A vers első változatához képest a végleges szövegben módosult az udvarlás helyzete. Az első változatban a beszélő még biztos volt a szerelem beteljesedésében, ezért azt mondja: „Te vagy orvossa sebemnek”, míg a végleges változatban nem tudja, hogy viszonozzák-e érzéseit, ezért ezt mondja: „Te lehetsz írja sebemnek” (a létige, a „vagy” bizonyosságot fejez ki, míg a képzett alak, a „lehetsz” a maga feltételességével csak egy jövőbeli lehetőséget sugall). A végleges változat csupán „kérelem”, amit a címzett akár el is utasíthat. Szokatlan, régies szóhasználata miatt feltűnőbb, különlegesebb is. Hangzásszerkezete is változik: könnyedebb, magasabb.
Kifejezőeszközök: metafora, megszemélyesítés, miniatűr képek, virágmotívumok, antik díszítőelemek, jelzők
Kiemelendő a vers zeneisége: eleven, friss dallama van, könnyed lebegést érzékelünk. Ennek oka poétikailag, hogy viszonylag kevés az ige (36 szóból áll a vers, ebből 6 az ige), és azok is inkább állapotot fejeznek ki.
A lebegés érzését keltik a miniatűr költői képek is, és az aprólékosan díszített jelzők (testetlenséget, éteri anyagtalanságot fejeznek ki pl. „kis”, „gyönyörű”, „hajnali”, „angyali”). Jelzők szerepe: láttatnak, gyönyörködtetnek, fokoznak.
Kiemelendő továbbá a hangszimbolika eszköze, melynek fontos szerepe van a rokokó játékosság megteremtésében. A hangok akusztikai sajátosságai érzelmeket, hangulatokat fejeznek ki, ezt használja ki a költő a jelentés árnyalására.
Az 1. versszakban a magas magánhangzók (e, ü, i) vannak túlsúlyban, a 2. versszakban a mély magánhangzók (a, á, o) jelenléte erőteljesebb. A 3. versszakban visszatér a magasabb, világosabb hangfekvés (e, é). A magas és a mély magánhangzók váltakoztatása gyakran egy soron belül is megfigyelhető, pl. „hatalmas szerelem”, „szemeid szép ragyogása”). Sőt, a rímalkotásban is érvényesül.
A vers alapmetaforája a tűzzel azonosított szerelem.
Fő motívumai:
- tulipán, amely a múlékony, de szenvedélyes szerelem, az érzéki örömök szimbóluma, emellett a nőiség jelképe is (a virág tölcséres kelyhe az élet nedvét tartalmazza, így az anyaméhre is utalhat).
- hajnal – jelentései: a szerelmi megkívánás kezdete, a megszólított fiatalsága, bája, tisztasága, a nő szerelemre érettsége, nyitottsága.
A cím témajelölő, két szavának jelentése megteremti a rokokó játékosságot. A „kérelem” azt a vágyakozást fejezi ki, amit a beteljesülésre váró szerelmes érez, a „tartózkodó” szó jelentése ellenben visszafogott, ami egyaránt utalhat a beszélő illedelmességére és bátortalanságára.
Ez a visszafogottság azonban egyre inkább feloldódik udvarlás közben: a beszélő a sejtető körülírás felől a nyílt kérés és az ígérettevés irányába mozdul el. Azonkívül a tartózkodás egyáltalán nem társul szemérmességgel, hiszen szerepel a csók a versben, ami Csokonai korában még illetlen szó volt (színpadon is tilos volt bemutatni).
Beszédhelyzet: udvarlás, amely feltehetőleg sikeres. Ezt onnan tudjuk, hogy a lírai én megszólalásai az ostromlott hölgynek a versben nem szereplő, de rejtetten mégis jelen levő biztató válaszait követik.
Például a 2. versszak kifejezései nemcsak a férfi elragadtatottságát érzékeltetik: a szemek csillogása, az ajkak nedvessége arra utal, hogy a hölgy is vágyakozik a beteljesülésre. A szemek és az ajkak „beszéde” a lírai én számára jelentéssel bír és válaszként értelmezi őket. Ez a kettős jelentés finoman erotikussá is teszi a verset, ugyanakkor nem tolakodó módon: végig a könnyed játékosság szintjén marad.
A versben a kérlelés révén ott a múlt (az előzmény, korábbi kapcsolatuk), az ígéret révén pedig a remélt jövő.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
