Flaubert Bovaryné című regénye könyv alakban 1857-ben jelent meg. (Ugyanabban az évben, amikor Baudelaire A Romlás virágai c. kötete.)
Gustave Flaubert (1821-1880): író, a francia regényírás egyik nagymestere, a 19. század második felének egyik legnagyobb francia regényírója. A realizmus alkotója, de munkássága már a naturalizmus egyes stílusjegyeit is magán hordja.
1821-ben született Rouenban (Normandia). Orvoscsaládból származott: anyai nagyapja is orvos, apja a roueni kórház sebésze, akit nagy tisztelet övezett az egész országban. Bátyja is orvos lett.
A középiskolát Rouenban végezte, majd Párizsban jogi egyetemre járt, de kezdődő betegsége (idegbetegség, epilepszia) miatt abbahagyta tanulmányait. Párizsban megismerkedett Victor Hugóval, aki nagy hatással volt rá.
1846-tól (apja halálát követően) Rouen közelében, egy Szajna-parti nyaralótelepen, Croisset-ban élt. Itt töltötte élete hátralevő részét egy szép kertes házban, amit még apja vásárolt.
Ő sem, ahogy Mallarmé sem, messze nem élte a 19. századi művészvilágra jellemző nagyvilági életet. Rendkívül befelé forduló, puritán (egyszerű, visszafogott, világi hívságoktól mentes) életet élt.
Jómódú családba született, ez tette lehetővé számára, hogy anyagi gondok nélkül, függetlenül éljen, és az irodalomnak szentelje magát. (Ezt a helyzeti előnyt némi lelkifurdalással élvezte, mert a környezetében élők semmittevésnek tartották az írói foglalkozást, csak íróbarátai értették meg.)
Az 1848-as forradalmak utáni viharos történelmi időkben gyakran megfordult Párizsban, és részt vett szülővárosa, Rouen politikai küzdelmeiben is.
1849 és 1851 között egy nagy utazást tett a Közel-Keleten: bejárta Egyiptomot, Palesztinát, Szíriát, Törökországot és Görögországot.
1858-ban Tuniszba utazott, hogy a helyszínen gyűjtsön anyagot Salammbô c. regényéhez.
Magánélete két nagy szerelemben teljesedett ki. Az egyik egy kilenc évig tartó, viharos és érzéki szenvedély volt, amely a nála jóval idősebb Louise Colet-hez fűzte, aki egy közepes képességű francia költőnő volt. A szerelem azért lényeges, mert erről az asszonyról mintázta Bovaryné jellemét, és mert őhozzá írta rendkívül jelentős irodalmi leveleit (melyekben kifejtette a maga sajátos esztétikáját).
Másik szerelme Elisa Foucault volt, egy berlini származású párizsi zeneműkiadó, Maurice Schlesinger felesége. A szép és szigorú erkölcsű asszonyt Flaubert kamaszkorától öregségéig áhítatosan csodálta és angyalian tiszta szerelemmel szerette. Erről a hölgyről mintázta az Érzelmek iskolája c. regényének Arnoux-néját, aki gyönyörű, erényes és visszariad a házasságtöréstől, de idős koráig titokban szerelmes a regény fiatal főhősébe, Frédéric Moreau-ba.
Flaubert egyedül élt, soha nem nősült meg és nem alapított családot. 1875-ben minden vagyonát unokahúga (és későbbi örököse) rendelkezésére bocsátotta, hogy megmentse őt és férjét az üzleti csődtől és a családjukra háruló szégyentől.
Így aztán elszegényedve – és magányosan – halt meg 59 évesen, 1880. május 8-án Croisset-ben.
Munkássága: Flaubert művészete a realizmus betetőzése és a naturalizmus kiindulópontja.
Első művei lírai alkotások voltak, melyeket a romantika jegyében írt (Victor Hugo hatására), de később elfordult a romantika eszményeitől, és a realista próza mestere lett, amelyet meg is újított (érzelemmentes és a hősökkel szemben távolságtartó).
Nem volt olyan termékeny, mint általában a 19. századi írók: míg Balzac 5 regény írt meg egy év alatt, addig Flaubert 5 év alatt írt meg egy regényt. Véleménye Balzacról: „Micsoda ember lett volna Balzac, ha írni tudott volna!”
Flaubert munkamódszere időigényes volt. Keveset írt, de azt roppant nagy gonddal: lassan, legendás kínok között dolgozott. A művészet „remetéje”, a stílus „aszkétája” volt. Tökéletesre akarta alkotni a műveit, ezért éveken át csiszolta őket. Előtte alapos megfigyelést és szinte tudományos igényű anyaggyűjtést végzett.
Az aprólékosságig menő stílusbeli követelményeket támasztott önmagával szemben (rengeteg időt fordított pl. arra, hogy egy mondat zengése minél könnyedebb, zeneibb legyen). Szövegeinek jó hangzását úgy ellenőrizte, hogy hangosan felolvasta őket.
Legfontosabb művei:
- Bovaryné (ez a legjelentősebb regénye)
- Érzelmek iskolája (regény) – a cselekmény 1840 és 1851 között játszódik, amely egy válságos időszak volt Franciaországban (forradalmak, a monarchia bukása, második köztársaság, III. Napóleon államcsínye, második császárság). A regény főhőse az ifjú Frédéric Moreau, akit ártatlan, tiszta szerelem fűz Arnoux-néhoz. Flaubert ezen a szerelmen keresztül mutatja be az emberek érzelmi nevelődését. Vannak irodalomtudósok, kritikusok, akik ezt a regényt tartják Flaubert legjobb művének (mások a Bovarynét). Flaubert a műben bírálatot mond a korról, önmagáról és nemzedékéről, amiért csak tehetetlenül és kiábrándultan szemlélték az eseményeket.
- Bouvard és Pécuchet (társadalmi regény) – realista igényű alkotás, Flaubert harmadik legfontosabb műve a Bovaryné és az Érzelmek iskolája mellett. Befejezetlen maradt, és csak az író halála után, 1881-ben jelent meg. Két kishivatalnokról szól, két barátról, akik unatkoznak, ezért belekontárkodnak mindenféle tudományba, de mivel nem értik meg egyiket sem, mindből kiábrándulnak. Szarkasztikus mű, amelyet az emberi butaság enciklopédiájának, az ostobaság eposzának is neveznek. Flaubert a nyárspolgári korlátoltságot figurázza ki benne, de a mű egyben a tudományára oly büszke 19. század kritikája is.
Flaubert egész életében gyűjtötte a lapos közhelyeket és az emberi balgaság példáit, és még szótárat is összeállított belőlük (Készen kapott fogalmak szótára).
Realista író volt, de vannak romantikus regényei is, pl.
- Salammbô (történelmi regény, 1862) – az ókori Karthágó véres eseményét, a zsoldoslázadás történetét dolgozza fel (tobzódik a színekben, szabadon csapongó fantázia jellemzi). Témája egy tragikus szerelem Salammbô, a lázadást leverő Hamilcar lánya és a legyőzött zsoldosvezér között. A műből hiányzik a romantikusokra jellemző írói érzelemnyilvánítás és az érzelmi azonosulás.
- Szent Antal megkísértése (történelmi regény, 1874) – a 4. században játszódik, és az egyiptomi pusztában élő Remete Szent Antal furcsa vízióit állítja a középpontba. Roppant bőségben peregnek a szent látomásaiban az ókori vallás istenei, a különböző babonák, hiedelmek, a testet és a lelket megkísértő csábítások. Gazdag képalkotó fantázia jellemzi.
Regényeit Flaubert többször átírta, egyre feszesebb szerkezetűvé dolgozta át. A részletek arányai, a szerkezet feszessége jellemzi. A cselekmény rendkívül vérszegény és kevés, ellenben a belső jellemzés, indítékok, motívumok rendkívül gazdagon vannak megjelenítve.
Nincs társadalmi háttérrajz vagy hierarchiai jellemzés, annál inkább a lélek, a személyiség, a vágyak és a lehetőségek érdeklik Flaubert-t. Tematikailag Balzac és Stendhal széles körű társadalmi tablójával szemben a hétköznapiságot, a vidéki élet kisszerűségét mutatta be (főleg a Bovaryné esetében). Híres mondása: „Bovaryné én vagyok.” Saját világából építette fel a regényt.
Fogadtatása: már első műve, a Bovaryné nagy közönségsikert aratott.
Jelentősége: a franciák Flaubert-t tartják a 19. századi francia próza legkiemelkedőbb, leghibátlanabb mesterének. Nem hozott gyökeresen új regényformát, csak a romantikus-realista íróelődök hömpölygő szóáradatát váltotta fel feszes szerkezettel, valamint nézőponttechnikája nevezetes.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
