Rozgonyi Piroska: szemérmes, önérzetes, dacos teremtés. Szerető apjánál is többet jelent számára halott édesanyja.
Első indulatában hozzá akar menni Tar Lőrinchez, mert dühös Toldira, amiért Tar Lőrinc páncéljában vívott. Tehát eleinte a harag, a dac mozgatja tetteit: „Toldi bosszújára, maga bosszújára, / Szűzet megalázó lovagok csúfjára”.
Nem tiltakozik Toldi és Tar Lőrinc alkuja ellen, mert egyrészt sérti a büszkeségét, hogy a férfi, akit szeret, eljátszotta őt, másrészt neveltetése tiltja. Piroskát patriarchális szellemben nevelték, szigorú erkölcs szerint. Nem árulhatja el Miklós iránti érzelmeit, mert nem engedi a kötelező szemérem („Született szemérem, tanult kötelesség: / Oh, a leány sorsa csupa kénytelenség.”).
Piroska dühét hamar felváltja a reménykedés: hátha Toldi megbánja, amit tett, és szerelemre lobban iránta. A lány olvadozik, már-már bele is halna a szerelembe („Csak előtte haljon, a lelkire haljon”). Sokáig várakozik és reménykedik, de álmait össszetöri Bence „híradása”, ami alapján azt hiszi, Toldi mást vett feleségül.
Kolostorba is vonulhatna, de Örzse gondolatát apja kedvéért elveti, és Tar Lőrinc felesége lesz. A házasságra tehát két oka van, ragaszkodása apjához és az, hogy Toldi iránti szerelmét reménytelennek hiszi.
Beletörődik sorsába, kissé meg is nyugszik, aztán Toldi váratlanul hazatér és betoppan hozzájuk, ami újra felkavarja érzéseit. Ekkor Toldit kezdi mentegetni és önmagát vádolni. Ráébred, hogy ő is felelős, „dacos, gyermeki makrancával” eljátszotta boldogságát. Most már férjes asszony, ezért bűn Toldit szeretnie, de ezt a bűnét nem bírja utálni.
Piroskából mindent eltűrő, hallgatag, megszégyenült feleség lett, de megaláztatásáért elégtételt vesz, amikor megsérti a férjét. Ez a megszólalás az egyetlen lehetősége, hogy ha félénken is, de szemrehányást tegyen Tar Lőrincnek.
Halálában önéletrajzi elem is fellelhető. Piroska margitszigeti sírjánál Toldi bensőségesen megszólítja eltemetett kedvesét: „Tiszta vagy, ott is vagy! hiszem erős hittel, / Oda vársz – meggyógyítsz boldog szeretettel”. Arany halott leánya, Juliska emlékezete sejlik fel ebben. A halál üti rá a végérvényesség, a tökéletesség bélyegét a létezőre.
Tar Lőrinc: ő is meggondolatlan, ő is eljátssza a boldogságát (amely amúgy is ingatag), ahogyan Toldi eljátszotta a magáét. Az ő könnyelműsége Toldi egykori könnyelműségének párja, amikor húzódozása ellenére is erőnek erejével invitálja Toldit. Erőszakkal és dicsekvőn asztalához ülteti, ezzel kihívja maga ellen a sorsot.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
