Szindbád megtérése kötet
A késői Szindbád-történetekben az elbeszélés hangja líraiság, meseszerűség helyett egyre adomaszerűbb, egyre prózaibb lesz. Józan-keserű kedélyesség, köznapiság jellemzi.
Az öregség, az elmúlás visszafordíthatatlansága csak hazugság, öncsalás révén oldható fel (Szindbád az öregséget a fiatal nők szerelmével vagy a tavasz nedveit tartalmazó retkek fogyasztásával akarja ellensúlyozni).
Bizarr, groteszk figura lesz Szindbád, akinek kalandjaiban az élet egyszerű tényei, törvényszerűségei egyre nagyobb szerephez jutnak. És az irónia helyét fokozatosan kezdi elfoglalni a humor.
Fiatalon Szindbád stílusvétségek nélkül játszotta a kalandor szerepét, jó színész volt. Az öreg Szindbád azonban egyre inkább ripaccsá fokozódik le. Daliás külseje megkopott, varázsa esendősségé alakult. Továbbra is nagy szerepét játssza, de most már felsül vele, nevetségessé válik. Utazik, mint régen, de már senki sem lát benne álruhás királyfit.
A múltjához fordul ismét, és megbizonyosodik, hogy egyetlen nő sem felejtette el őt.
Öregségére Szindbád bölcs és rezignált lett. A régi kalandor végképp a múlté. Minden köznapi lesz körülötte, ő maga is. Még meg is nősül.
Már nem szenvedélyes, kétes kimenetelű kalandokra, nem álarcos-kosztümös szerepekre, nem a hétköznapi élet megvetésére készül, hanem a csendes mindennapi örömökkel, az életkedvvel, a jó étvággyal akar találkozni.
Az evés-ivás egyre fontosabb szerepet kap az öregedő Szindbád életében. Az evés az életet magát kezdi jelenteni, az élet birtoklását.
Már meghalni sem tud a régi, regényes módon. Már nem lehet fagyöngy belőle, legfeljebb tetszhalott, aki rádöbben, hogy értéke csakis az élő embernek van a nők szemében.
Szindbád ekkor már mindent tud a nőkről. Már nem játszhat Don Juant, mert karikatúra válnék ebből a szerepből Szindbád öregsége miatt (az életkora miatt külső vonzereje megcsappant).
Új szerepet kell tehát találnia. Talál is, pedagógusként mutatkozik be. Törvénytelen fiával, akit véletlenül megtalált, együtt utazik újabb kalandok után.
Apai-tanítói modorban az életet, a nőket és a szerelmet oktatja a fiának, aki azonban teljesen köznapi, lírátlan, haszonelvűen gondolkodó kamasz, minden színdbádi vonás nélkül. Így lesz parodisztikus jellege Szindbád tanítói szerepének, s a hajdani Szindbád-szerep végleg a múlté lesz.
A fiú azonban egy időre a magánytól is megszabadítja Szindbádot, a gyerekét felkutató könnyelmű apát. Pedig Szindbád nem a fia boldogságát akarja elősegíteni, hanem minél nehezebb feladatokat ad neki, hogy a fiú megismerkedhessen az élet nehézségeivel. Ki akarja őt művelni az élet dolgaiban, mindent részletesen elmagyaráz neki, mindenhez bölcselkedő kommentárt fűz.
Elmélkedéseiben felmerül a bűnöktől való megszabadulás, a jó útra térés, a megtisztulás gondolata.
A fiával utazgató Szindbád kalandjai oktató célzatúak és tanulsággal is járnak, csak épp semmire nem lehet használni a tanulságaikat. Átfogó nagy életbölcsességek helyett csak közmondásokkal és szentenciózus frázisokkal tudja Szindbád megismertetni a gyermekét (pl. Legjobb olyan asszonyt elvenni, akinek első urát felakasztották; Sok bába között elvész a gyermek; Jobb lábbal megbotlani, mint nyelvvel stb.)
Pedig Szindbád nagy tudású szakember, akinek nagyra törő ambíciói vannak: meg akarja alkotni a szerelem lexikonát, hogy a járatlan fiatalokat és a felejtő öregeket kitanítsa. Az oktatókalandok azonban sorra visszájukra fordulnak, Szindbád tehetetlen és nevetséges lesz.
A szerelem helyett már a gyomor örömei kötik le, s az ételeknek hamarosan ugyanolyan szakértője lesz, mint a nőknek és a szerelemnek. Az étkezés is kalanddá válik a szemében, és a régi, kedves, megkívánt ízekért éppúgy útra kel, mint nőismerőseinek viszontlátásáért. Számításból jól főző, pirospozsgás gazdasszonyokhoz vonzódik, akik a gyomrukon keresztül akarják elcsábítani a férfiakat.
Közben Szindbád egyre társtalanabb, magányosabb, amin már az apaszerep sem segít, ezért föl is hagy vele.
Ráadásként szorongó ember lesz. Az emlékei nem szolgálják többé, hanem az ellenségeivé válnak, éjszakái kísértetekkel népesülnek be, s Szindbád fél tőlük.
Az emlékek ellen a valóság a védekezés, így Szindbád, aki fiatalkorában passzívan, az emlékeiből élt, öregségében tevékenykedni akar és meg akar javulni. Fáradozása azonban hiábavaló, mert nem tud új életet kezdeni, a sikerek sorra elmaradnak.
A szerelmi hódítás diadalát többé már nincs módja megízlelni. Most már csak gondolatban, képzeletben él át kalandokat, amelyek a valóságban rendre beteljesületlenek maradnak.
Így Szindbád lassan teljesen kiszorul az életből. Kocsmákban, közönség előtt bizonygatja ismereteit a konyha és a nők terén. Történeteket mond, bölcselkedik. Már az evés is, a szerelem is csak arra szolgál, hogy téma lehessen.
Mikor az élet szép és jó oldalai már képzeletben sem mutatkoznak meg Szindbád előtt, kívánatossá válik számára a halál, de már az sem a régi, szenvelgő, színpadias módon. Azért akar meghalni, mert már nem tud élni, s főképpen nem tud élni a halál előtti szenvedések gondolatával.
Fél az elmúlástól, szorong, de retteg az élettől is, mert minden ellenséges lett körülötte, és ő maga már csak egy kiszolgáltatott, sebzett, ítéletre váró bűnös.
Betegen, csontsoványan, élő emberroncsként bűntudat és lelkiismeret-furdalás kínozza minden elkövetett és elképzelt bűnéért. Az emberek és az állatok is mind félelemmel, irtózattal, szorongással töltik el. Az apró tárgyak, bútorok, melyek régen idomultak Szindbád hangulataihoz, most ellenséggé válnak, a beteg fantázia teszi őket azzá.
A szenvedésekből végül a hazugsághoz való visszatalálás vezeti ki Szindbádot. Ezzel a kesernyés tanulsággal zárja le Krúdy a legutolsó Szindbád-történetet.
Szindbád megérti, hogy ha nem akar elpusztulni, akkor félre kell tennie a bűntudatot, az őszinteséggel való próbálkozásokat és újra, önmaga számára is széppé kell hazudnia az életet.
(Fábri Anna értelmezése)
