A konstruktivizmus
Az elnevezés a latin „constructio” (=összeszerkesztés) szóból származik. Fénykora az 1920-as évekre tehető, Hollandiában és Oroszországban volt a két nagy központja.
Az irodalomban nem igazán jellemző, inkább a képző-és iparművészetben és az építészetben jelentős.
Meg akarták szűntetni az átláthatatlanságot, a káoszt, s megteremteni a tiszta rendet, harmóniát, de mindezt technicista módon, az esztétikum helyett a hasznosságra törekedve. A művészetet tehát alárendelték a hétköznapi életnek.
A konstruktivizmus legfontosabb képviselői Hollandiában Piet Mondrian, Oroszországban Tatlin és Kazimir Malevics. Az első kiáltványukat egy magyar is aláírta (Huszár Vilmos).
Kassák Lajos tevékenysége is kötődik a konstruktivizmushoz, az irányzat bécsi központjában jelent meg folyóirata, a Ma.
Németországban a konstruktivizmust a Bauhaus iskola megalakulása fémjelzi, ahol Moholy-Nagy László magyar konstruktivista festő is tanított.
Az avantgárd jelentősége
Az avantgárd irányzatai 1905-38-ig voltak jelen a kulturális életben. Az egész európai kultúrában megjelentek: Hollandia, Oroszország, Franciaország, Olaszország, Belgium, stb.
Természetesen Magyarországon is, de az irodalomban kisebb jelentőséggel bírtak. Azaz nálunk soha nem került az avantgárd az irodalmi élet fővonalába, inkább másodlagos jelenségként bukkant fel egy-egy eleme.
A futurizmus, a dada és a konstruktivizmus nem jut sok szerephez a magyar szépirodalomban, de a nagyobb hatású expresszionizmus és szürrealizmus is inkább csak gazdagítja egy-egy nagy költőnk stílusát (Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, József Attila, Radnóti Miklós említhető).
Az avantgárd mozgalmak két nagy fellángolása az 1910-es és az 1920-as években volt. Ezek a mozgalmak nagy lánggal égtek, de hamar kifulladtak: nagyjából az 1930-as évekig tartottak, a második világháború lezárta őket.
Az 1960-as évektől azonban újra jelentkeztek olyan áramlatok, amelyeket neoavantgárdnak vagy modernizmusnak nevezünk.
