Mikes Kelemen: Törökországi levelek (elemzés)

Korstílus: késő barokk, rokokó (átmenet a barokk és a klasszicizmus között).

Mikes stílusa alapján határozzuk meg a korstílust. Rokokó jegyek: apró benyomások fontossága, ízek, illatok, hangulatok megörökítése.

Műfaj: levélalakba öntött emlékirat. A levél fiktív levél (Mikes nem küldte el). Tehát nem valódi (misszilis), hanem csak képzelt (fiktív) levél.

A levélműfajon belül találhatók más irodalmi műfajok is: naplófeljegyzések, útleírások, elmélkedések, történelmi fejtegetések, példák, fabulák, tréfák, anekdoták, de van több, a novella határán járó vagy annak jellegével bíró „história” is. Példádul a 72. levél több rövid és egy csaknem novellaszerű történetet mond el a fejedelem jóságáról és hibáiról, s maga teszi hozzá: „e szép példa”, „ez igen ritka példa”.

Megkapóan őszinte, már-már naplószerű vallomások is találhatók helyenként (pl. kiérezhető Mikesnek a szülőföldje utáni sóvárgása).

Az utolsó levelekben, a búcsúzás előtt felbukkan néhány legenda is (204., 206. levél).

A levelek tehát több műfaj (emlékirat, napló, útleírás, anekdota stb.) egybefoglalásával törik meg és tágítják ki a hagyományos széppróza kereteit.

Nyugaton éppen a 17. század végén és a 18. század elején vált a levél az irodalom szélesebb körben használt, befogadott műfajává. A korabeli francia irodalomban kifejezetten kedvelt műfaj volt. A csevegő hangnemben megírt magánlevél a társasági élet egyik kelléke volt, a levélgyűjteményeket pedig gyakran szórakoztató céllal adták közre.

A levél az írásbeliség kezdetei óta létező műfaj, amely a személyes beszélgetést helyettesíti. A valódi (misszilis) levél valóságos személyhez szól, és azzal a céllal írják, hogy elküldjék, és a címzett elolvassa.

Az el nem küldött, képzelt (fiktív) levél az irodalmi levél egyik válfaja, amelyet a levélíró nem elküldésre szán, címzettje kitalált személy, és írója nem feltétlenül azonos azzal a személlyel, akinek a nevében a szerző megszólal. A fiktív levelek inkább élménybeszámolók, mint a szó szoros értelmében vett levelek.

A műfajnak nincsenek merev szabályai, és tartalmát tekintve is rendkívül rugalmas, korlátozás nélkül szólhat mindenről. Legtöbbször a levélforma csak burkolata, álcázása az útirajznak vagy az emlékiratnak.

Mikes franciaországi tartózkodása idején ismerkedhetett meg a levélműfaj korszerű változataival. Naplóba gyűlt feljegyzéseit utóbb, bizonyos nagyobb szakaszokban dolgozta át levelekké.

Forma: Mikes egy Konstantinápolyban élő erdélyi nőrokonának címezte leveleit, akit csak nevének kezdőbetűivel jelölt meg: „Constantinapolyban Groff P…E… írott levelei M… K…”

Az állítólagos néniről, akinek évtizedekig kellett Konstantinápolyban élnie, máig nem tudunk semmit. Valószínű, hogy nem létezett. Bizonyíték: Mikes beszámol neki a török főváros eseményeiről, holott nénjének ezt jobban kellett tudnia, ha Konstantinápolyban élt.

A képzelt levelezőtársra azért volt szükség, mert Mikes valódi rokonaival élete utolsó időszakáig nem levelezhetett.

Hangnem: a levelek kezdetben játékos, kedveskedő, tréfálkozó, évődő, hízelgő, helyenként csipkelődő hangon íródnak, majd az idő múlásával komorabbakká válnak.

A kedélyes, társalgó, csevegő hangnem és a játékos humor szórakoztató szándékra vall, de vannak tudósító igénnyel megírt darabok is (pl. a 112. levél, amely a fejedelem haláláról számol be és a megrendülés hangján szólal meg).

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!