Osztályrészem
Partra szállottam. Levonom vitorlám.
A szelek mérgét nemesen kiálltam.
Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
Izzada orcám.
Béke már részem: lekötöm hajómat,
Semmi tündérkép soha fel nem oldja.
Oh te, elzárt hely, te fogadd öledbe
A heves ifjút!
Bár nem oly gazdag mezeim határa,
Mint Tarentum vagy gyönyörű Larissa,
S nem ragyog szentelt ligetek homályin
Tíburi forrás:
Van kies szőlőm, van arany kalásszal
Biztató földem: szeretett Szabadság
Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől
Kérjek-e többet?
Vessen a végzet, valamerre tetszik,
Csak nehéz szükség ne zavarja kedvem:
Mindenütt boldog megelégedéssel
Nézek az égre!
Csak te légy vélem, te szelíd Camoena!
Itt is áldást hint kezed életemre,
S a vadon tájék kiderült virány lesz
Gyenge dalodra.
Essem a Grönland örökös havára,
Essem a forró szerecsen homokra:
Ott meleg kebled fedez, ó Camoena,
Itt hüves ernyőd.
Mint mondtuk, létösszegző versről van szó, amely a számvetés szándékával született (a költő saját személyiségfejlődését és élettapasztalatait veszi számba, és egyben az emberi lét általános kérdéseit is mérlegeli).
Berzsenyi ezzel nem várta meg az öregkort: már élete delén lefutottnak látta az életét, és múlt időben beszélt róla. Ez jellemző rá, más verseiben is (pl. A közelítő tél, Levéltöredék barátnémhoz) feltűnik a korai öregség, a befejezettség érzése, a korai búcsúzás motívuma.
Azért is érdekes a költemény, mert nem egy olyan életszakaszban születik, amikor egy traumatikus élethelyzet miatt a költő élete lejtős szakaszhoz ér.
Elhihetjük-e, hogy Berzsenyi ennyire lecsillapodott 23 éves korára? Vagy tekintsük a művet egyszerűen szerepversnek? Egyik sem valószínű. Ne engedjük, hogy a költő becsapjon minket: attól, hogy lágy szellőnek tünteti fel magát, ő még pontosan az a szélvész, aminek hazafias ódáiban mutatkozik.
A vers nem mindig azt jelenti, amit jelenteni látszik, amit a szavak jelentenek. Az igazi tartalom mindig a szavak mögött van, és a szavak vagy kifejezik, vagy épp elrejtik. A mögöttes tartalom néha egész más, mint ami szavakba van öntve.
A vers műfaja elégikus óda. Miért elégikus? Ódáról van szó ugyan, a forma még mindig klasszicista, antikizáló, de nincs tanító jellege és sokkal líraibb a közlés, mint Berzsenyi más ódáiban.
Itt most saját magából, saját életéből indul ki, finomabb képeket használ és rejtett mondandója van (amely akár ars poeticaként is felfogható).
Hangvétele is jóval elégikusabb, líraibb: a maga érzelmi gazdagságával, a személyesség előtérbe kerülésével (amit az E/1. személy használata nyelvtanilag is jelöl) már a romantika felé hajlik.
A romantikára jellemző a műfajoknak az ilyen összemosódása, keveredése is, így az elégikus óda, mint kevert műfaj szintén romantikus jegy. És romantikus a magányt kereső, befelé forduló költői magatartás, valamint az ellentétek és párhuzamok sokasága, amelyek feszültséget visznek a versbe. Azonban számos klasszicista jegyet is hordoz a vers, ilyen pl. versformája, arányosságra való törekvése.
Szerkezetileg két nagy egységre tagolódik. Az első egység az 1-4. versszak, a második az 5-7. versszak. Az első egység hangvétele nyugodt, békés: a megelégedés, a jólét biztonságérzete árad belőle. A második egység érzelmileg jóval telítettebb.
Versformája szapphói strófaszerkezet, akárcsak a mintaként szolgáló Horatius-ódának (Licinius Murenához). Berzsenyi az antik költő filozófiáját hirdeti a versben: a szélsőségektől mentes életre tanít. Óvakodva a végletes érzelmektől, az „arany középút” elvét követve, sztoikusan bölcs megelégedéssel próbál belenyugodni a neki rendelt sorsba.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!
