A 4. egység (18. versszak) a zárlat. A zárlatban a felejtés, ill. a másik dimenzióban való viszontlátás reménye elvész. Ezt jelzi, hogy a lírai én itt már jelen időre váltva, saját belátásaként mondja ki a refrén igazságát: „S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll, / Fel nem röppen – soha már!”
Hiába tehát a felejtési szándék, a madár immár örökre ott marad Pallasz Athéné (a tudás) szobrán. A jelen állapot véglegességét jelzik az idő múlását látszólagossá tevő kifejezések is („csak fent ül, egyre fent ül”, „el nem űzi tél, se nyár”). A lírai én végképp elveszti a reményt.
A holló időmértékes verselésű: nyolc és hetedfeles trochaikus lejtésű sorokból áll. Az utolsó sor három és fél verslábból áll. A hosszú sorokat cezúra osztja két részre, a rövid sorok a refrén visszatérő szavával alkotnak rímet. Az 1. és az 5. sorban belső rím fokozza a hatást.
A rímelés meglehetősen eredeti és szuggesztív. Poe saját bevallása szerint a rím és a betűrím elveinek kitágított alkalmazására törekedett.
