Ady Endre: Új versek, Góg és Magóg fia vagyok én, A Hortobágy poétája, A magyar Messiások, A Tisza-parton, Páris, az én Bakonyom, A Szajna partján, A Gare de l’Esten. Vízió a lápon, A magyar Ugaron, Héja-nász az avaron, Örök harc és nász, Lédával a bálban, Meg akarlak tartani, Harc a Nagyúrral, Az ős Kaján, Szeretném, ha szeretnének, Sírni, sírni, sírni, A fekete zongora, Mag hó alatt, Nekünk Mohács kell, Nézz, Drágám, kincseimre, Párisban járt az Ősz, A Halál rokona, A föl-földobott kő, Elbocsátó, szép üzenet, Sípja régi babonának, Bujdosó kuruc rigmusa, Új vizeken járok, Hunn, új legenda, A muszáj Herkules, Kocsi-út az éjszakában, Őrizem a szemed, A Sion-hegy alatt, Istenhez hanyatló árnyék, Emlékezés egy nyár-éjszakára, Az eltévedt lovas, Krónikás ének 1918-ból, Ember az embertelenségben, Intés az őrzőkhöz, Rohanunk a forradalomba, A márciusi Naphoz

Ady egyetlen képet jelenít meg rendkívül plasztikusan, amely monumentális és romantikus, sőt, vadromantikus: adott egy bálterem, ahol zene szól, parfümillat szállong, és vidám, boldog fiatal párok táncolnak. Aztán megjelenik egy titokzatos, rémítő pár talpig feketében, mire a zene elhallgat, a világítás kialszik és hideg szél süvít keresztül a termen. A „fekete pár” némán táncba kezd, mire az emberek riadtan szétrebbennek.

Ez tipikus kép a romantikus kísértettörténetekben, amelytől az embernek a hideg futkos a hátán. És mégis szerelmes versről van szó: a különös „fekete pár” súlyát éppen a szenvedély, a tragikus szerelem adja. Adynál minden igazi szenvedély tragikus, így az övék is, erre utal a fekete jelző. Az, hogy nem törődnek a külvilággal, a szenvedély nagyságát jelzi.

A vers műfaja életképszerű, látomásos dal, de a ballada és a haláltánc műfajára is támaszkodik. Ady egyik magyarázója „modern lélektani balladának” nevezte, mivel a költő három strófába sűrít egy drámai jelenetet, amellyel a szerelem tragikumát érzékelteti. Ugyanakkor a vershelyzet a haláltánc-motívum egy sajátos változata (erre utal az elfátyolozott halál-arc is).

A vers hangulata baljós, komor, szomorú, sötét, pesszimista, ugyanakkor sejtelmes és rendkívül szuggesztív is.

Típusa értékszembesítő, témája a szerelem és a halál összetartozása (a halál-szimbolika révén a Lédával a bálban kapcsolatba hozható számos más Ady-verssel, melyek közül a legreprezentatívabbak a Héja-nász az avaron, az Örök harc és nász, a Temetés a tengeren és a Halálvirág: a csók).

A szecesszióban egyértelmű volt a szerelem és a halál összefonódása. A bálozó halott pár az élet nagy táncmulatságában magát idegennek érző embert jelképezi.

A cím témakijelölő. Mivel Léda neve szerepel benne, a vers áttételesen Lédának szóló vallomás. Tehát, bármilyen furcsa, mégiscsak szerelmes vers.

A vers alapmotívumai:

  • évszakmotívumok: hervadás, téli szél
  • haláltánc, a bál: „halál-arcunk”, „fekete pár”, „táncba kezdünk”, „sikolt a zene”, „víg terem”

 

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!