Címe minőségjelzős szószerkezet, utal a tartalomra (a megírás idejére: szeptember hónap, ősz), az áhítat pedig vallásos révületet, ámulatot, csodálatot jelent.
Szerkezetileg 2 részből áll.
Az 1. rész időpontja a reggel – A költő fohásszal indítja a verset. Az invokáció a középkori himnuszok könyörgő vallásos hitét idézi, csak ez az ima nem Istenhez szól, hanem a „szeptemberi naphoz”, a „pogány igazsághoz”.
A szeptemberi napfényt az élet forrásának tartja a beszélő, menedéknek tekinti a halál elől. Ugyanakkor az őszi napsugár már nem olyan erős, mint a nyári, köd és szél kíséri, és hamarosan a télnek adja át a helyét. Mégis, a haldokló évszak csodája, az őszi ragyogás a természetet is megtermékenyíti, így a költő reményét is táplálja: ehhez a naphoz fohászkodik úgy, ahogy mások Istenhez.
Kosztolányi nem akart halvány, nem létező istenekhez intézni „hideglelős és reszkető” imákat. Vállalta hitetlenségét, és hitetlenségében a szeptemberi glória „roppant napvilágát” kérte, hogy emelje föl magához a halál fölé, élhessen még egy kicsit. Úgy érezte, minden joga megvan ahhoz, hogy még éljen (viszonylag fiatal, a nők is szeretik, vannak még álmai, lelke-gerince egyenes).
Nem akar meghalni, alkotni szeretne. Minden apró részletét észreveszi a világnak, s áhítattal, naivan, ámulva csodálkozik rá újra, mint egy kisgyermek (a szeptemberi gyümölcsök, húga képe…). A színek kavalkádja A szegény kisgyermek panaszai című kötetet idézik (Mostan színes tintákról álmodom).
A világnak 4 különböző területét veszi számba: 1. természet (növény-és állatvilág), 2. gyerekkor, 3. hétköznapi élet, 4. világegyetem.
A természet szépségeit egy átlagos, hétköznapi kert leírásával mutatja be. Nem kell idilli táj, se egzotikus őserdő ahhoz, hogy a természet szépségét felfedezzük, elég kimenni a kertünkbe. Már a legegyszerűbb virágok, a dinnye, a darázs, a szőlő látványa is örömet szerezhet. A természetben minden önfeledten sugározza az életörömöt, a puszta létezés vidám és szépséges voltát.
A gyermekkor rég letűnt világa az emlékek révén idézhető fel. A „gyermek-ország” felidézése egy letűnt, önfeledten boldog életszakasz emlékeivel gazdagítja a beszélőt. A világnak minden parányi részletét megcsodálja, és úgy érzi, lélekben újjászületett, s átértékelődik a szeptember is. Az élet szépségén való friss ámulat meseországgá varázsolja a világot, amely megtelik szépséggel, titokzatos és csodás lesz.
A költő újra gyerekszemmel néz mindent. A csillagokról aranypor hullik alá, a felnőttek beszéde érthetetlen, a fák között susogás hallatszik, az alkonyat csókot dob a ködnek stb. Csupa örömteli felfedezés a gyermeki képzeletnek (a gyermeknek valóságosak az olyan dolgok, mint a napot temető árnyék, a csillagokról hulló aranypor).
A szépségek leírása összemosódik A szegény kisgyermek panaszai c. kötetből ismert gyermekkori élményekkel, emlékekkel. Teljesen hiteles képet kapunk a gyerekkor világáról, Kosztolányi leírása személyes élményeken alapszik.
A 2. rész időpontja az este. – Itt, a vers közepén hangzik el a kulcsmondat: „Jaj, minden oly szép, még a csúnya is”. A halál kapujából nézve az élet negatív dolgai (fájdalom, szegénység) is szépnek tűnnek, mert az élet részét képezik, és az életben maradást jelentik a halállal szemben. A lét a nem-léthez viszonyítva csakis boldog és gyönyörű lehet, függetlenül attól, hogy milyen az ember élete és mennyi szenvedésben, bánatban van része.
A vers lírai hőse lelkendezve és kapkodva, sietve igyekszik megmutatni kedvesének mindazt a csodát, amit ő meglátott: a hétköznapok apró csodáit, a legköznapibb tárgyakat és legprózaibb jelenségeket, amelyek most különös szépséget hordoznak a beszélő számára. Ilyenek pl. a kis templom, a műhelyében dolgozó varga, a zuhogó eső, az őszi takarítás, a csillagok tiszta ragyogása.
Ezek még akkor is csodálatosak, ha a varga szegény és hiába dolgozik, ha az eső „feketén” zuhog és az őszi takarítás a télre való készülődés miatt történik. Tehát a hétköznapokban is a szépséget keresi, ezzel számba vette a világ harmadik nagy területét.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
