Az „árva énekem” szókapcsolatból az „árva” jelző utalhat a költőtárs, Petőfi elvesztésére is, de úgy is lehet érzelmezni, hogy azért árva a vers, mert nincs közönsége, vagyis az „árva” jelentheti a befogadók hiányát, a hallgatóság érdektelenségét is.
A „pusztába kiáltott szó” egy biblikus utalás, amely ráerősít a fenti jelentésekre. Valószínűleg azért érzi Arany pusztába kiáltott szónak a verseket, mert a 19. század második felében a való világhoz képest leértékelődött az irodalom szerepe. De fakadhat ez az érzés annak tudatából is, hogy eszményei elbuktak, s ezért a versírás értelmetlen, haszontalan tevékenységgé vált.
Az utolsó versszak visszautal a legelsőre: a költő ismét kijelenti, hogy leteszi a lantot, amely már nehéz a számára, és amúgy se érdekelne senkit a dal („Letészem a lantot. Nehéz az. / Kit érdekelne már a dal.”)
Úgy döntött, abbahagyja a versírást, mert hát minek folytatná? Kinek énekeljen, van-e még fül, amely érdeklődéssel hallgatja őt, van-e még ember, akit érdekel, amit mond?
Nemcsak az első két strófában, hanem itt is természeti képekkel él: az utolsó versszak fa-metaforája a költészetet jelképezi, Arany kihaló fa fonnyadó virágához hasonlítja a verseket:
Ki örvend fonnyadó virágnak,
Miután a törzsök kihal:
Ha a fa élte megszakad,
Egy percig éli túl virága.
A halál utáni képnek a kibontásával a 7. strófa lényegében a 6. strófát folytatja. Az ott feltett kérdésekre is megkapjuk a választ: az „árva ének” olyan fonnyadó virág, amely csak egy percig éli túl a fa halálát, tehát maga is haldoklik. Ha a fa halálra van ítélve, akkor a virág sem élhet, hiszen az őt éltető gyökér elpusztul. Ez a kép kilátástalanságot sugall.
A kivágott vagy kiszáradt, halott fa képében a nemzethalál félelme is kifejeződik: ha a múlt halott, ha a nemzet halott, akkor a költészet is hiábavaló és céltalan. Ebben az értelmezésben a módosult refrén kemény kijelentése azt a felismerést fogalmazza meg, hogy a lelki és a fizikai megsemmisülés közötti állapotban vagyunk (fizikailag még élünk, de a lelkünk oda), és ez a létezés értelmetlen.
De a törzsök-virág metafora azt is jelentheti, hogy a közösségi költőszerep betölthetetlensége természeti törvényszerűség, és hogy emiatt az is törvényszerű, hogy a költőnek el kell hallgatnia. Ez esetben a refrén módosulása a befejezettséget emeli ki: a költő reményei végleg szertefoszlottak, és Arany ezt befejezettnek, végleges állapotnak tekinti, csakúgy, mint az elégikus lelkiállapotot.
A Letészem a lantot időmértékes verselésű, főleg jambikus lüktetésű, de a jambikus lejtésbe choriambusok is vegyülnek. Oktávákból (8 soros strófákból) áll, szótagszáma: 9 8 9 8 8 9 8 7. Van, ahol félrímes, van, ahol keresztrímes (rímképlet: x a x a b c b c).
A szótagszámok váltakozása és a rímelhelyezés is azt mutatja, hogy a versszakok 2 négysoros részre tagolódnak. Az első 4 sor szabályos, megfelel a strófák első felére jellemző nyugodtabb, közlő hangulatnak. A második 4 sor nem szabályos, eltér attól, amit várunk, és itt a strófák második felében a képek is sűrűsödnek, s a hangvétel emelkedik.
A refrén második sora egy szótaggal rövidebb (csak 7 szótagos), ez a keserű sóhaj elhalkulását jelzi.
Ilyen strófaképlet Arany más verseiben nem fordul elő.
[…] nem volt teljesen kész.1850 – Arany János megírja a Letészem a lantot című művét. „A költő két korszakot, két lelkiállapotot szembesít egymással: a sivár, értelmetlen, cé…1859 – Charles Gounod francia zeneszerző Faust című ötfelvonásos operájának bemutatója a […]