Szereplők, jellemek: a címszereplők késleltetve kapcsolódnak be a cselekménybe. Sorsuk kettős, két végkifejletet feltételezhetünk:
- a Mester egy elmegyógyintézetben meghal, Margarita él tovább
- Woland segítségével „megszabadulnak”, eltűnnek ebből a valós világból
A moszkvai cselekményszál szereplői: több a szereplő, de nincsenek szoros kapcsolatban egymással.
Mester: Bulgakov alteregója, önarcképe, önmagáról mintázta. Viszonylag későn, csak a 13. fejezetben tűnik fel (A hős megjelenik), és beszél Margaritáról, aki még később lép be a cselekménybe.
A Mester egy belülről vezérelt fiatalember, aki történész volt, s írt egy regényt Poncius Pilátusról és Jesuáról (Jézusról). Regénye tulajdonképpen a hatalom és a jóság összeütközéséről szól. Jézus kétezer éves történetén keresztül fogalmazza meg az alapgondolatot. A regény megírásáért üldözni kezdték, így elégette könyvének kéziratát (Bulgakov is a regény első változatát a főszereplőhöz hasonlóan elégette).
Bulgakov kísérletet tesz a krisztusi és a fausti toposz egyesítésére a Mester alakjában, aki amolyan 20. századi Faust, Jézus új evangéliumának szerzője, és aki a modern világban járja kálváriáját. Azt, hogy sorsa miért szükségszerű, Moszkva világának rajza indokolja (hogy milyen környezetben írja meg regényét).
A Mester életében Mogarics játssza Júdás szerepét: bizalmába férkőzik, megismeri a regényt, amit írt, aztán beárulja őt a hatalomnak. Feljelenti, és amikor letartóztatják, a lakásába is beköltözik.
A létező társadalmi rend labirintusában a Mester nem tud eligazodni, így miután kiszabadul a letartóztatása utáni fogságból, szinte menekül az ideggyógyintézetbe. De a kéziratégetéssel és az idegklinikára meneküléssel nem zárul le az életből kiszorított Mester sorsa.
Jézus parancsára Woland a Mestert és szerelmét, Margaritát az örök nyugalom valóság fölötti (vagy alatti) birodalmába menekíti. A zárófejezetben a Mester – Woland felszólítására – „egyetlen mondattal befejezheti a regényét: Szabad vagy! Szabad! Ő vár reád!”
Margarita: a regény korai változatában nem szerepelt Margarita, később az író beillesztette ezt a szerelmi történetet. A nőnek – a Mester múzsájának – kulcsszerepe van: ő köt szövetséget Wolanddal.
Margarita még a Mesternél is később tűnik fel a történetben, csupán a Második könyvet nyitó 19. fejezetben lép színre. Bulgakov harmadik felesége ismerhető fel benne (annyira, hogy volt olyan kortárs, aki a regényhez utasította az érdeklődőket, ha az asszonyról kérdezősködtek).
A hazug irodalmi élet lehetetlenítette el a Mestert, s szerencsétlen sorsát nem akarta megosztani Margaritával, aki viszont nem tudta megtalálni az idegklinikára menekülő férfit.
De ha megtalálná, akkor is kétséges, hogy valóban tudna-e rajta segíteni. Önmagában nincs annyi ereje, a szerelem nem mindenható. S a kor annyira romlott és hamis, hogy senkinek a segítségében nem reménykedhet. Ezért van szükség olyan segítőkre, akik nem a moszkvai világ részei, hanem olyan idegenek, akiknek a cselekvését nem korlátozhatja földi hatalom (Woland és kísérői).
Margarita szövetséget köt Wolanndal, hogy szerelmével újra találkozhasson: vállalja Woland estélyén a háziasszony szerepét.
Margarita alakja kapcsolatba hozható Goethe Faustjának Margitjával két aspektusból is:
- Margit a Faust első részében gyermekét megölő leányanya, akárcsak itt Frida, akinek Margarita teljes feloldozást kér Wolandtól. Margit is bocsánatot nyer bűneiért.
- A Faust második részének végén pedig, amikor Faust meghal és az égbe jut, az egykori Margit várja, hogy útmutatója legyen s egyúttal az „Örök Női” jelkép is. Margaritának is ilyen szerepe van.
Hontalan Iván: költő, aki kémnek hiszi Wolandot. Zavarosan mondja el a történteket, ezért az idegklinikára viszik, ahol találkozik a Mesterrel. A Mester neki meséli el Margaritával való szerelmének történetét.
Az epilógusból kiderül, hogy Ivan – tapasztalatai ellenére – úgy érzi, hogy hajdan valami betegség szállta meg.
Egy változás mégis történik: Ivan történész lesz, vagyis azt a foglalkozást űzi, amelyet a Mester abbahagyott az írás kedvéért.
Egyéb szereplők: folyóirat-szerkesztők, írók, az idegklinika doktorai, Lihogyejev, a varietészínház igazgatója, a színház dolgozói stb.
Az epilógusból kiderül, hogy a szereplők ott folytatták, ahol abbahagyták, tehát esendő és bűnös emberek maradtak. Visszatekintve is méltók a szatirikus ábrázolásra.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!
