Charles Bovary: komikus, bárgyú alak (már az első fejezettől kezdve). Jellemét már neve is jelzi, mert a „bovary” szó töve, a „bos, bovis” latinul ökröt jelent (beszélő név). Charles-t már csak a neve miatt is megmosolyogják, és a név tökéletesen illik rá, mert gyámoltalan és együgyű ember.
Volt osztálytársától, a meg nem nevezett narrátortól megtudjuk, hogy Charles már tizenöt éves parasztfiúként is félszeg, ügyetlen, csetlő-botló figura volt (az egész osztály rajta röhögött, és a tanár azzal büntette, hogy hússzor le kellett írnia: „nevetséges vagyok” – és ez önbeteljesítő jóslattá vált).
Bizonyos tulajdonságai is hozzájárulnak ehhez a nevetségességhez.
- külső tulajdonságok: vidékies öltözet, hadaró beszéd
- diákként szorgalmas volt ugyan, de nehézfejű, magolós típus
- felnőtt férfiként, 22 évesen még mindig az anyja uralma alatt áll, aki megparancsolja neki, hogy – hozomány reményében – vegyen feleségül egy özvegyasszonyt, és Charles engedelmeskedik
Az első felesége ijesztően csúnya, beteges és jóval idősebb nála (45 éves), ráadásul kiderül, hogy hozományt is hiába reméltek tőle. Külön nevetséges, hogy ennek az asszonynak a neve Héloïse (a név az örök, szenvedélyes szerelmet idézi – a középkori himnuszköltő, Abélard híres szerelmét is így hívták).
Bovary az első feleségét nem szerette, mert az asszony uralkodott rajta (amúgy is érdekházasság volt, azaz nem szerelemből nősült, hanem a vagyon miatt, a polgári élet lehetősége miatt). Az asszony nagyon féltékeny volt és zsörtölődő, így nem került közel Charles-hoz, de azért amikor meghalt, Charles sajnálta.
Bovary a hivatása gyakorlójaként, orvosként is komikus. Először is nem igazi orvos, mert nem végzett egyetemet, valójában csak „egészségügyi tiszt”, mégis a doktor szerepében tetszeleg, és büszke arra, hogy ő orvos.
Ennél nagyobb baj, hogy a tudása sincs meg hozzá, alig tud valamit ebből a szakmából, gyakorlatilag semmihez nem ért. Ezzel ő maga is tisztában van, és fél, hogy még véletlenül megöl valakit, ezért akármilyen betegséggel áll szemben, mindig csak ártalmatlan szereket vagy gyógymódokat ír elő (lábfürdőt, piócákat, néha hashajtót).
- Járatja az orvosi lapot (Gyógykaptár), és esténként olvasni próbálja, de öt perc után elalszik rajta, az orvosi lexikonnal pedig meg se próbálkozik (még a lapokat se vágta fel benne).
- Egyetlen szakmai sikere van, az is véletlen: meggyógyítja a bertaux-i tanya gazdájának, Rouault-nak a törött lábát.
- Egy ponton végzetesen lelepleződik Bovary szakértelmének hiánya. A yonville-i patikus rábeszéli, hogy operálja meg a lőcslábú Hippolyte-ot, aki az Arany Oroszlán fogadó istállószolgája. Ezzel Bovary növelhetné a hírnevét orvosként, de elrontja a műtétet, a fiú vérmérgezést kap, és elüszkösödik a lába. A környék híres orvosa, Canivet doktor kénytelen amputálni a lábát, így a beteg végül rosszabb állapotba kerül (nem lőcslábúként, hanem féllábúként kell tovább élnie).
- Amikor Emma haldoklik, Bovary akkor is teljesen tehetetlen. Tudja, hogy arzénmérgezésről van szó, de azt nem tudja, hogyan kell kezelni az ilyen esetet (csak be kellett volna dugnia két ujját a felesége torkába, és megmenthette volna az életét).
A második házassága más, mint az első házassága volt. Emmát szereti. A házasság után is ugyanúgy szereti, mint előtte.
Ugyanakkor Bovary a férj szerepében a legkomikusabb. Mivel a regény nagy részében Emma szemszögéből látjuk, teljesen nyilvánvaló, hogy férfiként még inkább csődöt mond, mint orvosként. Ábrázolása itt már nem is ironikus vagy komikus, hanem egyenesen tragikomikus, groteszk.
Házaséletében is ügyefogyott: teljesen egyértelmű, hogy fogalma sincs arról, hogy milyen a házassága, és milyen érzelmi, anyagi kapcsolat fűzi a feleségéhez.
Ügyefogyottsága számos dologban megnyilvánul:
- már a házasság előtt megmutatkozik abban, hogy nem meri megkérni Emma kezét (hanem az öreg Rouault bízza rá a lányát)
- nem veszi észre, mit érez a felesége: abba az illúzióba ringatja magát, hogy tökéletes szerelemben élnek, a boldogságuk teljes és zavartalan (azt hiszi, Emma boldog, jól érzi magát, mert Emma nem panaszkodik)
- Emma esztelen költekezését sem veszi észre (sőt, minél inkább kivirul a felesége az új ruhákban, annál jobban rajong érte)
- meg se fordul a fejében, hogy Emma megcsalhatja, de a féltékenység teljes hiánya nem nagylelkűségből, hanem ostobaságból fakad Bovarynál (a Léon-szerelem csúcspontján a legboldogabb mint férj, mert még jobban el van bűvölve a – másba – szerelmes feleségétől) – ezt az ostobaságot még Emma se tudja megbocsátani
- felesége hűtlenségét végig nem veszi észre: ő az utolsó, aki megtudja – már az asszony halála után –, hogy Emma megcsalta (de amikor megtalálja Rodolphe búcsúlevelét, még akkor is áltatja magát azzal, hogy „csak platonikusan szerették egymást” – a rideg valóságra csak akkor döbben rá, amikor Rodolphe és Léon valamennyi levelét végigolvassa)
Gyanútlan és jóhiszemű, így ő maga játssza a feleségét mindkét szeretőjének a kezére, gyakorlatilag segédkezik a házasságtörésben, és észre se veszi, mit csinál:
- amikor Rodolphe azt mondja, jót tenne a betegeskedő Emmának a lovaglás, Bovary lelkesen helyesel („Milyen remek gondolat!”), és mikor elkészül Emma lovaglóruhája, azt írja Rodolphe-nak, hogy a felesége a rendelkezésére áll (II. 9.)
- Bovary ötlete, hogy Emma még egy napot töltsön egyedül Rouenban az emlékezetes színházi este után, így összehozza Léonnal (II. 15.)
- Bovary javasolja, hogy pénzzavarában Emma Léontól kérjen tanácsot, minek folytán az asszony három teljes napot tölt a szeretőjével (III. 2.)
Bovary nevetséges voltának egyetlen ellenpontja (ami miatt sajnálatra méltó) Emma iránti feltétlen szerelme és hűsége. Csodálja Emmát, cirógatja, büszke rá, hogy ilyen elbűvölő, szép felesége van, és önmagát is többre kezdi értékelni miatta.
Sok gyengédséggel veszi körül a fiatalasszonyt, de mivel férfiként ügyefogyott és ostoba (soha semmit nem vesz észre), szinte törvényszerű, hogy felszarvazzák. Felesége az orránál fogva vezeti.
A szánalmas-nevetséges férj karaktere Emma ellenpontja a regényben. A szürke, kisszerű közegben Bovary a legszürkébb és leginkább kisszerű ember.
Soha nem találta a helyét a világban, Emma öngyilkossága után pedig végképp elveszti a lába alól a talajt. Érzelmileg összeomlik, bánatában meghasad a szíve.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!
