A Saját lelkéhez szerkezete követi az újplatonista elképzeléseket, 3 szerkezeti egységre bontható fel.
Az 1. egység (1-14. sor) a múlt leírása. Itt a tisztán szellemi természetű előzetes életére emlékezik a lelkét megszólító lírai én. A halhatatlan lélek a kozmoszban, a csillagok közt lakik, és a csillagokból, a tökéletesség birodalmából, az isteni szférából száll le a földre, az emberi testbe. Eközben a planétáktól értékes emberi tulajdonságokat kap.
Már itt ellentét feszül test és lélek között. Test: „testem tompa, sötét mélyeiben”, lélek: derekasság, derű, ész, erély, bátorság, jóérzés. A költő büszke a lelkére, szelleme fensőbbségére, kiemelkedő tehetségére.
A lélek a földi testben élve sem felejti el eredeti otthonát, és folyamatosan visszavágyik oda. Nem ivott túl sokat a feledést adó Léthe folyó vizéből, ezért tud visszaemlékezni égi életére.
Az asztrológia területéről vett képek uralják a versnek ezt a részét (Tejút, Rák, Oroszlán, Saturnus, Jupiter, Mars, Vénusz stb.). A lélek a földre való utazás során csillagképek és bolygók pályáját keresztezi, míg végül eléri a földi (természeti, anyagi) szférát. Közben a bolygók és csillagok felruházzák értékes tulajdonságokkal.
Amit saját csillagképeiről mond, abból Janus Pannonius pontos születési dátumára is következtethetünk.
A 2. egység (15-32. sor) a jelen leírása, vagyis a földi lété, amely tűrhetetlen állapot a beszélő számára.
Még nagyobb az ellentét a nemes lélek és a beteges, méltatlan test („por-gunya”) között. Ezzel a költő a szellemi és az anyagi természetű lét közti ellentétet bontja ki.
A lírai énnek „büszke derű”-t sugárzó lelke van, amely azonban alászállva méltatlan, gyenge, beteges testet kapott. Innentől testi fogyatékosságait, taszító és kínzó nyavalyáit katalógusszerűen felsorolja.
A költő betegségének, tüneteinek részletes, pontos leírása már-már visszataszítóan naturalisztikus („Örökös nátha csöpög, leszivárog nedves agyamból, / két hurutos szememen árad a vaksi folyás”).
A versnek ebben a részében tehát a kozmikus képek helyét átveszi a testrészek, szervek és kóros testnedvek előszámlálása.
A testi fogyatékosságok felsorolása után a beszélő élesen szembeállítja a test tökéletlenségét a lélek gazdag adottságaival.
Testi szenvedései, gyengesége gúzsba kötik a lírai ént, gátolják abban, hogy tehetsége kibontakozzon. Az örökké beteg test, a fizikai fájdalom nemcsak a szép külső, a jó megjelenés értékéből von le sokat, hanem a lelket is megbénítja, a bölcsességet is tönkreteszi. Ezért a beszélő inkább lenne ostoba, mint beteges („a bölcsesség mire jó, ha lakása göthös mell?”).
A 3. egység (33-44. sor) a jövő leírása, a vers zárlata. A beszélő egyéni végzete, szerencsétlensége, hogy lélek és test egymáshoz rendelődése hibás volt és ez az ő földi életének kudarcához vezetett. Ez okozza kétségbeesését, halálvágyát.
Az elkeseredett lírai én tanácsod ad saját lelkének a jövőre vonatkozóan. Egyrészt sürgeti a halált, vagyis a léleknek a testtől való megválását (ami a test halálát jelenti), és a kozmoszba való visszatérést: „Jobbá nem teheted, hagyd árva-magára e testet / s szállj ki belőle, suhanj, vissza a csillagokig.”
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
