A Jó tanítás balladája a rossz életűeknek időmértékes verselésű, jambikus lejtésű. Versformája ballada, azon belül is egyszerű ballada.
A cím témajelölő, de megtévesztő is, félrevezeti az olvasót, hiszen egyfajta javító szándékot sugall rossz életű emberek számára. Olyan, mintha a költő jó tanácsot akarna adni, holott a vers éppen arról szól, hogy semmiféle jó tanítással nem váltható meg a világ.
Ez a jó-rossz ellentét a meghatározó a címben (jó tanítás-rossz élet). A tanítás valami idea, eszme, amit szeretnénk, hogy megvalósuljon, a rossz élet pedig már megvan, megvalósult, ezen kéne változtatni. Ugyanakkor a kiábrándult Villon azt vallja, hogy hiába minden, az emberek úgysem változnak meg, a világ nem lesz jobb semmilyen intelemtől vagy tanítástól.
A Jó tanítás balladája a rossz életűeknek 2 szerkezeti egységre bontható fel.
Az 1. egység (1-3. versszak) több utat mutat be, ahogyan az ember pénzt szerezhet: bűnözés (csalás, pl. búcsúcédula árulása, azaz pénzért adni a bűnbocsánatot, lopás, rablás), emberek szórakoztatása (ripacskodás, bohóckodás, utcai zenélés, rímfaragás), szerencsejáték (kocka, kártya, kugli), kemény fizikai munka (földművelés, iparosmunka).
Az első 2 versszak mutatja be a tisztességtelen vagy minimum alantas, ízléstelen pénzkereseti formákat, a 3. strófa pedig a tisztességes munkával szerzett megélhetést ábrázolja, de a kettő között nincs nagy különbség. Ha nem tetszik a becstelen élet, akkor dolgozhatsz keményen és lehetsz tisztességes, a lényegen ez nem változtat.
Mindegy, hogyan szerezted a pénzedet, hiszen rossz dologra költöd el. Lehet, hogy egyébként egy becsületes ember vagy, de úgyis hiába. A refrénből kiderül, hogy a társadalom minden rétege ugyanarra költi megszerzett vagyonát, vagyis az élet örömeire: „borra meg leányra”.
A 2. egység (4. versszak) az Ajánlás. Minden ember az élvezeteket kergeti, és csak a halál képes kijózanítani. De egyszer minden ember élete véget ér.
A vers közönséges, triviális, hétköznapi stílusú: Villon nem használ semmilyen szépítő kifejezést, hanem nyíltan, nyersen fejezi ki magát, akár az indulatos, alvilági, súlyos, erőteljes szavaktól sem riad vissza. (Egy másik fordításban a refrén „Lebujokra meg a nőkre”, ami még jobban érzékelteti a pejoratív, rosszalló jelentéstartalmat.)
A versből az egész középkor végi világról képet kapunk. Villon meghökkentő őszinteséggel tárja fel a korabeli valóságot, a középkor kétarcúságát, bonyolult ellentmondásosságát. A költő nem hajlandó se szépítésre, se hazugságra, gyűlöl mindenfajta képmutatást. Szembenéz az igazsággal és kimondja azt. Ez a tisztaság és őszinteség teszi művészetét halhatatlanná.
