Értelmezés: a halálra készülő orvos a Sebők házban szembetalálja magát két olyan emberrel, aki szépen tud élni. Egyrészt apja tevékeny, tartalmas életvitelével, derűs bölcsességével, másrészt Mira üde fiatalságával, szépségével és szerelmével.
Amikor már csak a börtön és az öngyilkosság között választhat, Zoltán rádöbben, hogy mennyire elrontotta az életét. „Minden adottságom megvolt hozzá, hogy nagyot alkossak, hogy egy Pasteurje, egy Pavlovja legyek a kornak – csak az az egy hiányzott, hogy higgyek az ilyesmiben… Erkölcs, társadalom törvényét magamra nézve kötelezőnek nem éreztem, evék a tiltott gyümölcsből, s ez gyümölcsből, ahogy a Halotti beszéd mondja: halálut evék. Kiűzettem a paradicsomból, s ezen már semmi nem változtathat.” Ez a keserű monológ egyfajta számadás, amelyben Zoltán beismeri hibáit és elítéli önmagát.
Választania kell, hogy folytatja-e az életét vagy meghal. Szerelme vonzásában és apja példájával a szeme előtt el kell döntenie, hogyan tovább. Feldereng előtte az értelmes és tartalmas élet lehetősége, és átéli a lét elvesztésének teljes súlyát is. A döntést megnehezíti, hogy ha az életet választja, az sok év börtönt és a hivatása elvesztését jelenti (egyfajta drámai „vezeklést” jelent a számára).
A Sebők ház és Mira bemutatását már az első jelenettől kezdve áthatja valami finom, nosztalgikus líraiság. Ez egyrészt felmutatja a jobbik választás lehetőségét, másrészt érzékelteti azt a hatalmas távolságot, amely Zoltánt ettől a lehetőségtől elválasztja.
Zoltán már a bűnös tett elkövetése után kerül ebbe a döntéshelyzetbe, akkor, amikor a cinizmus határát súroló elkeseredettség uralkodik a lelkében. Ha az életet választja és vállalja a börtönt, az semmiféle biztosítékot nem jelent arra nézve, hogy a börtön után valóban újra tudja kezdeni az életét és a boldogág az elképzelt módon megvalósul.
Zoltán csak a lehetőség küszöbéig érkezik el a drámában, és nem tudjuk meg, hogy átlépi-e ezt a küszöböt. Bár a zárójelenetben ingadozni látjuk (az „elveszett paradicsom” utáni nosztalgia és a börtönbüntetés letöltése utáni újjászületés bizonytalan lehetősége között), valójában az író sejteti a végkifejletet.
Amikor megérkezik az apai házba, a főhős már döntött: a két lehetőség közül – börtön és öngyilkosság – az utóbbit akarja választani. Ezzel azt is beismeri, hogy egész élete egy kudarc. Az értelmes élet – örömmel végzett munka, szerelem – lehetősége már elveszett a számára. Apja és Míra példája rádöbbenti saját bűnösségére, de úgy érzi, az elkövetett bűnöket nem lehet jóvátenni.
Úgy gondolja, a paradicsomból való kiűzetése végleges, és csupán a dráma végén feltörő indulata, a tehetetlen, erőteljes férfizokogás hagyja nyitva a kérdést, hogy mi lesz a sorsa. Ezzel a sírással ugyanis mintegy újjászületik, megtisztul, új emberré válik. Zokogása azt is sejtetheti, hogy esetleg felülkerekedik lelkében a bizakodás, az újrakezdés akarása.
Utolsó megszólalása azonban („Ezért a lányért éltem volna…”) feltételes módú: ez a „volna” arra utal, hogy már nem tud változtatni eredeti elhatározásán. Ezt erősíti a mű címében is az „elveszett” szó, amely egyfajta véglegességet fejez ki. Arra utal, hogy a főhős végképp elrontotta az életét, és lehetetlen számára az újrakezdés.
Valójában az egész drámán a „lehetőség lehetetlenségének” tragikuma érződik, és a mű címe is azt sugallja, hogy valami már visszahozhatatlanul elveszett a főhős számára. A mű az értékek eltékozlásának visszafordíthatatlan véghelyzetét ábrázolja.
Üzenet: az ember, az első emberpár kiűzetett a paradicsomból vétke miatt. Az őket követő emberek újabb és újabb hibákat követnek el, elrontják életüket. Erre példa Zoltán is. Orvos ugyan, de olyan műtétet hajtott végre, amihez nem ért, Istennek hitte magát… Ám ez egy ember életébe került.
Lelkiismerete nem hagyja nyugodni, míg él. Ám önbüntetése, önostorozása már túlzás. Azokat is bünteti, akik segítenének neki új életet kezdeni, hiszen nem bízik, nem hisz a szavukban. Erőtlen, bár igyekszik erősnek mutatni magát. Öngyilkosságon gondolkodik, észre sem veszi apja és Mira életét, hogy azok példák, támaszok lehetnének neki. Könnyebb lenne az öngyilkosságba menekülni, mint újrakezdeni?
Utóélete: 1962-ben megfilmesítették, de Páger Antal halála miatt nem tudták befejezni a forgatást. (Ezért különleges „filmes” megoldással éltek: eltűnik Sebők alakja, a szereplők még beszélnek hozzá, de ő már nem látható.)
A hangjáték változat eltűnt.
A drámát a Madách Színház mutatta be 1961. május 26-án, néhány nappal Sarkadi halála után.
