A cím allegorikus, és megadja a vers alaphangulatát, amely tűnődő és elégikus. Petőfi fő eszköze a megszemélyesítés.
A nyitókép a vers első 4 sorát elfoglalja: Petőfi szövegszerűen 4 sort szentel a fák, az őszi, szeles kert bemutatásának. Finoman, aprólékosan rajzolja meg a kastély körüli természet képét, s ezzel erős hangulatiságú képet teremt meg.
Azt kérdezi magától, vajon miről beszélget a bús őszi szél a fákkal, de valójában saját kimondatlan gondolatai nyugtalanítják.
Beszél a fákkal a bús őszi szél,
Halkan beszélget, nem hallhatni meg;
Vajon mit mond nekik? beszédire
A fák merengve rázzák fejöket.
A vers tehát a kinti világból indul, megtudjuk, hogy egy őszi délután van és milyen környezetben vagyunk.
Bár csak a vers eleje foglalkozik a tájjal, a hangulat révén a fák és az őszi kert mindvégig jelen vannak a versben, és a refrén is újra meg újra visszahozza őket.
A refrénben a délutáni pihenőjét töltő fiatal pár jelenik meg: ez a kimerevített kép tér vissza újra meg újra, minden versszak végén.
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.
Mosolyogni valóan áhítatos, ahogy a költő halmozza a kicsinyítéseket: „fejecskéjét”, „kis feleségem”. Érezzük belőle az alvó feleségét mosolyogva, szeretettel ölelő férj gyengédségét.
A lírai én tehát egy fiatal férfi, akit testi valójában is megidéznek a következő személyragos főnevek: „keblem”, „kezem”, „szívem”, „fejem”. Épp felesége álmát vigyázva elmélkedik, gondolkozik a forradalmak történetén.
Petőfi jegyzeteiből tudjuk, hogy ez a valóságban is így volt: Cabet Histoire populaire-jét olvasta franciául, próbálva megérteni, feldolgozni a könyvet, és levonni belőle a kor magyar valóságára érvényes tanulságokat. Ezt a mézeshetek alatt sem mulasztotta el, amint a vers is bizonyítja.
Naplójában is leírta: „Évek óta csaknem kirekesztőlegesen olvasmányom… mindennapi kenyerem, a francia forradalom története…”. Ezt a könyvet tehát úgy forgatta, mint vallásos emberek az imakönyvüket.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
