Ady Endre: Új versek, Góg és Magóg fia vagyok én, A Hortobágy poétája, A magyar Messiások, A Tisza-parton, Páris, az én Bakonyom, A Szajna partján, A Gare de l’Esten. Vízió a lápon, A magyar Ugaron, Héja-nász az avaron, Örök harc és nász, Lédával a bálban, Meg akarlak tartani, Harc a Nagyúrral, Az ős Kaján, Szeretném, ha szeretnének, Sírni, sírni, sírni, A fekete zongora, Mag hó alatt, Nekünk Mohács kell, Nézz, Drágám, kincseimre, Párisban járt az Ősz, A Halál rokona, A föl-földobott kő, Elbocsátó, szép üzenet, Sípja régi babonának, Bujdosó kuruc rigmusa, Új vizeken járok, Hunn, új legenda, A muszáj Herkules, Kocsi-út az éjszakában, Őrizem a szemed, A Sion-hegy alatt, Istenhez hanyatló árnyék, Emlékezés egy nyár-éjszakára, Az eltévedt lovas, Krónikás ének 1918-ból, Ember az embertelenségben, Intés az őrzőkhöz, Rohanunk a forradalomba, A márciusi Naphoz

Bár boldogok nem voltak, a költő a feleségébe kapaszkodott, hiszen ez a kései szerelem mégiscsak egyfajta megnyugvást, menedéket, rejtőzést, védelmet jelentett számára a világháború okozta téboly közepette. Ezért az oltalomért ajánlotta fel megmaradt éveit és hűségét a feleségének.

A Nézz, Drágám, kincseimre is azt az érzést sugallja, hogy Ady Csinszkában találta meg az igazi, megértő élettársat. A vers megkapó vallomás, csöndes elismerés és szomorú panasz egyszerre. Leginkább azoknak a férfiaknak a lelkében ver visszhangot, akik a fiatalságon túl, öregedő szívvel találnak rá a szerelemre.

 

Nézz, Drágám, kincseimre

Nézz, Drágám, kincseimre,
Lázáros, szomorú nincseimre,
Nézz egy hű, igaz élet sorsára
S őszülő tincseimre.

Nem mentem erre-arra,
Búsan büszke voltam a magyarra
S ezért is, hajh, sokszor kerültem
Sok hajhra, jajra, bajra.

Jó voltam szerelemben:
Egy Isten sem gondolhatná szebben,
Ahogy én gyermekül elgondoltam
S nézz lázban, vérben, sebben.

Ha te nem jöttél vóna,
Ma már tán panaszló szám se szólna
S gúnyolói hivő életeknek
Raknak a koporsóba.

Nézz, Drágám, rám szeretve,
Téged találtalak menekedve
S ha van még kedv ez aljas világban:
Te vagy a szívem kedve.

Nézz, Drágám, kincseimre,
Lázáros, szomorú nincseimre
S legyenek neked sötétek, ifjak:
Őszülő tincseimre.

 

Műfaja elégikus hangvételű szerelmi dal, hangulata szomorú, melankolikus, lemondó. Korábbi verseinek szimbolisztikus, jelképes kifejezésmódja helyett utolsó éveiben Ady egyszerű, közvetlen, nemegyszer szinte népdalszerű verseket írt.

Típusa szerelmi költemény (Csinszka-vers), érték-és időszembesítő. Témája az életút kifosztottsága, a kedves nélkülözhetetlensége. Az élete végén járó költő testi-lelki gyötrelmeit zokogta el, ugyanakkor a panasz egybefonódik a meghitt, enyhülést adó szerelmi érzés megvallásával.

Ezt a verset (a Csinszka-versek többségéhez és az Elbocsátó, szép üzenethez hasonlóan) az irodalmon kívüli valósághoz kötve érdemes olvasni. (Bizonyos művek esetén nem követünk el hibát, ha a lírai én helyére a szerző fizikai valóját képzeljük. Ilyenek a fenti Ady-verseken kívül például Radnóti utolsó versei.)

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!