Az expresszionizmus
A kifejezés a latin „expressio” (=kifejezés) szóból származik, amely a „presszió” (= nyomás) és az „ex” (= ki, kifelé) szavakból tevődik össze. Valószínűleg az impresszionizmussal ellentétes szemléletüket akarták hangsúlyozni.
Az irányzat 1905-ben indult, és 1910-1925 között élte virágkorát. Minden művészeti ágban megjelent, és jellemzően baloldali (szocialista) beállítottságú volt. Főleg Németországhoz kötődik: Drezdában és Münchenben is volt egy csoportjuk.
Drezdában 1905-ben jelent meg a Die Brücke (A híd) nevű expresszionista csoport. Fő képviselője Emil Nodle. Lapjuk is volt szintén Die Brücke címmel.
Münchenben 1911-ben jelent meg a Der Blaue Reiter (A kék lovas) nevű csoport, amely a nevét Vaszilij Kandinszkij A kék lovas c. képéről kapta. Volt egy lapjuk is 1910-től, a Der Sturm (A vihar). Kassák Lajos, Déry Tibor és Moholy Nagy László neve is köthető hozzá.
Az expresszionizmus nagyon fontos irányzat az irodalomban. Ehhez az irányzathoz tartoznak pl. Johannes Becher, Bertold Brecht drámaírók, valamint Anna Seghers, és Kassák Lajos (aki szinte minden avantgard irányzatnál említhető lenne). Gottfried Benn is ide tartozott korai időszakában.
Az expresszionizmus a személyességre tette a hangsúlyt az objektivizmussal szemben. Elutasította az impresszionizmust és a naturalizmust.
A legmaradandóbb műveket a líra műnemében alkották az expresszionisták, ahol előnyben részesítették a szabad verset és a szimbólumok helyett a látomást. Szerették a szimultanizmust, a montázstechnikát, a képek-érzések szabad áradását.
A mondatokat nem a szabályos logika szerint szerkesztették, így feszültséget hoztak létre, akárcsak a hosszú, ill. a nagyon rövid, töredezett mondatokkal. Néha felsorolásokat, tagolatlan mondatokat alkalmaztak.
Sok igét, igeneves szerkezetet, indulatszót, felkiáltást használtak. Az erőteljes kifejezések mellett a pátosz is jellemző, az ünnepélyességre való hajlam. A profetikus-tanító hang, a patetikus-himnikus hangvétel és a kétségbeesés egyaránt jellemzi. Szereti az impulzív kifejezésformákat, elragadtatást, kinyilatkoztatást, megátkozást.
Emellett az sűrítés, egyszerűsítés, redukálás is fontos eleme, nem egy bőbeszédű irányzat.
Meg kell említenünk még Georg Trakl nevét is, aki a színházi életben a teatralizmus képviselője, pátosz és expresszív, erőteljes kifejezésforma jellemzi.
Külön érdemes kicsit beszélni a magyar expresszionista irodalomról, hiszen az expresszionizmus a magyar avantgárd legerősebb stílusirányzata volt.
A nyelvtani formabontás magyar nyelven olyan dolgokban nyilvánult meg, hogy pl. a tárgyatlan igéket tárgyasan használták, vagy szokatlan igekötős igéket alkottak.
Az expresszionisták szerették az igéket, mert nagy erővel fejezik ki az indulatokat. Igyekeztek, hogy lehetőleg az ige bővítménye is szokatlan legyen.
Költészetük igazodott a 20. század felgyorsult élettempójához, így verseikre a mozgalmasság, a dinamizmus és a formai korlátok ledöntése jellemző, pl. a mondatokat a szokásostól eltérő módon szerkesztették, így fejezték ki izgatottságukat vagy lelkesedésüket.
A teljes stilisztikai szabadságot hirdették meg, és ennek jegyében merészen használtak erős hanghatású indulatszókat, hangutánzó és hangulatfestő szavakat. Főleg Kassák Lajosnak és Szabó Dezsőnek vannak expresszionista versei, de az irányzat hatott József Attila, Szabó Lőrinc és Illyés Gyula költészetére is.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!
