Arany János: Családi kör (elemzés)

Végül megjelenik a szabadságharc vértanúja, aki mint szegény koldus zörget be a családhoz, hogy szállást kérjen éjszakára. Ügyes gyorsítás a „De vajon ki zörget?”, mert nemcsak a reakciót közli, hanem arról is értesül belőle az olvasó, hogy valaki érkezett, így azt nem kell külön leírni.

A kolduló veterán megjelenésekor nyilvánvalóvá válik, hogy a család nemcsak befelé, hanem „kifelé” is érvényesíti a maga erkölcsi elveit: részvétet érez a bajban levők, a rászorulók iránt („Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen, / Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”)

Arany lélektani érzéke most is hibátlan, és finom megfigyelőképességről is tanúskodik a jelenet. Ugyanis a vándor amikor belép, először szabódik, majd lassanként megjön a szava, és ahogy a család hallgatja a messziről jött vendéget, a nemzeti érzés, a politikai tartalmak felforrósítják a hangulatot („Beszél a szabadság véres napjairul, / S keble áttüzesül és arca felpirul”).

Ahogy hallgatják, a családtagok is elbúsulnak az ország sorsán, akárcsak a koldus veterán, akinek „szemei könnyben úsznak”.

Végül az eladósorban levő nagylány diszkréten („mikor nem hallják”) érdeklődik a vándortól: nem tud-e valamit testvérbátyjáról, aki szintén elment a háborúba és még nem tért vissza. Ez a mozzanat megint csak veszteségekre utal: ennek a családnak is odaveszett vagy eltűnt egy tagja a harcok során. A leány szeretne férjhez menni, de még egy évet vár, hátha addig hazatér a bátyja.

Eddig időtlen volt a család estéjének ábrázolása, de ez a mozzanat egy adott korszakhoz köti a verset, beilleszti a történelem menetébe. Innen tudjuk ugyanis, hogy a versben elbeszélt esti jelenet a szabadságharc bukása utáni időkben történt. Mindenkit értek veszteségek, de senki sem panaszkodik.

A „béna harcfi” alakjában Arany a levert szabadságharc emléke előtt hódol. Emiatt került bele a versbe az is, hogy az eladó lány szemérmesen érdeklődik bátyja felől, akit három év után még mindig hazavár a háborúból.

Persze, az önkényuralom súlyos éveiben nem lehetett ilyen nyíltan megidézni a szabadságharcot, ezért amikor Arany elküldte a verset a jótékony célú album, a Losonci Phoenix számára, a szerkesztő, Vahot Imre kereken megtagadta a közlést a cenzúrára hivatkozva.

Vahot szinte ijedt levélben kérte Aranyt, hogy írja át azt a részt, amelyben a veterán harcos „a dicsőség véres napjairól” és bujdosó társairól beszél. Így került a 11. strófa 5-8. sora és a 12. strófa 1-2. sora helyére az alábbi szövegváltozat:

Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” – rimánkodik szépen.

„Nem mese az gyermek,” – így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:

Mivel Arany a szabadságharcra utaló eredeti szöveget kényszerűségből hagyta ki a versből, később mindkét változatot hitelesnek fogadták el. A kritikai kiadásban is az eredeti változat szerepel. Viszont a „politikamentesebb” változat népszerűbb lett az idők során, szinte szállóigévé vált belőle az apa mondása: „nem mese az gyermek”.

Lehetséges, hogy Arany is a második változatot érezte sikerültebbnek, mert a cenzúra megszűnése utáni kiadásokban sem tette vissza az eredeti hat sort.

Amilyen megnyugtató, szilárd világot mutat be a vers, olyan szimmetrikus a szerkezete is. Úgy fejeződik be, ahogyan kezdődött: „Este van, este van..” Ám az utolsó strófa már inkább késő estét vagy éjszakát jelenít meg: minden, ami kora este élet és mozgás volt, most elcsendesedik. A tűz kialszik, a gyermek elalszik, a vendég egyre nagyobbakat hallgat. Mindenki lefekvéshez készülődik.

Az utolsó sorokban már csak a tücsök ciripelése hallatszik. Ez a fokozatos elpihenés felejthetetlen hangulatot ad a költeménynek.

Minden több és más a zárlatban, mint a vers elején volt. Az udvar perspektívája kitágult, országos méretűvé nőtt, hiszen a vendég arról is mesélt, amikor idegen földön bujdosott. A család „kisvilága” most már a nagyobb közösség, a nemzet harcát is magában foglalja, mivel az esti beszélgetés résztvevői úgy érezték, család és haza dolgában ugyanazok a kötelességeik vannak.

A kis ház fölé ugyanaz az éjszakai égbolt borul, mint a haza fölé, amelyhez a hagyománytisztelet és a megmaradási ösztön spontán erői kapcsolják hozzá az ország népét. A versbeli családnak is ezek az erők adnak biztonságérzetet és ezek az erők szolgálják jövőjét.

Arany a legkedvesebb versformájában írta meg a Családi kört, abban, amelyikben a Toldit is írta: a 8 soros strófák ütemhangsúlyos négyütemű, páros rímű 12-esekből állnak.