A vers jelentősége az, hogy az emberi létet filozófiai síkon értelmezi. A neoplatonizmus egyik gondolatát a személyes lét végső tapasztalatának szemszögéből fogalmazza újra.
Janus Pannonius az 1460-as évek végén egyre inkább belemélyedt az újplatonista eszmerendszer tanulmányozásába, a szintén újplatonista Marsiglio Ficinóval is levelezett (aki egy itáliai humanista orvos volt). A lét és nemlét, a test és lélek viszonya foglalkoztatta.
A neoplatonizmus Platón filozófiája nyomán keletkezett irányzat, mely a mindenséget 2 szférára osztja fel: egy magasabb rendű szellemi szférára és egy alacsonyabb rendű természeti világra. E felfogás szerint az ember mindkét szférához hozzátartozik, mivel lelke a szellemi, teste a természeti világ része.
Úgy gondolták, a lélek nincs egyetlen testhez kötve, hanem testről testre vándorol: az a sorsa, hogy újra és újra leszálljon a földre (a természeti világba) és újabb testbe költözzön.
Két földi élet között a lélek a csillagok feletti legfelső égi szférában, Isten közelében él. A lélek itt ezer vagy még több évet tölt, megtisztul, s közben elfelejti előző földi életét. Majd újra alászáll a földre egy másik testbe, mindig egy magasabb fokú, tökéletesebb élőlény testébe.
A lélek igazi otthona tehát az égben van, s ott a legboldogabb. Az égi szférát földi életei során sem felejti el teljesen („feledésbe / nem merített sohasem téged a Léthe folyó”), s folyton visszavágyik az égbe. A földi életben otthontalannak, a testben bezártnak érzi magát.
A Saját lelkéhez időmértékes verselésű, versformája disztichon. Stílusa reneszánsz, ez több stílusjegyből is kitűnik (pl. az egészség fontos érték), ugyanakkor a betegség tüneteinek leírása naturalisztikus. Nyelve latin (a korabeli írásbeliség nyelve a latin volt).
Kifejezőeszközök: metafora, megszemélyesítés, költői kérdés, költői jelzők
Mitológiai utalások: Phoebus (=Apollón), Léthe (a feledés folyója), Atlas (égboltot tartó erős titán), Cynthia (=Diana), Cynthus (hegy Délosz szigetén, itt született Diana, de ebben a versben a Holdat jelenti).
Valós személyek: Milo (a krotoni Milón, i. e. 6. századan élt, az ókor leghíresebb atlétája volt)
A versszervező erő az ellentét a testi szenvedés és a lelki bölcsesség között. Ez a vers alapellentéte, amely már az első sorban megfogalmazódik (ahol a fény és a sötétség szembeállításával az értékeket hordozó, magasabb rendű lélek és a silány anyag, a test kibékíthetetlen és végzetes ellentéte jelenik meg).
Beszédhelyzet: önmegszólításnak is tekinthető, mivel a vers lírai énje a saját lelkéhez beszél, a saját lelkét szólítja meg. Egy különleges, sajátos önmegszólítás ez, amely test és lélek szétválasztásán alapul. A beszélő E/2. személyben megszólítja saját énjének egy részét, a lelkét.
A cím a vers megszólítottját nevezi meg, ez egyben újszerűsége is, mivel ez egy önmegszólító vers.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
