Szerkezet: két felvonás képekben.
1. felvonás – két képben:
Az öreg Sebők Imre 75. születésnapját ünnepli alföldi házában. Ebből az alkalomból nála vendégeskedik két hétig Kolozsvárról keresztfia, Marosi János és lánya, Mira. Az elutazásuk előtti napon megérkeznek az öreg gyerekei is, akik elég ritkán látogatják.
Megjelenik Sebők fia, Zoltán, aki elfelejtette a születésnapot. Majd meglepő ajándékkal áll elő: mikroszkópját adja apjának. Valójában utolsó szabad napjait akarja itt tölteni. Zoltán sokat beszélget Mirával, aki jóval fiatalabb nála. Zoltán 33 éves, a lány 19.
Kiderül, hogy Zoltán súlyos tragédia terhét cipeli, s ezzel a nyomasztó teherrel lépett az apai házba. Bár nem nőgyógyász, tiltott abortuszt hajtott végre a szeretőjén, aki belehalt a műtétbe. Így most többéves börtönbüntetése letöltése előtt áll az orvos, és a hivatása gyakorlásától is eltiltják.
Emiatt viselkedett furcsán: kedvetlen, zárkózott volt. Apja próbálja biztatni, meggyőzni, hogy majd a börtön után új életet kezdhet, de Zoltán nem hisz ebben, azaz nem hisz magában. Feladta a küzdelmet, életét végérvényesen elrontottnak ítéli, és öngyilkossággal akarja lezárni: „megszereztem eddig az élettől mindent, ami szép és jó volt – mondja apjának. – Mi van még? Ugyanennek az ismétlődése. Arra már nem vagyok kíváncsi. A börtönre sem… A halál akkor már érdekesebb.”
A Mirával folytatott beszélgetések azonban felkavarják.
2. felvonás – három képben:
Reggel van, Mira és Zoltán ismét beszélgetnek. Egymásról álmodtak… Lassan eljutnak a szerelmi vallomásig, majd a reggeli után sétálnak, lemennek a Tiszához.
Zoltán délután gyűrűt ajándékoz a lánynak, ám ez nem eljegyzési gyűrű. Csupán emlék tőle. Nem is foglalkoztatja az új élet lehetősége. Mira megígéri, hogy várni fog Zoltánra, ám a férfi nem hisz már semmiben. Nem a lányban, hanem magában bizonytalan. Feszültsége, komorsága nem szűnik.
Mikor apjával egyedül marad, az öreg ismét biztatni próbálja. Ám csak annyit ér el, hogy fia sírva fakad. A megkönnyebbülés könnyei ezek, végre megszűnt benne a feszültség, érzelmeit nem akarja már titkolni, nem akar keménynek látszani tovább.
Végkifejlet: a mű befejezése nyitott. Nem tudjuk meg, mi történt Zoltánnal, hogyan döntött: az öngyilkosságot választotta-e, vagy vállalta tettei következményeit.
Nyelvezet: a drámát a hétköznapi beszédhez közeli nyelv jellemzi, ez is a csehovi-ibseni mintára emlékeztet.
Nyelvi eszközök: a párbeszédek tömörek, lényegre törőek. Gyakran szokványos, esetenként közhelyes megszólalásokból állnak.
Viszont fontosak a szereplők önkifejtő monológjai, amelyek értékrendjüket közvetítik.
Jellemző szerzői utasítás a „szünet”, „kis csönd”, a „Zoltán nem felel” – ezek a csöndek és elhallgatások fontos szerepet kapnak. Egyrészt lassítják a tempót, az események kibontakozását, ezáltal fokozzák a néző vagy olvasó feszültségét, várakozását. Másrészt a kimondható és a kimondhatatlan szembeállításával fölerősítik a mű gondolatiságát.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
