Jean Racine: Phaedra (elemzés)

Phaedra: Racine legjobb alkotása (az utókor ítélete szerint).

Előzmények, források: témáját a mű az antik irodalomból veszi, ám sajátos racine-i drámai elemeket tartalmaz. Ezt a témát Racine előtt már mások is feldolgozták, az ókorban Szophoklész, Euripidész és Seneca is.

A legtöbb motívumot Euripidész Hippolütosz c. darabjából kölcsönözte Racine, de átalakította az ókori történetet, finomított rajta és árnyaltabbá tette a hősnő lélekrajzát, aki ezáltal rokonszenvesebbé is vált.

A legfontosabb változtatása: az Euripidész-darabban Phaedra csak mellékszereplő, a bosszú eszköze, aki teljesen ártatlanul esik áldozatul Aphrodité Hyppolitos elleni haragjának. Racine drámája a Phaedrát érintő tragikumra összpontosít, és Euripidésszel ellentétben nem láttatja Phaedrát teljesen bűntelennek.

Műfaj: tragédia

Típus: ötfelvonásos dráma (klasszikus ötös tagolású: expozíció, konfliktus, bonyodalom, tetőpont, megoldás), és analitikus dráma, amelynek összes cselekménye a katasztrófa köré sűrűsödik (ugyanakkor Racine nem használja az analitikus szerkesztésmódot, amelyben a múltbeli események feltárása idézi elő a katasztrófát, mint pl. Szophoklész Oidipusz király c. drámájában).

Téma: a mostohafiába beleszerető asszony története, a vágy és a bűntudat tragédiája. Racine a szerelmet mint pusztító szenvedélyt és a szerelem áldozatául eső nő tragikus sorsát ábrázolja művében.

Korstílus: klasszicizmus.

Cím: a főszereplő neve, témajelölő.

Helyszín: Troizén városa (Peloponnészosz)

Szerkezet: egyszerű, áttekinthető (Racine tudatosan kerüli a bonyolultságot).

A darab 5 felvonásból áll, zárt rendszerű, a jelenetek közt erős belső logika van, minden mindennel összefügg. A később tragédiát okozó viszonyrendszer már a darab kezdetén fennáll a szereplők között: adott a hősök jelleme, az összes mitológiai elem és az istenek akarata is. Mindez eleve meghatározza a dráma alapszituációját.

Alaphelyzet (expozíció): Hyppolitos el akarja hagyni az otthonát, mert nem örül Phaedra jelenlétének, akit apja hozott Troizénba és bízott a gondjaira távolléte idejére. A fiatalember azt hiszi, a mostohaanyja gyűlöli őt.

Bonyodalom: Phaedra bevallja dajkájának, hogy szerelmes a mostohafiába, Hyppolitosba. Már évek óta szereti, de érzéseit eddig sikerült jól eltitkolnia: gyűlöletet színlelt a fiú iránt és mindent megtett azért, hogy minél messzebb tudja magától. De most, hogy újra látta, újult erővel tombol benne a vágy.

Kibontakozás, késleltetés: a nép azt hiszi, hogy Thészeusz, a király meghalt. Férjének halálhíre felbátorítja Phaedrát, hogy bevallja érzelmeit Hyppolitosnak, hiszen most már megözvegyült, így elhárult az akadály szerelme elől. Csakhogy a fiatalember így is elérhetetlen a számára: szerelmét Hyppolitos ridegen, megvetően utasítja el.

Hyppolitos úgy tekint Phaedrára, mint apja feleségére, ezért már az asszony szerelmének a gondolatától is irtózik. Másrészt ő Ariciába szerelmes, akitől apja eltiltotta, mert halálos ellenségének a lánya (a Thészeusz ellen fellázadt Pallantida család utolsó sarja).

Phaedra rettentően szenved titkának kiderülése és a visszautasítás miatt. A csalódás annyira lesújtja, hogy meg akar halni. A helyzetet tovább nehezíti, hogy hírt hall a férjéről, aki mégsem halt meg, és haza fog térni.

Hogy a királyné bűne ne derüljön ki, Phaedra dajkája, Oinone kieszel egy kegyetlen tervet: szerinte meg kell vádolni Hyppolitost azzal, amivel Hyppolitos vádolhatná meg Phaedrát. Vagyis azt kell mondani Thészeusznak, hogy Hyppolitos akarta bűnös viszonyra kényszeríteni a mostohaanyját. A szerelmében megalázott, megsértett Phaedra nem akadályozza meg a dajkát a terv végrehajtásában.

Tetőpont: Thészeusz visszatér. Oinone megvádolja Hyppolitost: azt állítja, a fiú erőszakoskodni próbált mostohaanyjával. Thészeusz elhiszi a hazugságot, éktelen haragra gerjed, megátkozza, száműzi fiát és Neptunus istentől büntetést is kér rá. (Neptunus valamiért adósa a királynak, akinek ígéretet tett egyszer, hogy egy kérését teljesíti. Thészeusz most ezt a lehetőségét használja fel.) Kérését az isten azonnal teljesíti.

Az ifjú herceg szeretné feleségül venni Ariciát, már az esküvőt is eltervezték, és meg akarnak szökni, de az isteni közbeavatkozás keresztülhúzza tervüket. Miközben Hyppolitos a szekerét hajtja, egy vízisárkány kel ki a tengerből, és tüzet okád, amitől a herceg lovai megriadnak. Hyppolitos a megvadult lovak patája alá esik, így végül saját lovai tapossák agyon a száműzetésbe küldött királyfit.

Megoldás: minden kiderül, de már későn. Hyppolitos halott, Phaedra öngyilkosságot követ el, mert bűntudata van, és mert szerelmének halálát nem tudja elviselni. Halála előtt megvallja bűnét Thészeusznak, aki fia holttestéhez rohan.

A haldokló Hyppolitos utolsó kívánsága az volt, hogy apja gondoskodjon Ariciáról. A gyászoló Thészeusz leányává fogadja Ariciát.

Párhuzamos szerkesztés: az első két felvonás párhuzamos felépítésű: mindkettőben van egy szereplő, aki bizalmasának faggatózása nyomán beismeri, hogy szerelmes. Az első felvonásban Hyppolitos vallja be Aricia iránti szerelmét nevelőjének, Theraménesnek, a második felvonásban Phaedra vallja be Hyppolitos iránti szerelmét a dajkának, Oinonénak.

Thészeusz halálhíre mindkét vonzalomnak beteljesülést jelenthetne, így aztán újabb párhuzamos felépítésű jelenetek következnek: Hyppolitos szerelmet vall Ariciának, Phaedra szerelmet vall Hyppolitosnak. És mindkét alkalommal egy Hyppolitos-jelenet készíti elő a Phaedra-jelenetet.

A katasztrófát is párhuzamos jelentek készítik elő: előbb Oinone, majd Hyppolitos haláláról érkezik híradás, végül bekövetkezik Phaedra halála.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!