Arany János,: Toldi, Toldi estéje, Toldi szerelme, A rab gólya, Évek, ti még jövendő évek, Letészem a lantot, Ősszel, Kertben, Családi kör, Visszatekintés, A lejtőn, Az örök zsidó, Ágnes asszony, V. László, Szondi két apródja, A walesi bárdok, Zách Klára, Tetemre hívás, Híd-avatás, Tengeri-hántás, Vörös Rébék, Epilógus, Naturam furca expellas, Mindvégig, Buda halála, Az elveszett alkotmány

Az 1-2. strófából megtudjuk, hogy a kártyás fiú az utolsó pénzét is elvesztette („És kártya perdül, kártya mén; / Bedobta… késő visszavenni: / Ez az utolsó tétemény”), ezért minden reményét elvesztve, egyedül útnak indul az éjszakában.

Az idézőjelben álló szavakat a szereplők mondják. Az 1. strófa végén fájdalmas sóhajként tör fel a fiúból: „Egy fiatal élet-remény” úszott el ezzel a kártyaveszteséggel. A sors könyörtelen.

Az 1. strófa izgatottságával szemben a 2. versszak sorai lassabbak, kiszélesednek: szinte halljuk a fiú lépteinek koppanását, ahogy elindul az éjszakában. Az utca kihalt, a fiú még nem ért el a hídhoz, ahol látni fogja a haláltáncot.

A 3. strófa bemutatja az új hidat, a Margit-hidat, amelyen még lengenek a zászlók az aznapi hídavatás után, melynek során ünnepélyes keretek között megszentelték a hidat és átadták a lakosságnak:

Előtte a folyam, az új hid,
Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
S vidám zenével körmenet:
Nyeré „Szűz-Szent-Margit” nevet.

A fiú elér a hídhoz és elmegy a közepéig. A 4. strófa első két sora még tompább, még monotonabb, lassúbb, aztán a léptek megszűnnek:

Halad középig, hova záros
Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
Tornyában sorra elveri; –
Lenn, csillagok száz-ezeri.

Éjfél van tehát, a szellemek órája. A fiú letekint, és csillagok százezreit látja tükröződni a Duna vizén…

Az 5. strófából megtudjuk, hogy a távoli harangszó (az éjfélt jelző harangozás) még rezeg a fiú fülében, ahogy nézi a csillagokat, amelyek furcsán ragyognak a víztükörben, aztán az első forogni kezd, s egyre több lesz a víztölcsér, amelyből sorra kelnek ki a különféle alakok:

S amint az óra, csengve, bongva,
Ki véknyan üt, ki vastagon,
S ő néz a visszás csillagokba:
Kél egy-egy árnyék a habon:
Ősz, gyermek, ifju, hajadon.

Ezután jön 11 versszakon keresztül a megállás nélküli haláltánc. A fiú látja a vízbe ugró emberek nagy forgatagát, s érzi ő is a húzást…

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7