A vers témája a remény, illetve a reménytelenség. A remény az egyik kulcsszava volt a felvilágosodás filozófiájának (pl. Voltaire-nél is jelen van, sőt Batsányi Jánosnál is). Ugyanakkor a remény fonákja, a reménytelenség keserűsége, válságérzete is jelen van a korban. Végül is a remény ambivalens érzés, csak negatív értékével együtt létezik: remény nincs reménytelenség nélkül.
Kifejezőeszközök: metaforák, megszemélyesítés, megszólítás, párhuzam, ellentét, költői kérdések, felkiáltások, jelzős szerkezetek (pl. „csörgő patak”, „égi boldogság”, „fürge méh”, „friss meleg”), hangszimbolika, indulatszavak. Miniatűr rokokó képek. Sok az áthajlás. Mellérendelő mondatok jellemzők.
A versszervező erő az ellentét a tartalom és a forma között. A tartalom lemondó, fájó, míg a forma (ritmus) könnyed, vidám, játékos.
Nagyon különös, hiszen a reménytelenséget és a halálvágyat csengő-bongó rímekkel, könnyed, csilingelő verszenével fejezi ki Csokonai. Talán azt jelzi a vidám ritmus szembefordulása a gyászos mondanivalóval, hogy alkotás közben oldódott a költő lelki fájdalma. (Csokonai után csak Tóth Árpád tudott tengernyi fájdalmat játszi, könnyed formában kifejezni).
Hangulatilag nagyon változatos a vers, többféle érzést is kifejez: csalódást, keserűséget (1. versszak), a visszaidézett boldogság édességét (2. versszak), a veszteség fájdalmát (3. versszak), fáradt lemondást (4. versszak).
Strófaszerkezet: a vers 16 soros versszakokból áll, amelyek különösen mívesek, cizelláltak. A strófák első 8 sorában 6-5 szótagos sorok váltakoznak (6-5-6-5-6-5-6-5), majd ezt a szabályszerűséget megtöri a 9. és a 11. sor, melyek 6 helyett 8 szótagosak (8-5-8-5), aztán a 13. sortól kezdve visszatér a 6-5 szótagos szabályszerűség (6-5-6-5). Azaz egy teljes strófa szótagszámai: 6-5-6-5-6-5-6-5-8-5-8-5-6-5-6-5. A versszakok második felében mindig új gondolati-érzelmi egység kezdődik, így a versszakok nemcsak formailag, hanem tartalmilag is két részre oszlanak.
Ennek a bonyolult, összetett strófaszerkezetnek a kialakulása összefügg azzal a ténnyel, hogy Csokonai a szöveget egy már kész, adott dallamra írta (a dal szerzője Kossovits József volt). – A 18. század közepéig a költők dallamra írták verseiket, A Reményhez később született ugyan, de szintén dallamra.
A cím egy megszemélyesített főnév, témajelölő, a hozzáéneklést előlegezi meg.
Beszédhelyzet: a lírai én megszólítja a Reményt. egy elvont fogalmat, amelyet megszemélyesít (az ilyen megszemélyesítés, allegória gyakori volt a rokokó költészetben). A versbeli Remény nem valódi istenasszony (nem mitológiai lény), hanem egy megszemélyesített lelkiállapot, amit a boldogtalan ember teremt magának. Ugyanakkor feminin jellege van (szépséges és kacér, csábít és kecsegtet).
A Reményhez egy tudatosan megszerkesztett, fájdalmas monológ. Ez a monológ akár dialógussá is válhatna, ha a Remény válaszolna a beszélőnek, de a megszólított, bár végig jelen van, néma marad, így párbeszéd nem alakul ki.
A vers szerkezete logikus, átgondolt, szinte kiszámított. 2 szerkezeti egységből áll. Az első és az utolsó versszak tartalmi és érzelmi párhuzamot mutat.
Az 1. egység (1. és 4. versszak) a költő perlekedése a világgal, a Remény csalfa istenasszonyával.
A nyitó strófa a reményt jeleníti meg allegorikus formában (csalfa istenasszonyként), a lírai én bemutatja, szinte definiálja őt. Kiderül, hogy a Remény nem isten, csak annak látszik (nem a görög mitológia istenasszonyáról, Elpiszről van szó). Valójában csupán egy elomló tünemény, mivel valójában a földi ember teremtette magának önámítás céljából.
Emiatt a Remény csalfa és vak. Lénye tele van ellentmondással („Hittem szép szavadnak: / Mégis megcsalál”). Mégis hatalommal rendelkezik a boldogtalan halandók felett, mivel azok szívesen hisznek neki, amikor hitegeti, kecsegteti őket.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
