11.
Az albírót majd’ szétveti a vágy és a düh.
Visszajön Veres, gyanakodva, de megnyugszik, mikor öccsét is a szobában találja. Az albírót még tartóztatni akarná, de hiába: a férfi gyorsan távozik.
Az asszony hidegen és kimérten viselkedik vele, el se köszön tőle, így az albíró rosszkedvűen megy el. Veres őt is elkíséri egy darabon, hogy kiengesztelje, de a férfi mogorván lerázza. A közjegyző feleségéhez készül, aki szintén tetszik neki, és úgy dönt, majd rajta fogja kiélni a vágyát.
Az asszony, miután a férje és az albíró elmennek, megcsókolja Lacit, aztán elküldi aludni.
Mikor a férje hazaér, összevesznek. A nő sír, toporzékol, a férjét hibáztatja. Azt vágja Veres fejéhez, hogy tönkretette őt. Miért kellett neki feleség, miért vett el egy fiatal nőt, mikor tehetetlen, impotens, és nem tud a nejének testi örömöket nyújtani? Közli vele, hogy meg fogja csalni, mert nem bírja tovább ezt az örömtelen életet.
Haragjában arra az elhatározásra jut, hogy bemegy Lacihoz és lefekszik vele. Csakhogy amikor benyit a szobájába, látja, hogy a fiú ágya üres: kiderül, hogy Laci nincs otthon. Az asszony sírva fakad. Sejti, hol lehet: biztosan egy szajhához ment vigasztalódni.
Reggel gyűrötten, csúnyán ébred. Sír. Úgy érzi, minden véget ért, testben és lélekben is megöregedett. Már nem remél az élettől semmit.
12.
Az igazgató behívatja a végzős fiúkat. Nem akarnak botrányt, ezért nem csinálnak nagy ügyet a kihágásaikból, mindnek megbocsátanak. Lacit sem rúgják ki, annak ellenére, hogy Kopó tanár úr pontosan tudja, hol töltötte az éjszakát.
A fiú össze van törve. Az éjjel elvesztette a szüzességét, de nagyot csalódott: úgy érzi, ez nem lehet a szerelem. Az álmaiban egész másnak képzelte. Most rájött, hogy undorító, tisztátalan. Nem érti, mások mit élveznek rajta.
13.
Veres már bánja, hogy megnősült. Csak baj van az asszonnyal. Ráadásul egész megvénült, rossz ránézni, pedig ő azért vette el, mert szép volt és fiatal, és persze az aranyfoga miatt.
Közben az utcán és a vendéglőben meghallja a legújabb pletykát. Nagy hír tartja lázban az ilosvaiakat: a közjegyző az éjjel rajtakapta az albírót a feleségével. A feleségét megölte, az albíró pedig ijedtében pucéran kiugrott az ablakon, ráesett egy farakásra, és kórházba vitték, ahol belehalt a sérüléseibe.
Hirtelen a tanító kerül a figyelem középpontjába, valósággal megrohanják, mivel az éjszaka folyamán az albíró az ő házában vendégeskedett, azaz ő látta utoljára élve. Veres megdöbben a történteken: ha ő tudta volna, hogy hova készül az albíró, akkor nem engedte volna el, és még ma is élne.
A kocsmában beszélgetnek a történtekről, mikor jön a cseléd és közli a tanítóval: mikor a felesége megtudta, hogy az albíró meghalt, ő is kiugrott az ablakon, de csak az ülepére esett, és nem történt semmi baja.
Veres bosszankodik, hogy amint kiteszi a lábát otthonról, mindig történik valami. De azért siet haza, s útközben még mindig az albíró esetén töpreng, akinek a nevét se tudta.
„Ő se tudta az enyémet. Mindig valami Bovary úrnak szólított, pedig többször mondtam neki, hogy Veres Pál vagyok. Ami mégis nagy különbség!…”
VÉGE
