Arany János: Híd-avatás (elemzés)

A Híd-avatás címe témajelölő: olvastán vidám ünnepségre asszociálunk, így nem előlegezi meg a vers tragikus színezetét. A mű elolvasása után inkább ironikusnak érezhetjük, hiszen az új hidat lényegében az öngyilkosok avatják fel.

A vers főbb motívumai: a halál, a haláltánc. Az új híd jelkép: átmenet élet és halál között. Fő kifejezőeszközök: párbeszédek, jelzős szerkezetek, alliterációk, szinonimasorok. A mondatok rövidek, szaggatottak. Nagy romantikus ellentétek jelennek meg (pl. mélység-magasság).

Ebben a balladájában egy babonás, mágikus, kísérteties témát dolgoz fel Arany nagy lélektani realizmussal és mesteri szerkesztéssel. A versen Goethe és Schiller hatása érezhető, Arany többi balladájához csupán zenéjében, ritmusában, árny-és fényjátékaiban, egy-egy mondattal jellemzett alakjaiban és szerkezetében emlékeztet.

A Híd-avatás a haláltánc műfaját eleveníti fel, amely középkori műfaj, de a népköltészetből is ismert és Madáchnál is megjelenik (Az ember tragédiája londoni színében). Igaz, itt nem a Kaszás, hanem a Duna viszi „táncba” a társadalom legkülönfélébb nyomorultjait, akik nem kényszerből halnak meg, hanem önként.

A haláltánc egy utolsó, nagy, tébolyult, eszeveszett, őrjöngő, körforgásszerű tánc, amely a végkimerülésig tart. Résztvevői bánatukban, eszeveszettségükben, fájdalmukban önmagukat és egymást is a túlvilágba rántják, így ez a tánc lényegében a halál meghívása.

Egy igen misztikus tánc, melynek során az emberek egymással egyesülve beletáncolják magukat a halálba, áttáncolják magukat a túlvilágra. Ez a felgyorsult, örvényszerű, gyors mozgás-forgás utal a középkorból való haláltánc műfajra is.

A haláltánc résztvevői az élet kivetettjei, a peremre szorultak, a szerencsétlenek, a kárt szenvedők, a bűnösök, akik éjfélkor, a nap fordulóján, hidegben, sötétben, magányosan levetik magukat a mélybe. Közben egymást is gerjesztik-izgatják a haláltáncra az örvénybe menők. Arany egy-egy vonással teremti meg arcélüket, és mozgással jellemez.

Ez a vers tehát egy költői látomás, amelyben az összes társadalmi rétegből, nemre és korra való tekintet nélkül megjelennek emberek, akik öngyilkosok lesznek.

Hangulata hátborzongató, kísérteties, komor, sötét és nyomasztó. Ugyanakkor érezhetünk egyfajta iróniát, keserű, groteszk, sötét humort is benne, mintha Arany ki akarná gúnyolni a vízbe ugró alakokat („Én most tanúlám / Az elsőt: pénzem elfogyott: / Nem adtak: ugrom hát nagyot!”, „Most vőlegényem a folyó.”).

A Híd-avatás keretes szerkezetű. A kerete a kártyán minden pénzét elvesztő fiú egyéni tragédiája: vele indul és végződik a történet.

A fiú reményvesztett lelkiállapotban indul el az éjszakában, ám mielőtt sorsa beteljesedne, félelmetes áradatban cikáznak föl s alá előtte mindazok, akik a kíméletlen városi életforma áldozatai lettek, s inkább a halált választották, mert nem tudtak helytállni az életben. És mire a vízió szertefoszlik, egy áldozattal több van…

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!