Szereplők, jellemek:
Sebők Zoltán: a dráma középpontjában álló főhős. 33 éves (krisztusi korban levő) kutatóorvos, agysebész. Cinikus, kiábrándult agglegény. Kiégett, célját vesztett, megkeseredett ember. Élete értelmetlenné, céltalanná vált. Hite, ereje elhagyta. Épp krisztusi korban. Az orosz realista irodalom felesleges emberének magyar, 20. századi változata.
Jelenlegi tettét egy korábbi (a drámatesten kívüli) tette határozza meg. Megfelelő szakértelem nélkül végrehajtott egy abortuszt, s ezzel szeretője halálát okozta. Többévi börtön és az orvosi munkától való eltiltás vár rá.
Nem fűzi értelmes, érdemi kapcsolat sem embertársaihoz, sem rokonaihoz. A szerelem érzése ismeretlen a számára, megölt szeretője ragaszkodását is egyoldalú viszonyként élte meg („Hagytam, hogy ő szeressen.”).
Személyiségének meghatározó vonásai a végletes individualizmus és az önzés, az erkölcsi tartás hiánya, a biztos értékrend hiánya.
Tudatában van képességeinek, de azt is világosan látja, hogy az élete zsákutcába jutott. „Én a félresikerült zseni vagyok. Minden adottságom megvolt hozzá, hogy nagyot alkossak, hogy egy Pasteurje, egy Pavlovja legyek a kornak – csak az az egy hiányzott, hogy higgyek ilyesmiben. S azt hiszem, most se hiszek.”
Azért tér haza, hogy elbúcsúzzon apjától, és leszámoljon az élettel, amely nem sokat jelent a számára. Ám az apai házban olyan hatások érik, melyek tudatosítják benne saját felelősségét, és amelyek következtében átértékeli eddigi életét.
Az újrakezdés lehetősége megvolna, de nem tud vele mit kezdeni. Sosem hitt magában, gyenge volt, s most is az, mikor az öngyilkosságon gondolkodik. Az lenne a legegyszerűbb: itt hagyni mindent, nem vállalni a további éveket.
Története a bibliai tékozló fiú megtérésére emlékeztet. Apja megbocsát neki, még biztatja is. Sírása fontos! A tisztulást jelenti.
Az öreg Sebők (az apa, Sebők Imre): nyugdíjas tanár, 75. születésnapját ünnepli. Tanult, művelt, aktív, tevékeny, örökmozgó, kísérletező kedvű ember. Derűje, nyugalma biztonságérzetet ad mások számára.
Zoltán nagyvárosi életvitelével szemben az apa életformája a vidéki otthon meghittségét, őszinte emberi viszonyait, derűs mindennapjait képviseli.
Sebők túlélt két világháborút, nem fél az idő múlásától, az új kihívásoktól. Egykor hadifogoly volt, tudja, mit ér az élet. (Nemzedékét és őt bölccsé tette a háború és a hadifogság tapasztalata.) Számára az élet érték. „A halál is csak az élőnek érdekes, a halottnak már nem. Nincs olyan, hogy elölről ne lehetne kezdeni, akár abban a szál ruhában is.”
Szeretettel és megértéssel fordul Zoltán felé. Hisz a fiában, nem hibáztatja bűnéért, hiszen látja, hogy épp eléggé bűnhődik. De azt is tudja, hogy a döntést életről vagy halálról a fiának kell meghoznia.
Hisz az újrakezdésben. Zoltánt a börtön vállalására buzdítja, hiszen negyven-ötvenévesen is kezdhet még új életet. Saját példáját állítja elé: 41 éves volt, amikor Zoltán megszületett, és 60 évesen tanulta újra a szerves kémiát, hogy növénykísérletbe kezdhessen.
Sebők amolyan „semmi rosszba bele nem nyugvó elme”, aki nagy élettapasztalattal rendelkezik. Az értelmes munkát végző, fáradhatatlan apa példája nagy szerepet játszik abban, ha Zoltán végül a börtönt – és a börtönévek alatt az önművelést – választja.
Optimista, bölcs ember, egy idősebb generáció képviselője. (Tarján Tamás szerint az öreg Sebők életfelfogása az idős Németh László világszemléletére emlékeztet.)
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!
