Az Emberi és polgári jogok nyilatkozata, a tízparancsolat formájában, sugárzó illusztrációval

A felvilágosodás kritikája

A Weimari Köztársaság (1919-1933) utolsó éveiben, a frankfurti Szociológiai Intézetben jött létre a nem hivatalosan frankfurti iskola néven ismert, felvilágosodást bíráló ideológiai irányzat, melynek két vezéralakja Max Horkheimer (1895-1973) német szociálfilozófus, teoretikus és Theodor Wiesengrund Adorno (1903-1969) német filozófus, zeneesztéta voltak.

Kettejük közös műve A felvilágosodás dialektikája (1944), amelyben kifejtik, hogy az ész hatalma és a polgári árugazdaság kiszélesedése olyan barbár mozgalmakhoz vezetett, mint a fasizmus.

A marxizmushoz közel álló frankfurti iskola a fasizmus elől az Egyesült Államokba menekült (New Yorkban szerveződött újjá), majd a második világháborús népirtások tapasztalataira támaszkodva fogalmazta meg a felvilágosodás eszmerendszerének kritikáját.

Bírálták a monopolkapitalista társadalmat, de elutasították a szovjet mintájú szocialista fejlődést is.

Úgy gondolták, az ember uralma a természet felett már olyan fokú, hogy képtelen úrrá lenni saját természetén és társadalmi viszonyain, ezért elkerülhetetlenül regresszióba esik: egyre eltávolodik saját természetes lényétől, természeti viszonyaitól és elidegenedik önmagától.