Értelmezés: a regényben a vágyak és a valós lehetőségek ütköznek össze.
A cselekmény látszólag rendkívül sovány, vérszegény. Nincsenek nagy, drámai események, nincs emelkedő epikus ív és csúcspont (ezzel Flaubert felrúgja a regényépítés klasszikus szabályait).
Kevés dolog történik, de a külső események szűkösségét ellensúlyozza a belső események gazdagsága. A lelki történéseken, lélekrajzon van a hangsúly, Flaubert nagyon finoman és érzékenyen ábrázolja a hősnő lelkivilágát.
Emma hozzámegy Bovaryhoz, és eleinte próbálja meggyőzni magát, hogy boldog, és hogy ezek az élete legszebb napjai – de hiába.
Később rájön, hogy ez nem szerelem. Először is Bovary nem képes megadni neki azt az életet, amire vágyott (regényhősnökhöz akart hasonlítani és párizsi életre vágyott, nem kisvárosi életre).
Yonville-ban szegényes a társasági élet, ez egy kis közösség. A társaságot a kisváros figurái alkotják: patikus, fogadósné, segédjegyző stb. Ez nem elégíti ki Emmát. Ez érthető is, hiszen környezete, a yonville-i polgárok ugyanolyan kisszerűek és komikusak, mint Charles Bovary. (Őket részben a hősnő, részben a névtelen narrátor szemével látjuk.)
Ebben a világban, ebben a normandiai kis hangyabolyban mindenki másnak, különbnek akar látszani, mint ami, ezért mind többé-kevésbé nevetségessé válnak.
Emma házassága Bovaryval ugyanolyan lapos és kisszerű, mint maga Yonville. A napjai eseménytelenek, és az egyhangú hétköznapok lassanként lelki elhidegüléshez vezetnek közte és a férje között.
Ráadásul Bovary a személyes vonzerőnek is híján van, hiszen kövér, esetlen és szellemtelen. A maga módján sokat megtesz Emmáért, mert imádja a feleségét és mindent megadna neki, de nem tud egy hullámhosszra kerülni vele.
Emmának egyszerűen kevés Bovary. Ő nagy, romantikus érzelmekre vágyik, és a házasságban nem kapja meg, amire szüksége van. Hamar rájön, hogy Bovary átlagos férfi, és amit most nyújtani tud, azt fogja nyújtani a jövőben is, mert több nincs benne. Ennyi a maximum.
Így aztán Emma kiábrándul a férjéből, és folyton álmodozik. (A vaubyessard-i bálban egy vicomte felkérte táncolni, és Emma hazafelé elteszi a vicomte elhagyott szivartárcáját, és utána sokáig róla álmodozik.)
Férj és feleség emocionálisan nem tudnak kapcsolódni. Soha nem alakul ki köztük egy harmonikus, bensőséges kapcsolat, mert mások az igényeik. Bovary fel sem fogja, hogy Emma mást akar, mélyebb érzelmeket, Emma pedig egy idő után szürke alaknak, nyárspolgárnak tartja a férjét.
Emma olyan férfit akarna, aki széles látókörű, tapasztaltabb, akitől tud tanulni, de Bovary még az idegen szavakat se tudja megmagyarázni a feleségének, amelyekkel az asszony a regényekben találkozik.
Emma ideálja egy olyan férfi, aki tud vívni, lovagolni, és nemesi származású (márki, gróf), mert Emma fényes társasági életre, bálokra vágyik. Ehhez pénz is kell, és bár Emmának volt hozománya, és Bovary is dolgozik, annyi pénzük nincs, hogy nagyvilági életet tudjanak élni. Ennek ellenére Emma mindig új toaletteket készíttet, és Párizsból hozatja a ruháit, így nagy a pénzigénye.
Ebben az életszakaszában Bovaryné egy életerős fiatalasszony, aki asszonyisága, nőisége teljében van. Öltözködik, divatos ételeket esznek, lakását a divatlapok szerint díszíti, haját is úgy hordja, mint a párizsi nők. Ezt nem a férje kedvéért teszi, hanem szerelemvágyból (mintha folyton várná a herceget, egyfajta várakozásteljes állapotban van, készen áll a dologra). Lényegében a szeretőinek öltözködik.
Ami a férjét illeti, Bovary szerelmét nem szívesen fogadja el, mert többre vágyik. Kapcsolatukat még a gyerek megszületése után se érzi teljesnek.
A gyermekét dajkaságba adja, ami jelzi, hogy a gyereknevelés nem tudja őt kiteljesíteni, a gyerek nem változtatja meg, nem tölti ki az életét. Nem érzi úgy, hogy azért él, hogy a kislányát felnevelje, és minden másról lemondjon.
Emma vágyik az érzelmekre, de nem anyai érzelmekre. A terhességen is minél előbb túl akar lenni, hogy megkönnyebbüljön. Nem is érdekli igazán a terhessége, úgy viseli, mint egy pluszt a férjétől, ami nem kell neki.
Még ellenszenvet is érez a gyerek iránt, talán mert a férjétől van, akit nem szeret, s ezért nem törődik a gyerekkel. Ráadásul nem lányt akart, hanem fiút, aki majd szabad lesz, és azt tehet, amit akar (mert a nőknek abban a században csak kötöttségeik voltak, nem élhettek szabadon).
Bovaryné nem anyatípus, és nem vállalja, hogy csak a kislányáért éljen. Unalmas lenne neki egész nap a kislánya körül forgolódni (arra nem gondol, hogy a kislánynak szüksége lenne a szeretetére, és hogy kötelességei lennének vele szemben).
Férje iránti elhidegülése, kiábrándulása később ingerültségbe megy át (idegesíti őt Bovary), és ez az érzés fokozatosan a megvetésig, sőt, undorig jut.
Aztán jön Léon, de ekkor még nem teljesül be a szerelem: Léon elutazik, és nem történik köztük semmi.
Ennek oka nem az, hogy Bovaryné hű akarna maradni a férjéhez. Emma nem szűzies, erényes asszony. Nem az erkölcsét, nem a testét félti, hanem arról van szó, hogy nem elég neki Léon, aki nem testesíti meg az ideálját, s kezdetben nem tud megfelelni azoknak a követelményeknek, amiket Emma egy szeretőtől elvár.
Bovaryné irtózik a férjétől, s ezt úgy próbálja leküzdeni, hogy ő is rábeszéli Bovaryt a szerencsétlen kimenetelű műtétre (mert ha a férje orvosi hírneve növekszik, talán jobban fel tud rá nézni). Azzal akarja ellensúlyozni a férfitól való undorát, hogy legalább az orvost becsüli Bovaryban. Csakhogy Bovary elrontja a műtétet, és kiderül, hogy orvosként se ér többet, mint férjként. Szégyent hoz önmagára és Emmára.
Ez a szégyen minden érzést kiöl Emmából a férje iránt, teljesen kiábrándul ebből az „élőlényből”, akihez hozzá van láncolva, és a házasságtörést győzelemként éli meg.
Meg van róla győződve, hogy a férje miatt nem boldog, és hogy ezzel a házassággal feláldozta, elpazarolta magát. Az elfonnyadt remények, a megcsúfolt álmok egyfajta jogalapot jelentenek számára a házasságtöréshez.
Ettől fogva az élete csalások és hazugságok szövedéke lesz. De hiába menekül házasságtörő kapcsolatokba, a szeretői sem teszik boldoggá. Megcsalja a férjét, Rodolphe azonban hazudik neki, csak ámítja (valójában nem szereti, és esze ágában sincs megszöktetni).
A Rodolphe-viszony eleinte szenvedélyes, de csak az újdonság varázsa teszi érdekessé. Később elveszíti a varázsát, és Emma, bár maga előtt is titkolja, a lelke mélyén érzi, hogy a kapcsolat majdnem olyan lapos és szürke, mint egy házasság. Felfedezi benne a házasélet minden ízetlenségét, színtelenségét és egyhangúságát.
Van egyfajta gonosz irónia ebben. Bovarynénak a nagy érzelmek hiányoznak: a rózsacsokros, könnyes, térdeplős, szenvedélyes, varázsos, nagy szerelem, amiért érdemes élni-halni. Ehelyett a férje is, a szeretője is elég unalmas alak.
A Rodolphe-fal való szakítás után megpróbálkozik az erényes, feddhetetlen asszony szerepével, aki tiszta és elérhetetlen, így aztán „megtér”, vallásos lesz, jótékonykodik (az égi szerelembe menekül, de ez a módszer nem válik be, ezzel nem tudja a nyugtalanságát csillapítani).
Ezután jön Léon, aki semmivel se jobb, mint Rodolphe, és szintén csak kihasználja Emmát, aki ettől a kapcsolattól is jóval többet vár, mint amit a partnere adni akar.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!
