A vers 3 szerkezeti egységre bontható fel.
Az 1 egység (1-6. sor) a gyümölcs-drágakő párhuzamot bontja ki. Ez egy statikus leíró rész, afféle csendélet (a festészetre jellemző műfaj).
A hangszimbolika révén maguk a hangok is hozzájárulnak a jelentéshez:
- a „sötét-smaragd” jelző a mássalhangzó-torlódásokkal érzékletesen kifejezi a szőlőfürt nedvdús, kövér, nehéz voltát.
- az ajakkerekítéses mássalhangzók (pl. „gyümölcsöket”, „kövér bogyóról”) a kerek formákat érzékeltetik.
- a pergő „r” hang a mozgást érzékelteti, ahogy a vízcsöpp „iramlik”, „elgurul”.
A 2. egység (7-8. sor) egy lírai reflexió („A pompa ez, részvéttelen, derült, / magába-forduló tökéletesség.”) Ez összegzés, amely többféleképpen is értelmezhető:
- az előző egységben leírt gyümölcsöstál összegzése
- az őszi természet látványának összegzése
- a műalkotás szépségére, tökéletes voltára, a művészi megalkotottságra való utalás
- a kötet „verstermésére” való utalás (ez esetben, ha magára a versre vonatkozik, öntükröző alakzat) – ezt valószínűsíti, hogy éppen itt van az első tisztán jambikus, azaz „tökéletes” verssor: „magába-forduló tökéletesség” – másrészt a vers ékszerrel való azonosítása irodalmi toposz, Baudelaire és József Attila is alkalmazta
A 3. egység (9-10. sor) egy feltételes mondattal („Jobb volna élni”) megbontja a statikusságot. A vers beszélője ezzel a mondattal az élet végességére, a lét időbeliségére, az elmúlásra reflektál.
A saját életére gondol, de a főnévi igenév („élni”) általános szintre emeli a megfigyelést: az elmúlás nemcsak az ő életére, hanem magának az emberi életnek a végességére vonatkozik. Az elmúlás tehát egy általános emberi tapasztalat.
A „Jobb volna élni” egy hiányos mondat. A kizáró ellentétes mellérendelés hiányzik belőle, de a befogadó az olvasáskor automatikusan kiegészíti: „Jobb volna élni, de meg kell halni”. A költő számít rá, hogy az olvasó elvégzi magában ezt a műveletet, ezt igazolja a folytatás.
Ugyanis a „de meg kell halni” helyett a versben az elmúlás, a halálsejtelem allegorikus képe jelenik meg („Ámde túl a fák már / aranykezükkel intenek nekem.”). Az olvasó azért ismer rá az aranykezükkel integető fákban a halál képére, mert előtte már magában kiegészítette a hiányos mondatot. Mindez rendkívül tudatos szerkesztésre vall, a vers nyelvi megalkotottsága tökéletes.
A zárlatban megjelenik a személyesség, a lírai alanyiság is („nekem”), vagyis az eddigi általános jelentéssel ellentétben itt már a fák csak neki intenek, a halál kifejezetten őt hívja.
Az arany kezek az életidegenséget fejezik ki, ugyanakkor egy megszemélyesített természeti képről van szó. Az 1. egységben is egy élettelen tárgy (drágakő) volt az eleven gyümölcs metaforája, tehát a zárlatban ugyanazok a „mozgások” ismétlődnek. Így aztán a vershelyzet, ill. maga a vers érthető a saját halálával szembesülő lírai én válaszaként is.
A zárlatban tehát a vers teljes szövege újraértelmeződik. Az utolsó két sorban közvetített jelentés ugyanis „visszaíródik” az előtte elhangzottakba, visszamenőlegesen módosítja az eddigiek jelentését. Itt értjük meg, hogy az 1. egységben olvasott leírást is az élet végessége felől kell értelmezni. Ez arra készteti az embert, hogy az egész verset újra elolvassa, immár az átértelmezett jelentésnek megfelelően.
Az átértelmezésben pedig az őszi érett gyümölcsök pompája lehet gyászpompa is, hiszen az érett gyümölcs romlékony, a szükségszerűen bekövetkező elrothadását is beleláthatjuk a képbe.
A gyümölcsök jelzői (hűs, hatalmas, nehéz) is a halálsejtelemmel összefüggő jelentésárnyalatokat kapnak (pl. hűs a sírgödör, nehéz a sírkő stb.).
Még egy dolog átértelmeződik. A gyümölcsöstál szemlélése, szépségének élménye, és az ebből levont következtetés kimondása időben nem esik egybe. Az első versmondat múlt idejű, az utolsó viszont jelen idejű. A vers beszélője tehát egy korábbi szemlélődésből nyert tapasztalatát mondja ki a jelenben.
Az Őszi reggeli formailag rövid terjedelmű, csak 10 sorból áll, amely 7 versmondat között oszlik meg.
A vers rímtelen, valószínűleg azért, mert a mélabús hangulathoz nem illett a rímek csengése. A költő az áthajlások (enjambement) nagy számával érzékelteti megrendültségét (a 10 soros vers 5 sorában szerepel sorátlépés).
