatok, jelzős szerkezetek
A veszteségérzet megteremtésében fontos szerepük van:
- az ellentétes színhatásoknak (sárga, barna, vörös – zöld, kék, a rózsakert színpompája)
- szinesztéziás képeknek („néma homály”, „balzsamos illatok”)
- hangutánzó, hangulatfestő szavaknak („zörög”, „lengedez”, „borong”, „harsogott”)
Megfigyelhető a kép (piktúra) és a bölcsesség (szentencia) kettőssége a versben.
Fő motívum: őszi fák (a pusztulás néma szimbólumai). Az ősz mint elmúlás toposz alapján motivikus kapcsolat fedezhető fel számos korábbi és későbbi keletkezésű magyar és világirodalmi alkotással (pl. Anakreón: Töredék a halálról, Babits: Ősz és tavasz között, Rilke: Őszi nap, Baudelaire: Őszi ének, Nemes Nagy Ágnes: Fák).
Nyelvezet: erőteljes hangulati értéke van! Két ereszkedő mellérendelő mondattal indul a vers. Komor hangulatot keltenek a felpattanó zárhangok (t, k, b) és a pergő hangok (r) sokasága. Ezt ellenpontozzák a lágyabb mássalhangzók (l, ny). A hanghatásoknak fontos szerepük van.
Időszerkezet: Berzsenyi mindhárom idősíkot szembesíti egymással. A múlt egy értékgazdag világot, a jelen a kiüresedést, a bekövetkező értékveszteséget idézi. A jövő kilátástalansága az értékek hiányára utal.
A cím egy minőségjelzős kapcsolat. A vers eredeti címe Az ősz volt, Kazinczy javaslatára lett a végleges cím A közelítő tél. Kétféle vélekedés is van a címváltoztatásról.
Az egyik szerint a Kazinczy-féle cím jobb, mert egyrészt eredetibb (szemben az iskolásnak ható Az ősz címmel), másrészt mozgalmasabb és fenyegető érzést kelt. Egy statikus állókép (ősz) helyére a lopva közeledő fenyegetés érzését, mozgalmasságot sugalló kép (közelítő tél) került. Így már a cím riadalmat sugall. Az új cím nemcsak pontosabban, hanem szimbolikusabb erővel is kifejezi a vers mondanivalóját, alapvető hangulatát.
A másik vélekedés szerint a Kazinczy-féle cím nem fedi a költemény igazi mondanivalóját, nem felel meg Berzsenyi kérdésfelvetésének. Ugyanis a „tél” szót tartalmazza (amely az elmúlás, a halál toposza), s ezzel a mulandóságra, az élet végén szükségszerűen bekövetkező halálra helyezi a hangsúlyt. Ezzel szemben az eredeti, Berzsenyi-féle cím (ősz) az idilli múlt és az értékhiányos jelen szembeállítását hangsúlyozza.
Berzsenyi eredetileg azért Az ősz címet adta a versnek, mert az ősz a nem teljes élet toposza a versben, az ősz az élet értékeinek, az eszményinek a pusztulását jelképezi. Ezt azért érezhette fontosnak a költő, mert a rezignált, elégikus alaphangot épp az ideál (múlt) és a valóság (jelen) meg nem felelése indokolja. A Kazinczy által javasolt cím – se a benne szereplő „tél” szó, se a „közelítő” jelző – nem utal az ideális és a valós szembenállására.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
