A cím „látnokot”, „prófétát”, „jövőbe látót”, „váteszt” jelent. Hogy ki volna ez a látó? Hát természetesen a költő maga, ez már a vers első sorából kiderül, hiszen Batsányi olyan költői pózt, szerepet vesz fel, amelyben hallgatóságának utat mutat, konkrétan örömre inti:
Vídulj, gyászos elme! megújul a világ,
Egészen újszerű a vers optimista hangja, a jövőbe vetett töretlen hit, méghozzá a közeljövőbe, hiszen Batsányi a nagy változásokat még a század vége előtt, tehát az 1800-as évek előtt jósolja:
S előbb, mint e század végső pontjára hág.
Szerinte már a 18. században, tehát egy évtizeden belül diadalmaskodni fog Európában is és Amerikában is a felvilágosodás, és teljesen meg fog újulni a világ. Ezt a változást köszönti ujjongva a vers első és utolsó két sorában.
Tehát az első sorban mindjárt egy megszólítást találunk, a megszólított pedig a „gyászos elme”, amelynek a költő címzi a szavait. Az elme itt nyilván metonímia, a reményvesztett emberekre utal (akiknek az elméje az elkeseredés miatt gyászos).
Ugyanakkor lehet értelmezni önmegszólításként is, gondolhat Batsányi saját magára is, ez esetben saját magát szólítja fel az örömre.
A harmadik sorban viszont már egészen biztosan magára (is) gondol, mikor megjelenik egy második megszólított, a „hazafi s ember”. Felfedi előttünk, hogy ő maga is egy a hazafiak közül:
Zengj, hárfa! Hallgasson ma minden reája,
Érdekes a hárfa felbukkanása, amely hagyományosan egy szelíd lírai hangszer. Itt most a hárfának is forradalmi riadót kell zengenie, ezzel Batsányi arra utal, hogy a líra is váljon forradalmivá, a költők írjanak forradalmi verseket.
Valakinek kedves nemzete s hazája;
S valaki a magyar változó ég alatt
Még a szabadságnak híve s ember maradt.
A hazafiság, a humanizmus és a szabadságszeretet egymástól elválaszthatatlan fogalmak Batsányi szerint.
Érdekes, hogy határozatlan névmást használ (valaki), ami nyilvánvalóan önmagát jelenti, de nemcsak önmagát. Szándékosan nincs néven nevezve, hogy kinek kedves a nemzet és a haza. Ez a névtelenség arra jó, hogy ne csak önmagára vonatkozzon az állítás, hanem minden hazafira: azok is a nemzet részei, akiket megszólít, és ő is, aki a nemzet nevében szólal meg. Ő egy közülük.
Batsányi olyan motívumokat, képeket használ, amelyeket gyakran használtak az európai költészetben, és amelyek már a romantika irányába mutatnak. Kifejtett köznyelvi metaforákról van szó, amelyekben megjelenik például a fény és a sötétség ellentéte.
Ó ti! kiknek szívek örök búba merült,
Ím, reménytek nem várt víg napja felderült;
A „víg nap” a forradalom napja. A „látó” (vagyis a költő) a forradalmat úgy üdvözli, mint a felvilágosodás eszméinek megvalósítóját, és ezt tipikus felvilágosodás kori metaforákkal fejezi ki.
Ím, az igazságnak terjednek súgári;
Dőlnek a babona fertelmes oltári,
Batsányi a „fertelmes oltár” oximoronnal fejezi ki, mennyire elítéli a babonát és a fanatizmust az ész és a világosság századában.
Tudvalevőleg a felvilágosodás kora a vallást nem nézte jó szemmel, és gyakran a babonával, a bálványimádással, a tudatlansággal kapcsolta össze. Csokonai is kárhoztatja a babonákat Konstancinápoly című versében.
Melyek a setétség fene bálványának
Annyi századoktól vérrel áradának.
Tehát láthattuk fentebb, hogy a felvilágosodást az „igazság napsugara” jelképezi, amely le fogja győzni a szellemi-lelki sötétséget és a bálványimádást, amely annyi véráldozatot követelt a múltban.
Megjelenik a korszak irodalmában jellemző fény-sötétség ellentétet, de megtaláljuk a versben a romantikus költészet más toposzait is (vér, lánc).
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
