- Ősz a múltban
Ősz van, Rezeda él és Klárával lakik a Tabánban, egy régi kétszobás lakásban.
Néha elmegy hozzájuk vendégségbe Bonifácz Béla, aki kalandos módon, rongyosan, a buddhista vallásra áttérve érkezett haza Magyarországra Szibériából a Dideri Dir lányaival.
„Az írók, mint egy titkos szövetség, századok óta mérgezik az emberek lelkét, hogy meg tudjanak élni. A meséik, dalaik mind arra valók, hogy nyugtalanságot, zavart idézzenek elő az emberi lelkekben. És ha egy családba beköltözött az irodalom édes mérge, ott nyomon következik a boldogtalanság.” (Bonifácz Béla)
Rezeda sokat üldögél, mert nehezen gyógyul a lőtt seb. Klára csak neki él, önfeláldozó szeretettel ápolgatja.
Egy délután Madame Louise eljön értük, és elviszi őket Szilveszter vacsorájára. Meglepve látja, hogy Klára milyen rongyos, és felszólítja Rezedát, hogy engedje el a lányt, ne láncolja magához, mert tönkreteszi.
Bonifácz Béla összeesik, vért hány és egy hét múlva meghal.
Klára közli Rezedával, hogy elhagyja őt és vidékre megy, ahol elszegődött egy színtársulathoz. Rezeda nehéz szívvel engedi el őt. Van egy türkizköves gyűrűje, és elhatározza, hogy elküldi Klárának hűsége jeléül.
„Szerelem lakott itt, a régi tükrökbe boldog arcok néztek. Milyen ráncosak, életuntak lehetnek az akkori derült arcok, és pókhálósak a fénylő szemek! A kis cukrászda is megkopott, mint egy emlékkönyv, amelynek minden lapját teleírták. Beesteledett, a szerelmes párok hazamentek Pestre, miután annyi semmiséget és annyi gyönyört mondtak egymásnak a sárga selyemszékeken, a kis cukrászdában eloltották a lámpát! Így van minden az életben!” (Rezeda úr)
Vége
Elemzés a műről ITT olvasható.
