Tóth Árpád verse mintha azt a jelenséget illusztrálná, hogy a polgári társadalom egymásra oda nem figyelő ember-atomokra hullott szét. Az emberek elmagányosodnak a mindennapok robotja, a megélhetésért való hajsza során, mely sokszor az embernek az ember elleni küzdelmét kényszeríti ki. A szélsőséges individualizmus miatt az egyén elszigetelődik, magányossá válik.
A vers négysoros strófákból és rövid sorokból áll. Rímei félrímek (x a x a) és keresztrímek. Soráthajlás is előfordul.
A vers kapcsolatba hozható más művekkel, pl. Vajda János Az üstökös című versével (a magány-téma miatt) vagy akár Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című versével (amelynek hasonló alaphelyzete van).
A modern ember gyötrő magányát egyébként más „nyugatos” költők is megfogalmazták: Ady, Babits, Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső is vallottak fájó magányérzetről verseikben. A Tóth Árpádéhoz hasonló csüggeteg, panaszos líra eszmei mondanivalója éppen az, hogy a költő nem érezte jól magát abban a társadalomban, amelyben élnie kellett.
