Kifejezőeszközök: metafora, megszemélyesítés, hasonlat, ellentétek, fokozás, ismétlés
Motívumok: szerelem, bűn és bűnhődés, megbocsátás, tavasz, álruhás király (népmesei motívum).
Vezérmotívumok: az egész művet átszövik és szerkezetileg összekötik.
- inkognitó, álruha, álarc, szerepjátszás, színlelés motívuma – sokszor és leleményesen variálva kerül elő (motívumsokszorozás), emiatt Arany költői világképének emblémájává, alapszimbólummá válik. A ruha-és fegyverzetcsere ősi toposz, az epikus hagyomány közkincséhez tartozik. Már a Toldi és a Toldi estéje is tartalmazott álruha-motívumot (parasztgúnya, lovagi páncél, fegyverzet, barátcsuha). A Toldi szerelme a történelmi-társadalmi létezés általános velejárójaként mutatja.
Nemcsak Toldi használja fel az álruha lehetőségét (álharca Piroska kezéért, zarándoköltözéke, ragasztott szakálla), hanem Lajos király is (pl. udvaroncmaskarába bújtatott fegyveresek a prágai kaland során) és más szereplők is (Szeredai álneve, rangrejtése, Piroska apácafátyla, Anikó játékos, majd komoly célú átvedlése). – Az álruha a magánéletnek és a közéletnek is része, politikai ravaszkodások, cselek, színlelések eszköze (pl. Durazzói Károly kettős játéka, a zsoldosok árulása).
Úgy tűnik, Arany a magánélet és a közélet közös törvényének tekinti a ruha és az ember, a maszk és a személyiség, a külső és a belső kettéválását. A sok álcázás miatt szövevényes, áttekinthetetlen az általa vizionált világ, amelyet az idegenség és a gyanú légköre ural. Az álruha-motívum Az örök zsidó c. versében panaszolt felismerést tárgyiasítja („Ködfátyol-kép az emberek: / Én egy arcot sem ismerek”).
- elhallgatás motívuma – a lírikus Arany dilemmája: megszólalni agy némán magunkba zárkózni. A Toldi szerelme mindkét attitűdre ad példát, és a mű alapján egyik attitűdre se tudunk határozottan igent mondani.
Van, ahol a hallgatás bizonyul pozitívnak (pl. Toldi viaskodó titoktartása, Piroska szemérmes sztoicizmusa nemes, előkelő jellemről tanúskodik), és a beszéd negatívum (pl. Tar Lőrinc dicsekvése, a boszniai királylány azonnali kitárulkozása, önmagára veszélyes nyitottsága jellemgyengeség).
Ugyanakkor épp a hallgatag, büszke és habozó magatartás idéz elő tragikus következményeket. Nemcsak a személyes szabadság és önazonosság korlátja, hanem mások morális érdekeit is sérti.
Az elhallgatás, a némaság szenvedést okoz és bűnhődéshez vezet. A titkok fátyla nem lebben fel, Piroska is csak halála előtt írja a megváltó levelet (melynek emlékezetes sora: „Itt ahol a szívek hallgatva megtörnek”).
- tetszhalál, látszat-élet, élőhalottság, vegetálás motívuma – Arany művészete elhiteti, hogy maga az élet is lehet tettetés, látszat, a halál álarca. A lefokozott, elégtelen, korlátozott létezés, az élőhalottság Piroska és Toldi sorsában is megjelenik.
Piroska lélektanában a vitális értékek kifordítását, ellentétes minősítését látjuk: a jegyesség számára „halálra-váltás”, a házasság méreg, már esküvőjén „kicsinybe, hogy holtra nem ájul”, tetszhalottként viszont apja szemében is „szebb, mint valaha élve”.
Toldi ajánlata: „Maradj a világnak ezután is halva: / Nekem élj egyedül, üdvem birodalma”, sorsa: „Hagyta magát vinni, mint egy eleven holt”.
A tetszhalál, az élet-halál peremén egyensúlyozás motívuma más szereplőknél is megjelenik (pl. Örzsébet tartós öngyilkossági elszántsága, Bence komikus esete a föltámadó ellenséggel, akit halottnak hitt és ki akart rabolni).
Az álarcviselés, az elhallgatás és a látszat-élet, tetszhalál általános sorsként való felfogása részét képezi Arany világképének. Értékrendjét már az elején leleplezi: „Mit az élet megvon, megadják a holtak.” Túl lenni, odaát lenni, a szellem-birodalomhoz tartozni egy vágyott állapot volt a költő számára, az élet voltaképpeni célja, a szellemi személy beteljesülése. Valami mély ösztön hajtja a várt és tudott vég felé.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
