A hársfaágak csendes árnyán is egy ilyen jókedvű szerelmi dal, amelybe beszüremkedtek a kor populáris műfajai (a vágánsdal és a népdal). Ezen a versen is jól látszik, hogy a trubadúrok, minnesängerek költői eszközkészlete kevésnek bizonyult Vogelweide számára: ő annál sokkal szókimondóbb volt, hogysem megelégedett volna a lovagi líra sablonjaival.
Így egyfajta ötvözetet hozott létre: egy felszabadultabb, közlékenyebb stílust kevert a trubadúrlíra emelkedettségével. Ennek eredményeként ma is frissnek ható, eleven kis műremek született a tolla alatt.
A hársfaágak csendes árnyán
A hársfaágak
csendes árnyán,
ahol kettőnknek ágya volt,
ott láthatjátok
a gyeppárnán,
hogy fű és virág meghajolt.
Fölöttünk az ág bogán
Ejhajahujj!
dalolt ám a csalogány!
Vigan futottam
ki a rétre
és kedvesem már várt reám.
Oly izgatottan
jött elémbe! –
Mily boldogság volt, Máriám!
Hogy megcsókolt-e? Meg biz ám!
Ejhajahujj!
Most is pirul belé a szám.
S tréfás-kacagva
hamar ágyat
vetett szép pázsitos helyen
Nevethet rajta
s titkon vágyat
érezhet aki arra jön,
mert jól láthatja a nyomot
Ejhajahujj!
amit a fejem nyomott.
Ha tudná más azt,
hogy mi jártunk
ott! ó hogy szégyellném magam!
Nem sejti más azt,
mit csináltunk,
csak ő maga meg én magam,
meg egy kis madár a fán
Ejhajahujj!
az nem árul el talán.
(Babits Mihály fordítása)
A vers műfaja dal, azon belül helyzetdal, hangulata játékos, vidám, pajkos, évődő, már-már pajzán. Stílus: trubadúrlíra népies elemekkel.
A versben nem található semmilyen konkrét utalás a keletkezési körülményekre, a szereplők kilétére vagy társadalmi hovatartozására: a történeti valóságnak egyetlen eleme nem szerepel benne. Ezáltal válik időtlenné, örök emberivé a megénekelt szituáció.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Szuper!