Horatius carmenjeinek jellegzetes vonása, hogy valakihez szólnak: a költő szinte mindegyikben megszólít valakit, és önmagáról is úgy beszél, mintha egy második személyhez intézné szavait. A verseknek háromféle címzettjük van Horatiusnál:
- a megszólított gyakran valós személy, általában történelmi alak vagy valami más miatt közismert személyiség (pl. Maecenas, Octavianus).
- az istenek valamelyike
- a költő egyik kitalált nevű álszerelme (pl. Chloe, Lydia, Phyllis, Glycera, Lalage). Velük ellentétben Leuconoéról azt feltételezi az irodalomtudomány, hogy talán létező személy volt.
Verseiben Horatius a megszólított mögé rejtőzik, a háttérben marad. Ily módon a lírai én háttérbe szorul, kissé objektiválódik, de nem abban az értelemben, mint a 20. század tárgyias lírájában.
A Leuconoéhoz szerkezetileg 6 egységből áll és csattanóval végződik.
Az 1. egység (1. mondat) egy felszólítás: ne kutasd a sorsot! A költő óva inti szerelmesét attól a kis babonaságtól, hogy a jósnőtől tudakolja meg, mit tartogat neki a jövő. Nem érdemes a jövővel foglalkozni, különösen a jövő veszélyeivel, mert ezzel megmérgezzük a jelenünket.
A 2. egység (2. mondat) egy bölcsességet ajánl: tűrj! A sorsot úgy kell elfogadni, ahogyan kapjuk. Valamilyen sors ránk méretik, amit el kell viselni: kár lázadozni ellene, mert úgysem érsz a lázadással semmit. Ha nem fogadod el azokat a negatívumokat, amelyekkel kényszerűen együtt kell élned, azzal csak a saját dolgodat nehezíted meg, és nem nyersz semmit.
A 3. egység (3. mondat a kettőspontig) egy filozofálgatás arról, hogy talán több évet is ad Jupiter (a római főisten), de az is lehet, hogy a mostani az utolsó.
A 4. egység (3. mondat kettőspont utáni része) egy tanács: légy bölcs, örülj az élet szép pillanatainak. A „szűrd meg bölcsen a bort” arra vonatkozik, hogy vízzel kellett a bort hígítani, mert túl sűrű volt úgy, ahogyan előállították, és nem lehetett meginni (10:1 arányban keverték vízzel). Úgy idd a bort, ahogyan finom, azaz keresd a jót az életben, élvezd az örömeit.
Az 5. egység (4. mondat a kettőspontig) egy megállapítás: lám, az idő most is telik, amíg beszélünk. Ezért van olyan sietős érzete a versnek: a filozofálgatás alatt is rohan az idő.
Nem érdemes túlságosan előre tervezni, a hosszú távú tervek talán soha nem valósulnak meg. Ne táplálj hát hiú reményeket. Kár tönkretenni a lelki nyugalmadat azzal, hogy elérhetetlen vágyakat táplálsz.
A 6. egység (4. mondat kettőspont utáni része) a csattanó: „carpe diem”, azaz élj a mának, élj a ma örömeinek. Élvezd az életet, amíg teheted, mert nem élsz örökké.
Azok, akik csak felületesen ismerik Horatius költészetét, a „carpe diem” elv miatt a hedonizmussal (a gátlástalan élvhajhászattal) hozzák összefüggésbe, pedig a költő éppenséggel óvja olvasóit a végletektől. Éppen a hedonizmus ellentétére, a mértékletességre tanít az „arany középút” elvével, s arra int, hogy minden pillanatban tudatosítsuk magunkban az élet szépségét.
Egy olyan független, szabad életvitelt hirdet, amely segít abban, hogy az élet küzdelmei ne viseljék meg a lelkünket. Tudomásul kell venni a körülöttünk levő világ adottságait, de mindent meg kell tenni a személyes belső szabadságunk megőrzése érdekében.
A Leuconoéhoz verselése időmértékes. Versformáját tekintve nagyobb aszklepiadeszi sorokból áll (vagyis a kisebbek ki vannak bővítve középen choriambussal): — — — ∪∪ — | — ∪∪ — | — ∪∪ — ∪∪ .
