Ezekkel a szélsőségekig polarizált ellentétekkel a költő saját magát jellemzi: a képzuhatag messze túlnő azon a jelentéktelen színész-flörtön, amelynek alkalmából a vers íródott, és egy gazdag egyéniséget állít elénk, akinek van egy szelíd, nyugodt, békés oldala és egy tüzes, zuhatagos, villámos oldala is.
A képek azt fejezik ki, hogy milyen lángoló volt a szerelme, és aztán hogy lehűtötte a lány elutasító viselkedése. Mert hiába tett meg mindent a költő, hogy Matild megszeresse, a lányka még mindig „a régi”, vagyis nem lett szerelmes.
Erre Petőfi egy legyintő mozdulattal szakít rajongása tárgyával („Nem, tovább nem űzöm! / Mert ez drága bér; / Tán ily áldozattal / A díj föl sem ér”), s lerázza magáról a szerelem láncait, amelyek, bár édesek, mégiscsak láncok („Szerelem, lerázom / Fölvett láncodat, / Kedves lánc, igaz, de / Mégis lánc marad”).
A rabság, a lerázott láncok és a szabadság persze konvencionális motívumai a szerelmi lírának. Nem nevezhető túl eredetinek, mégis Petőfi tolla alatt ezek a szavak is izzani kezdenek, mert olyan dinamikája van a versnek, hogy a szavak átvitt és eredeti értelme is egyszerre hatni kezd.
A vers dinamikusan harmonikus zárlata olyan repülés-és szabadságképet tár elénk, amilyenből majd Az alföld című versben lesz sok:
Most hát lelkem, repdess
Régi szárnyadon,
Merre a szabadság
Végtelenje von!
Az alföldben lesz valami nagyon hasonló: „Börtönéből szabadult sas lelkem / Ha a rónák végtelenjét látom!” Itt ugyanúgy jelen van a lánc vagy börtön képe, az abból való szabadulás és a felszárnyalás motívuma.
A Megúnt rabság Petőfi azon szerelmes versei közé tartozik, amelyeket nem a bizonytalanság, a nyugtalanság, a gyötrődés hívott életre: ha volt is zaklatott lelkiállapotban a költő, le tudta győzni a kételyeit, így a versnek egyáltalán nincsen romantikusan komor atmoszférája.
Nincs feszültség, nincs nyugtalanság, mivel Petőfi a diszharmonikus lelkiállapottól el tudott jutni egyfajta nyugvópontig. Bár a szerelem nem teljesül be, a szenvedéstől való szabadulás mindenképpen pozitív végkifejlet, s a vers alaphangulatát a szerelem gondján túljutott ember nyugalma adja, tehát egy harmonikus belső állapot.
Márpedig ez a harmonikus lelkiállapot teljességgel alkalmatlan talaj a romantikának, így hiába a szélsőségesen ellentétes képsor, hiába használja Petőfi a romantika kelléktárát, maga a vers nem romantikus.
Petőfi nyilván nem élt meg igazán mély szerelmi élményt Matild iránt, de esetében a futó szerelmi lázak is létre tudtak hozni jelentős verseket. Ami igazán fontos a Megúnt rabság kapcsán, hogy nem szerepversről van szó: a személyesség, a költő egyénisége uralkodik a műben, és ez adja az értékét.
A Megúnt rabság a gazdagság, sokoldalúság, korlátlanság hirdetése, Petőfi vallomása a szabadság szeretetéről. Nyomtatásban először a költő által összeállított Versek I. című gyűjteményes kötetben jelent meg 1844-ben.
