A szerelmesek találkozásának helyszíne és egyben a szerelem hangulati háttere a természet, ahogy ez Vogelweide lírájában rendszerint lenni szokott. Motívumok: ágy, rét, gyeppárna, a fűben hagyott nyom, ágbog, kismadár (ezek variálódnak és ismétlődnek). Az összes motívum egy dologra utal: férfi és nő találkozására a természetben.
Az ábrázolt környezet (gyeppárna, fű, virág, hársfaágak csendes árnya, csalogány) a népköltészetből ismert tavaszköszöntők és májusdalok díszletezését (szcenikáját) idézi. Emellett az évődő, játékos beszédmód is a népdalok hatásáról árulkodik.
Bár a versnek csak egy beszélője van, egyfajta párbeszédes jelleget érzünk, ami növeli a hangnem közvetlenségét. A dialógus érzetét keltő elemek: második személyű igealak („láthatjátok”), kérdés-válasz („Hogy megcsókolt-e? Meg biz ám!”).
A cím témajelölő. A népdalok címadási gyakorlatát idézi, minthogy a vers kezdő soraival azonos.
A vers 4 versszakos, a strófák kilenc rövid sorból állnak. Minden nyolcadik, utolsó előtti sorban refrénszerűen visszatér egy táncszó, ún. csujogató („Ejhajahujj!”). Ez egy indulatszó is, egy boldog felkiáltás, amely egyrészt sokat elárul a beszélő felszabadult lelkiállapotáról, túláradó boldogságáról, másrészt a szerelmi érzés problémátlan, egyszerű voltát érzékelteti. Azt fejezi ki, hogy a versben leírt szerelem gondtalan, örömteli, szinte ujjongó érzés, amelyben nincs semmiféle komplikáció.
A vers kompozíciója tudatos szerkesztésre vall. A csalogány motívuma az első és az utolsó strófában is megjelenik, ezáltal mintegy körbeöleli, elrejti a két középső strófában leírt szerelmi élményt. Egyfajta keretezésről van tehát szó.
A hársfaágak csendes árnyán 3 szerkezeti egységre bontható:
Az 1. egység (1. versszak) a tárgymegjelölés, a légyott helyszínét mutatja be (a titkos találka a természet lágy ölén zajlott le). A beszélő jelen időt használ és T/1. személyben szólal meg. A megszólítottak is többen vannak: a lírai én valószínűleg lánytársaknak, barátnőknek meséli el a történetet.
A versindítás egy bejelentéssel egyenértékű. Bár a lírai én csak annyit állít, hogy „dalolt ám a csalogány!”, a történet félreérthetetlen, s a hangnem éppen attól olyan hetyke és jókedvű, hogy a beszélő tudja ezt. Nem az a célja, hogy elhallgassa a történteket, épp ellenkezőleg: el akar dicsekedni a boldogságával.
A vers nemcsak itt, hanem végig a bizalmasság és a titokzatoskodás kettősségével játszik, a sejtelmesség teljesen tudatos és szándékos.
A beszélő lényegében mindent elmond, ami történt, ha nem is úgy, ahogy ma tennénk, hanem a kor ízlése szerint, vagyis egyezményes helyettesítéseket használva (pl. amikor a csalogányról beszél, az nem egyszerűen a madarat vagy a madárdalt jelenti).
A 2. egység (2-3. versszak) a történet elbeszélése. A lírai én már múlt időben, E/1. személyben beszél, előadásmódja még élénkebb.
A 2. strófa a találkozást meséli el: a lány kifutott a rétre, ahol már izgatottan várta a kedvese, és csókot váltottak.
A 3. versszak a szerelem beteljesülését beszéli el: a férfi a réten a pázsitos füvön „vetett ágyat” a nőnek, s még most is látszik a nyoma, hogy ott feküdtek. Ez a strófa a nyitó versszak variációja. A szerelmes együttlét nyoma megmaradt a fűben, ami itt nem más, mint tárgyi bizonyíték: igazolja, hogy az elbeszélt eset valóban megtörtént.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Szuper!