Cselekménybonyolítás: a regény nem követi a realista hagyomány folyamatos idővezetését és történetmondását. Időszakadások, kihagyások, hirtelen tempóváltások jellemzik.
Ennek következtében az idő, a történet és a figurák széttöredeznek. Ezáltal Flaubert leépíti az „egységesség” képzetét, és a töredékesség mögött felsejlik a káosz, az idő múlásának értelmetlensége, az emberi lét korlátozottsága és a kitörés lehetetlensége.
Előadásmód: személytelen, szenvtelen, s ennek következtében az elbeszélő háttérbe szorul. Ez nagyon fontos újítás.
Flaubert arra törekedett, hogy ő mint történetmondó pártatlan megfigyelő maradjon, ne nyilvánítson véleményt az eseményekről, ne kommentálja a szereplők tetteit, ne magyarázza az érzelmeiket és ne ítélkezzen felettük. Igyekezett távol tartani magától a regény világát, személytelenségre törekedett. Ő csak cselekedteti a szereplőket, és az értékelést az olvasóra bízza.
A célja ezzel az volt, hogy az elbeszélés álljon meg önmagában, és pusztán a stílus és a megszerkesztettség révén hasson az olvasóra.
Ez nem jelenti azt, hogy a regényben egyáltalán nincsenek érzelmek. Ettől még van benne líraiság és szenvedély, de az író mindvégig a háttérben marad (nem szól közbe, nem kommentál, nem avatkozik be).
Az elbeszélő távolságtartó, az olvasóval se létesít személyes kapcsolatot. Ez az írói távolságtartás a „flaubert-i nézőponttechnika” révén vált lehetségessé.
Elbeszélői nézőpont: mozgó, folyamatosan változó és ezáltal szubjektív. Ez a másik nagyon fontos újítása Flaubert-nek.
A Flaubert-féle nézőponttechnika lényege az, hogy a történéseket és a szereplőket mindig valaki másnak a szemével látjuk, így a nézőpontok szinte észrevétlenül, folyamatosan változnak. Ez a „mozgás” Flaubert legnagyszerűbb újítása.
Hogy működik ez a gyakorlatban?
A történetet egy láthatatlan narrátor, egy meg nem nevezett történetmondó indítja el, aki Charles Bovary líceumi osztálytársa volt egykor, és akinek szemléletmódja meghatározó a regény elején. Ez a narrátor többes szám első személyben szólal meg.
Ezután elbeszélőváltás történik, és Bovary nézőpontja érvényesül, később pedig Emmáé, aki újdonsült fiatalasszonyként egész más szemmel látja a környezetét, mint a férje. Magát Bovaryt is az ő szemével látjuk legtöbbször (pl. amikor Charles elalszik az orvosi szaklap fölött, a felesége csak nézi, aztán vállat von: „Miért nincs legalább olyan férje, mint azok a szívós és hallgatag tudósok, akik egész éjszaka dolgoznak a könyveik közt… De Charles-ban nincs egy szikrányi becsvágy!”)
A történetet elindító láthatatlan narrátor többször is átveszi a szót, és a pártatlan megfigyelő nézőpontjából bemutatja a tágabb környezetet, közvetíti a falusi közvélemény nézeteit.
A leghosszabban természetesen a hősnő nézőpontja érvényesül a regényben, de közben hosszabb-rövidebb időre más szereplők nézőpontjának is teret enged az író: időnként az öreg Bovaryné, máskor Charles, Homais, Léon vagy Rodolphe szemével mutatja be az eseményeket és az embereket.
A regény végén, Emma halála után Charles, majd ismét a meg nem nevezett narrátor (Bovary egykori osztálytársa) veszi fel a mesélő szerepét.
Ez a nézőponttechnika távolságtartást eredményez az elbeszélő és a történet között és viszonylagosítja az értékrendet. (Mindig annak a szereplőnek az értékítéletét kapjuk, akinek a szemszöge éppen érvényesül.)
Az egyes szereplők vagy események így több oldalról meg vannak világítva, hiszen több karakter szemével is látjuk őket. Például Emma és Rodolphe első szerelmes együttléte két szemszögből is be van mutatva, és a két szereplő másként éli meg:
- Emma számára romantikus, szenvedélyes élmény („egész testében remegve s eltakarva kezével az arcát, átengedte magát Rodolphe-nak”)
- Rodolphe számára rutinszerű, banális, hétköznapi helyzet („Rodolphe meg, szivarral a fogai közt s bicskával a kezében az egyik leszakadt kantárszárat igyekezett rendbehozni”)
- az együttlétet követően Emma elsöprő boldogságot érez, extatikus állapotként éli meg, ami nagy hatást tesz rá („meglátta magát a tükörben, s bámulva nézte az arcát. Sose volt még ilyen tág, ilyen sötét a szeme, sose látszott még ilyen mélynek. Egész lénye valami megfoghatatlan fényben fürdött, és teljesen átszellemült”)
Mivel ennyire széttartó a két nézőpont (a két szereplő ennyire másképp éli meg ugyanazt az eseményt), a Rodolphe-szerelem ironikusan is értelmezhető.
Írói eszközök:
- aprólékos, részletező leírások (az epikai hitelesség illúzióját kelti)
- gyakori nézőpontváltások (ez különös dinamizmust ad a regénynek)
- szabad függő beszéd alkalmazása (ami miatt a narrátor és a szereplő szólama közötti határ bizonytalanná válik)
Motívumok: a regény több motívuma is ironikusan viszonyul a romantika ízlésvilágához. Flaubert ironizál a romantikán azáltal, hogy az ő történetében is vannak olyan események, mint a romantikus regényekben (de más felhanggal):
- Emma megmérgezi magát (az öngyilkosság a romantikus regények jellemző motívuma)
- Bovarynak megszakad a szíve (tipikus szentimentális-romantikus motívum)
- Charles és Emma kislánya egy pamutfonógyárban kénytelen dolgozni (erről rögtön eszünkbe juthatnak Dickens regényeinek nehéz sorsú árvái)
- Lheureux (a sátánmotívum hétköznapi, kicsinyes változata)
Ez arra utal, hogy a Bovaryné a romantika és a realizmus viszonyának kérdését is boncolgatja. Emiatt sokan a romantikus illúziók paródiájaként értelmezik a regényt. (Ebben az értelmezésben Bovaryné jelentéktelen, korlátolt nő, akinek közhelyszerű vágyai vannak.)
Ezt az értelmezést igazoló motívum:
- kintorna muzsikája – vágyak és valóság közti ellentmondás jelképe (a kintorna operák és szalonok dallamait viszi el a kisvárosba)
Ismétlődő motívumok:
- ablak – jelentései: válasz, szűkösség, fürkészés, titok, leleplezés, elvágyódás, szorongás, szégyen
Előfordulásai:
– Emma válaszát apja Bovarnynak az ablaktábla kicsapásával jelzi
– Emma és Rodolphe ablakból nézi a gazdagyűlést
– Emma a padlásablak nyílásából olvassa el Rodolphe szakító levelét
– Léonnal lefüggönyzött ablakú bőrkocsiban szerelmeskednek
– csukott ajtók és ablakok közt töltenek el három napot a Fecske nevű fogadóban
- narancsvirágos menyasszonyi csokor – jelentései: szerelem, vágy a szerelemre, házasság, kiábrándulás, leszámolás a házasság illúziójával, pusztulás, halál
Előfordulásai:
– Emma szeme megakad az első feleség megszáradt csokrán, amit férje felvisz a padlásra
– a Bovary házaspár Yonville-be költözésekor Emma kezébe kerül saját száraz menyasszonyi csokra, melyet eléget („Hamarabb fellángolt, mint a száraz szalma…. Emma elnézte, hogyan ég.”)
Esztétikai minőség: Flaubert csendes iróniával ábrázolja Yonville-t és lakosait, a szereplők értékrendjét.
A Bovary házaspár életét komikum hatja át: Charles férjként és orvosként is komikus, de Emma élete is komikus, mert irodalmi olvasmányélményeit utánozza (bár Emma komikuma – az öngyilkossága miatt – valójában tragikomikum).
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
