A 4. egység (9-10. versszak) a sztoikus életelveket és Horatius gondolatait hangoztatja, de megszorításokkal. A bölcs mindenhol boldog, akár a Hortobágyon, akár Pest-Budán, mert szellemi kincseit magával hordja, de mégis ott boldogabb, ahol nem magányos.
A 9. versszakban ott kísért Berzsenyi hamarosan derékba törő életének, költői pályájának tragédiája is: magányos életformáján képtelen változtatni („S csak álma tündérképét kergeti, / mint egy vadonban bujdosó fakír”).
A 10. strófa fő gondolata olyan, mintha érvénytelenítené a sztoikus életfilozófiát, amely a bölcs megelégedést hirdeti, azt, hogy tudjunk boldog lenni azzal, ami megadatott. Kijelenti ugyanis: „Rendeltetésünk nem magányos élet / S örök komolyság és elmélkedés, / Hanem barátság és társalkodás.” Azaz Berzsenyi nem tud boldog lenni a magányos, elszigetelt életében! Hasonló problematikát dolgoz fel Osztályrészem című verse, mely a boldog megelégedettséget zengi, miközben a lelke mélyén elégedetlen.
Ezt a részt egy újabb életvezetési elv zárja. A bölcs ember nem tagadja meg magától a jó dolgokat, a világi örömöket, de józanul, mértékletesen élvezi azokat („nem a világi jókat megtagadni, / De józan ésszel vélek élni tudni / A bölcseségnek titka és jele”). Ez is horatiusi életbölcsesség (arany középút, mértékletesség elve).
Az 5. egység (11-12. versszak) a vers zárlata, jó tanácsok és búcsúzás. „Maradj s perelj te Pesten, s élj vidáman / Barátid édes társaságiban”, tanító jelleggel a sztoikus életelveket hirdeti: ne vágyakozzunk többre, mint ami megadatik nekünk, ne legyünk elégedetlenek („ne kérj az égtől többet, mint adott. / Van annyi, mennyi kell, s ha ez kevés, / Kevés lesz a föld minden kincse is”).
A záró strófa az életbölcsességek és a személyes hangú megszólítás („Édes Miskám”) után a közeli viszontlátás reményét is megfogalmazza.
A Vitkovics Mihályhoz verselése időmértékes, rímtelen ötös és hatodfeles jambikus sorokból áll. Ám ez nem a horatiusi jambus! Ez bizony az a „blankvers” forma, amely a modern nyugati irodalmakból jött át hozzánk (episztoláit Berzsenyi ebben a versformában írta).
Miközben a Vitkovics-féle episztola, amelyre versével reagált, hexameterekben íródott, Berzsenyi nyugat-európai metrumot használ. A blankvers szerepe itt az, hogy érzékeltesse: a költő modern problémáról ír modern formában.
A vers előképe lett számos későbbi magyar műnek, kapcsolat fedezhető fel a Vitkovics Mihályhoz és Vörösmarty: A merengőhöz, Madách Az ember tragédiája számos jelenete, valamint Ady Endre: A Hortobágy poétája között. Ady is a provinciális közegben élni kényszerülő nagy szellem tragédiáját öntötte versbe.
Vitkovics provinciális idilljének ellentmondva Berzsenyi az urbanitásban látta meg a magyar jövő útját. Versében olyan problémát vetett fel, amely máig jelen van a társadalomban.
