A Táncoló tűzliliomok témája a természet és az ember eredendő összhangja. A rövid történet szerint a lírai én magányos sétája során egy tűzliliommal benőtt tópartra bukkan, és később örömmel emlékszik vissza erre a látványra.
Egyszerű, hétköznapi látványról van szó, mégis olyan a versbeszéd, mintha valaki ujjongva, lázas izgalomban, a szavakat keresve számolna be valami rendkívüli élményéről. Ennek oka az, hogy lelki szemeivel mást lát, mint ami a valóságban a szeme elé tárul.
A vers nem leíró jellegű, elsősorban nem a vizuális érzékletességre törekszik. A költő az egyéni lelkiállapotnak rendeli alá a látványt. A látszólagos természetleírás valójában a belső történéseket fejezi ki, a virágok, a „táncoló tűzliliomok” szépsége a „belső szem” számára ragyog. Wordsworth az egyszeri, meg nem ismétlődő élmény megragadására törekszik.
Mivel a gondolati tartalom képekben fogalmazódik meg, a versnek sok értelmezési lehetősége van, nyitott és sokrétű a szöveg. Az egész egy elbűvölő látomás, amely ritmikus mozgalmassággal telítődik meg, a természetes lét teljeségét fejezi ki, és a teremtésben eláradó szépség örömét árasztja. A tökéletes szépség értelmezhető teljességélményként, a büszke, heves, romantikus lobogás kifejezéseként.
Wordsworth szerint a természet olyan mély hatást tesz a gyermeki lélekre, hogy az képessé válik kapcsolatba lépni valami természetfölöttivel, ám felnőttkorára az ember fokozatosan elveszíti ezt a képességet. Vannak azonban olyan kivételes alkalmak, ünnepi pillanatok, amikor mintha visszanyernénk, mintha rátalálnánk gyermeki énünkre és a természetfölöttivel való kapcsolatunkra.
A vers beszélője számára ilyen alkalom az, amikor a tűzliliomokat látja. És a költészet is ezekből az élményekből táplálkozik: a költői leírás visszaadja a tárgyaknak, jelenségeknek azt a csillogást, amit csak gyerekkorunkban vagy kivételes pillanatokban látunk rajtuk. Amit ilyenkor ad a látvány, az a halhatatlanság sejtelme. (Erre Rakovszky Zsuzsa Wordsworth-ről szóló tanulmánya hívja fel a figyelmet, a költőnek Óda: a halhatatlanság sejtelme c. versére hivatkozva.)
Kifejezőeszközök: metafora (tűzmetaforák egész sora kapcsolódik a tűzliliomhoz, pl. lángszirom, tűztánc), hasonlat („Ahogy csillaggal a tejút ragyog”, „Úgy körüllobogta ünnepük”), megszemélyesítés („táncoltak álmatag”), fokozás („egy sor, egy sereg”), túlzás („tízezer”).
A költői képek oldják a látvány konkrétságát. Atmoszférateremtő erővel bír a színek ragyogása, a fényhatás (pl. „aranyliliom”, „csillaggal”, „szikrázó”, „lángszirom”, „túltündökölték”), a dinamikusság, a vibráló nyugtalanság (sok az ige, vagyis verbális stílus jellemző), a mozgások pl. „ringtak, táncoltak”, „hintázott”).
Motívumok: tűzliliom (az eredetiben: sárga vadnárcisz), tópart.
Beszédhelyzet: a beszélő E/1. személyben szólal meg (közvetlen, alanyi megnyilatkozás), és az én legbensőbb, legszemélyesebb benyomásait, érzelmeit fejezi ki. Nem az a lényeges, amit néz (a táncoló tűzliliomok), hanem az erre való reagálása, az egyéni reflexió. Azt fogalmazza meg, hogy a látvány mit vált ki belőle, mit szólaltat meg a lelkében.
A lírai én a nyitó és a záró versszakban is megjelenik. Olyan romantikus alakot látunk, aki először a külvilágot szemléli, aztán önmagába fordul és a lélek belső tájain bolyong. A köztes versszakok a látványt, illetve a látvány látomássá alakulását jelenítik meg.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
