Arany János: Családi kör (elemzés)

A Családi kör egy falusi este külsőségeivel indul. Az egyszerű ember fáradtan, de elégedetten sóhajt fel este, aznapi munkája után: „Este van, este van: kiki nyúgalomba!” Ezután egy parasztház udvarán nézünk szét, mindannak a leírása következik, amit magunk körül látunk (az eperfa sötétülő lombja, a zúgó éji bogár, a békák, a denevér), illetve hallunk (a bogár koppan, a bagoly rikoltoz).

Csendes és nyugodt minden. A sötétedés, a denevér csapongása, a bagoly a régi tornyon akár nyugtalanító vagy sejtelmes is lehetne, de nem az. Inkább csak a valamikori kisgyerek félelmeit adja vissza, amely a jelenben már nem létezik, és amelyet akkoriban is enyhített a szülők biztonságot nyújtó közelléte.

A 2. versszakban közelebbről megnézzük a ház környékét: az udvart, a háziállatokat, és megnyugtató rendet találunk mindenhol. Az imént megfejt tehén kérődzik, az éhes kisborjú tejet követel tőle, a cica elnyúlt testtel, óvatosan ballag, aztán váratlan nekiiramodásával meglepi azt a gyermeki szemlélőt, akit Arany akaratlanul imitál a versben (vagy évtizedek távolából rekonstruál).

A 3. strófában a szemlélő még közelebb jön a házhoz, amely a derű, a bensőségesség és a szeretet otthona. A tüzelő (=tűzhely) fénye is hívogató, és a hasaló, tétlen öreg kutya képe is kellemes és megnyugtató. A házba lépve a kisfiának tejet adó háziasszony, az új ruháját vasaló lány, aki a holnapi ünnepre (talán vasárnapra?) készül, és a mesét hallgató kisgyerekek látványa fogad minket.

Figyeljük meg a vers művészi felépítését, ahogy kintről haladunk befelé! A költő először a ház közvetlen környékének az életét ábrázolja: az eperfa, az éji bogár, a tehén, a cica, a kutya jelenik meg. A ház ajtaja nyitva van, és a tüzelő fénye látszik az udvarról, így a kinti világot ez a tűzfény köti össze a ház belső világával.

A család tagjait jellemző foglalatosságaik közepette látjuk: a háziasszony éppen a tejet szűri, s ad belőle inni a kicsi fiának, az eladósorban levő lány venyigét rak a tűzre és a vasalót tüzesíti, a kicsik mesét hallgatnak és közben borsót fejtenek. A legkisebb fiú tűzkígyókat rajzol, a nagyobbik olvas…

Csupa kellemes részletet figyelünk meg: a kisgyerekek gömbölyű arcát, a tűzre kerülő borsó-és babhéjat, a tűzkígyót rajzoló legkisebb fiút, stb.

Ennek a „kisvilág”-nak apró örömei közepette éled fel a gyermeki fantázia: vidám mese hangzik, a tűzkígyó a varázslatok világát idézi meg, de a legnagyobb csoda és gyönyörűség a nagyobbik fiú szenvedélye, az olvasás, amely értelmiségi (papi) pálya ígéretével kecsegteti a szülőket. Sőt, magának a fiúnak még többet ígér: a versírás izgalmát.

A gazda hazaérkezése új mozgalmassággal tölti meg a békés estét: a férfi megjön, leteszi a kapát, belép a házba, és kiderül, hogy tarisznyájában kis nyulat hozott a gyerekeknek. A háziasszony ennivalót tesz elé, ő maga már evett. A családfő a gyerekeket is kínálgatja, mert „jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek”.

A családfő hazaérkezését és a közös vacsorát is kivételes melegséggel írja le Arany. A tarisznyában talált kisnyúl azokat az apró örömöket, boldog pillanatokat jelképezi, amelyek a kiegyensúlyozott érzelmi életet élő család osztályrészéül jutnak.

A fáradt, gondterhelt gazda képe mögött ott rejtőzik az erkölcsi értékek világa. A családfő barázdált homloka arra utal, hogy sokat kell küszködnie, de munkája, amelyet a biológiai és a vallási elvek is igazolnak, biztonságérzetet ad neki. Előveszi a „gondűző” pipát, és ahogy végignéz a vidám gyerekeken, kisimul a homloka, és nyájas felesége is mosolyt csal az arcára.

Az asztalra kerülő étel egyszerű, és asztal helyett csak asztalszék van (amely alacsonyabb az asztalnál), ez arra utal, hogy a család viszonylagos szegénységben él. És ez a család mégis boldog, hiszen nincs elégedetlenkedés, nincs irigykedés, nem hasonlítgatják magukat másokhoz, stb. A családtagok a legfontosabb erkölcsi és életértékeket tiszteletben tartják, és ez önbecsülést ad nekik.

Az egész leírás cselekményes, mozgalmas: a serény munka és a meleg családi összhang, a szívjóság hangulata árad belőle. (Érdemes összeveti Petőfi A téli esték című versével, amely sokkal statikusabb, állóképszerűbb.)

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!