A mű szerkezetileg 3 egységre bontható (minden strófa megfelel egy egységnek):
Az 1. egység (1. versszak) az indító képet villantja fel: a költő este, magányosan a múltra gondol. Bár a hangulat már itt is elégikus, ez a strófa még derűlátóbbnak mondható a továbbiakhoz képest.
A 2. egység (2. versszak) a jelenből a múltba való visszatekintést részletezi: akkor a költő még bízott a jövőben, habár igazán boldog és elégedett akkor sem volt.
A 3. egység (3. versszak) már nagyon pesszimista. A zárlat lényegében egy létértelmezés, mely szerint az ember életútja nem felfelé, hanem lefelé vezet, folyamatosan a halál felé haladunk, és közben egyre rosszabb dolgok történnek velünk.
A cím egy helyhatározó szó, ugyanakkor metaforikus is, hiszen nem konkrét lejtőt, hanem az élet lejtős útját, azaz a költő élethelyzetét jelenti.
A vershelyzet szerint este van és a lírai én csendesen tűnődik, mereng a múlton. Az este lefele hajló, végbe, sötétedésbe hajló, megnyugvást hozó időszak. A nyitó képben megjelenő este (Száll az este. Hollószárnya / Megrezzenti ablakom”) azonban nemcsak egy napszak, hanem az élet estéjét, alkonyát is jelenti, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a költő ebben a nagykőrösi időszakban milyen rezignált hangulatban volt.
Az este és a hollószárny olyan motívumok, amelyek az amerikai romantikus költő, Edgar Allan Poe világát idézik. Arany valószínűleg olvasta Poe A holló c. versét, amelyet egyik nagykőrösi tanártársa, Szász Károly éppen A lejtőn keletkezése idején fordított le magyarra, és amely akár A lejtőn párversének is tekinthető. Álljon itt belőle egy részlet Babits Mihály fordításában:
Visszamenve a szobába – lelkem ég, a fejem kába –
Újra koppanást hallottam, már nem is oly csöndesen.
„Valamitől bizonyára megzörrent az ablak zára:
Rá kell jönnöm az okára, nosza – mondtam – meglesem! […]”
S széttárva a rácsos táblát, íme, furcsán verve szárnyát
Egy nagy őskort-látott Holló szállt be rajta peckesen.
Poe-nál a holló az ablaküvegen kopog a csőrével, itt pedig a holló megrezzenti az ablaküveget a szárnyával. Ennek az első képnek rendkívüli hangulatteremtő ereje van, ahogy belibben a hollószárny.
A holló Poe-nál is arra kényszeríti a lírai ént, hogy visszatekintsen, elmúlt szerelmére gondoljon. Itt a szárny, a leereszkedő madár képzete azt sejteti, hogy a költő élete is ilyen lefelé ereszkedő. Az összes motívum az ereszkedést fejezi ki: az est, a szárny, és a lelke árnya is ereszkedik.
Tehát egy lefelé ívelő térbeli mozgást látunk a vers elején, az este „leszáll”, és ezzel párhuzamosan lefelé ereszkedik a „lélek árnya” is, visszaszáll a múltba („Ereszkedik lelkem árnya, / Elborong a multakon”). A költő „elborong” a múlton, azaz borús hangulatban mereng rajta.
Miért használ vajon Arany többes számot? Miért a „multakon” mereng el, miért nem a múlton? A többes szám itt gyakorítást fejez ki. Azt jelenti, hogy az elmúlt időkön, az elmúlt dolgokon mereng.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
