Az Elbocsátó, szép üzenet érték-és időszembesítő költemény. Témája: leszámolás a Léda-szerelemmel, legalábbis az első értelmezési szinten. A másodikon azonban a mű – ha műként olvassuk – fő üzenete a külső valóság és a költő által arról teremtett kép különbségének hangsúlyozása, illetve a költői tevékenység és a költő dicsérete.
Persze a vers természetesen olvasható elsődleges jelentésében is (szakító versként), és föl kell tennünk, hogy a kor – amely nem volt felkészülve a szerző személye és a lírai én közötti finom különbségtételekre – elsődleges jelentésében fogadta be.
Az is nyilvánvaló, hogy Ady erre számított, és mivel a szöveg egyszerre költői és misszilis (azaz fizikai személyhez szóló, valódi) levél, le kell szögezni, hogy noha az egyik szempontból ez a vers a művészet és a valóság bonyolult kapcsolatát boncoló költemény, a másik szempontból egy kifejezetten gonosz és öntelt szakítólevél.
Ady a felsőbbrendűség érzésével tekint vissza a Lédával vívott szerelmi csatáira, egy olyan küzdelemre, amely eleve egyenlőtlen volt, és kegyetlenül megfosztja ezt a szerelmet minden értéktől, amit korábban ráaggatott.
Visszamenőleg megsemmisíti a Lédához írott versek személyességét: kijelenti, hogy Lédát ő maga teremtette a szerelem kifejezésének eszközéül, de ez a szerelem nem kizárólag Léda iránt lángolt, hanem más nők iránt is. A költő minden asszony szerelmére vágyott, és Léda alakjában nem konkrétan Brüll Adélt, hanem általában a nőt jelenítette meg: a férfi-nő harc női elemét.
Alapmotívumok: az Elbocsátó, szép üzenet jellegzetes Ady-motívumokból áll. Léda alakja maga is az, és a hozzá rendszeresen kapcsolódó gesztusoktól, szimbólumoktól ugyanúgy „búcsút vesz” a költő, mint az általa teremtett nőalaktól, illetve Diósyné Brüll Adél fizikai valójától.
Ilyen jellegzetes Ady-motívumok a harc (Héja nász az avaron, Örök harc és nász), a csók (Félig csókolt csók, Halálvirág: a csók, Akit én csókolok…), az ölelés (Jöjj, Léda, megölellek), a hervadás (A Halál rokona, Lédával a bálban). Feltűnően hiányzik – noha a szerelem összes más eleme jelen van – a halál motívuma.
Kifejezőeszközök: metafora, ellentét, paralelizmus, halmozás, anafora, aferézis.
Retorikai eszközök: bevezetés – indoklás – befejezés.
Az Elbocsátó, szép üzenet verselése kevert, helyenként ötvözött. A változó rímképletű strófákat 10 és 11 szótagos sorok alkotják. Van köztük Ady-tízes, de ötödfeles, ötös jambus is.
A versben két személy jelenik meg: Léda (a megszólított) és maga a költő. Adynak az önmagáról készített portréja sokkal gazdagabb, pompásabb, mint az asszony jellemzése. A kivételes zseni vonásaival festi le önmagát, míg Lédáról megalázó jellemzést ad.
Szerinte Léda csak „kis kérdőjel” volt a találkozásuk előtt, Léda sorsát ő teljesítette be. Lédának a jövője is kicsi, „asszonyos rab-út”; Léda a szakítás után árva lesz, és még azzal a gondolattal sem vigasztalódhat, hogy legalább az a sok minden, amit Ady a verseiben leírt róla, igaz. Azokat a „díszeket” csak ráaggatta a költő, de a valóságban azok nem Léda, hanem a saját vonásai.
Nagyon erőteljes a versben az a kijelentés, hogy mindaz, aminek révén Léda önmagát fontosnak tudhatta, csupán a költő nagylelkűsége, „ámító kegy”-e révén lett az övé. De Ady – állítása szerint – semmit sem kapott ezért Lédától cserébe: Léda személyisége nem volt rá hatással, hiszen épp fordítva volt, az asszony gazdagodott a költővel való kapcsolat által.
Léda jellemzése és a kapcsolat elemzése fokozatosan megsemmisíti Lédát, hiszen kiderül, hogy amit értékesnek láthatott saját magában, az csak önáltatás volt: valójában ő értéktelen, minden szépség a költő egyéniségéből sugárzott rá, és most, hogy Ady már nem szereti őt, újra értéktelen lett.
Ebben a versben Léda nem társ, hanem csak eszköz: arra kellett, hogy Ady szerelmi lírája hiteles legyen, hogy a költő saját szerelmi érzéseinek erejét valaki iránt kifejezhesse. Léda csak tárgya ennek a szerelemnek, nem ő a fontos, nem ő az értékes, ezért is nem jelenik meg testi valójában a versekben.
Léda sorsa azzal teljesedett be, hogy a költő észrevette őt; Léda addig volt valaki, amíg Ady szerette, és rendkívülisége a szakítással meg is szűnik. Újra senki és semmi lesz, mert a költőnek tovább már nincs szüksége rá. Léda már csak egy megunt asszony.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
