A másik értelmezés szerint a Fortissimo 2 szerkezeti egységre bontható fel.
Az 1. egység (1-2. rész) első soraiban a beszélő kétségbe vonja, hogy Isten figyel az emberekre – költői kérdéssel megjeleníti az emberiséget magára hagyó Isten képét:
Haragszik és dul-fúl az Isten
vagy csak talán alszik az égben,
aluszik vagy halott is épen –
ki költi őt föl, emberek?
Szerinte Isten vagy haragszik vagy közönyös vagy alszik vagy talán halott is. Máskülönben hogy tud ennyi szégyen és gyalázat láttán tétlen maradni? Biztos, hogy alszik, így hát fel kell ébreszteni! Ez egy elég különös vízió Istenről…
Mivel minden katonát anya szült, a lírai én az anyákhoz szól az elején. Arra kéri az anyákat, hogy sírjanak, sikoltsanak, majd – ha az sem segít –, akkor a férfiakhoz szól, hogy káromolják Istent, hátha akkor felfigyel a borzalmakra.
A 2. egység (3. rész) a zárlat, amely egy önkínzó, pesszimista befejezés. Nemcsak az Isten, hanem a természet is, a föld is érzéketlen és „süket”. Süket minden, csak az ember „szakadt ki a / süket Istenből iszonyokra”.
A költő „istenkáromlása” saját korában is megosztotta az olvasóközönséget. A költemény kulcsmondata: „Tagadjuk őt, talán fölébred!” Ez a mondat kettős értelmezésre ad lehetőséget: bár pont az ellenkezőjét állítja, a beszélő mégsem vesztette el a hitét, hanem pont Istentől várja a háború szörnyűségeibe sodort emberek megmentését, és ezzel a mondattal akarja a figyelmét felkelteni. Valójában ez nem istentagadás.
A Fortissimo ritmusa töredezett, a rímek szinte teljesen hiányoznak. A költő sok áthajlást (enjambement-t) használ, ez a megoldás a forma helyett a tartalomra irányítja az olvasó figyelmét.
