Petőfi azonban nem utánozza a népi adakozókat, nem egy gyermekded, naiv szerepet játszik el, hanem saját helyzetét fejezi ki és szülei iránti nagy-nagy szeretetét érzékelteti azzal a játékos naivitással, amit látunk a versben.
Az ígért jólétet bensőséges intimitású képekben ábrázolja, mint pl. a borospincéről szóló versszakban, ahol azt ígéri apjának, minden barátját meghívhatja majd borozni.
Ami megkapó a versben, hogy Petőfi nem lő túl a célon, nem ígér képtelenségeket, nem ígér pl. kastélyt és fényűzést a szüleinek (pedig bizonyára azt is szívesen megadná nekik, ha lehetősége volna), hanem a realitások talaján marad. Amiket ígér, azok nem olyan borzasztó nagy dolgok: csinos ház, borospince, szép kocsi, aranyozott imakönyv, drága paripák. Ezekhez azért nem kell Krőzusnak lenni.
Inkább az a szomorú, hogy még ezek a hétköznapi dolgok is elérhetetlenek voltak a költő családja számára. A szülők korábbi helyzetéhez képest ezek szerény ígéretek, és ha még ezek is elérhetetlenek voltak a számukra, akkor igencsak nyomorúságos körülmények közt élhettek.
Ezen a ponton kapcsolódik össze ez az ígérgető vers a valósággal, s az életrajzi hitelességet csak tovább nyomatékosítja Petőfi bizalmas közlése, aki elárulja, hogy neki szíve szerint egy dúsgazdag könyvtár a szíve vágya. És ha gazdag volna, akkor nem pénzért adná a verseit a lapoknak.
A Szülőimhez nem más, mint költői reagálás szülei nehéz helyzetére, méghozzá teljesen egészséges reagálás (Petőfi nem veszítette el a valóságérzékét, sőt, nagyon is tisztán látja a realitást).
Az István öcsémhez című verse is szülei nehéz helyzetére reagál, csak másképp: ott a költő aggódó, féltő, bánatos. Itt már visszanyerte jó kedélyét.
Az is hatással volt rá, hogy ekkor már egy ideje Pesten lakott. A szüleiről írott versek kedves humora, gyöngéd fölénye, intim hangulata ugyanis nem csupán a családjától messzire szakadt, hazalátogató fiú lelkiállapotát tükrözi.
E versek mögött ott van Petőfinek az az élménye is, hogy szellemi értelemben kiemelkedett a családjából, és többet is látott a világból, többet tapasztalt, mint ők. Családja csupán a paraszti-vidéki közeget ismeri, de ő bejárta az országot katonaként, vándorszínészként, és részt vesz az irodalmi életben.
Pesti tartózkodása amúgy is sokat változtatott a költő szemléletén: látóköre kitágult, ízlése is változott, magabiztossága és igényessége nőtt. A városban az eddig csak paraszti-népi világot ismerő költő számos haladó szellemiségű értelmiségivel – honoráciorokkal, írókkal, művészekkel, polgárokkal – ismerkedett meg. Ami persze nem jelenti, hogy a népről elfeledkezett volna, sőt.
Családlírájának darabjait már annak tudatában írta, hogy nemcsak fizikailag, hanem szellemi értelemben is távol került családjától. Ezt tükrözi a gyöngéden fölényes hang, s a költő családi érzelmeinek intimitása, bája, hangulatossága.
A versre egyébként Petőfi öccse, István választ is írt (az István öcsémhez című vers analógiájára):
Igérsz nekem paripát,
Mégpedig párjával,
Legyenek bármily drágák,
Nem gondolsz árával.
Csak hogy Pisti öcsédnek
Nagyobb kedve legyen,
Mert ezután vásárokra
Majd lóháton megyen.
