Az átváltozás folyamata
Gregornak a féreglétbe való átalakulása folyamatszerű. A folyamat egyes mozzanatait a narrátor pontosan nyomon követi.
Kezdetben maga a főhős is csak egy rossz álomnak hiszi az átváltozást, aztán fokozatosan alkalmazkodik a helyzethez. Eleinte idegenkedik új testétől, de aztán megtanulja irányítani, és önkéntelenül rovarhoz illő szokásokat vesz fel (pl. a falon mászkál, romlott ételeket eszik).
A rovarösztönök is egyre erőteljesebben befolyásolják. Emberként például szűknek, kicsinek érezte a szobáját, rovarként viszont szorong a szoba tágassága miatt, ezért bebújik a kanapé alá, ahol nagyobb biztonságban érzi magát.
Arra is rájön, hogy a legjobb érzés számára a mennyezetről lefelé lógni, mert szabadnak érzi magát tőle. Szimbolikus jelentősége van annak, hogy Gregor a mennyezeten lógva szabadnak érzi magát: rovartestben ki tud teljesedni a személyisége, ami emberként lehetetlen volt. Belemerül az önfeledt létezés boldogságába.
Az átváltozás folytán megszabadul azoktól a kötöttségektől, amelyek emberként béklyóba verték, például gyűlölt állásától. Azt is mondhatjuk, hogy most, rovartestben tud legjobban azonosulni eddig elfojtott emberi énjével.
Fokozatosan távolodik el régi világától és fokozatosan alkalmazkodik új világához, s végül eljut arra a pontra, hogy már egyre természetesebben tud mozogni, létezni rovarként, hozzászokik ehhez az új létformához.
Az első napon még emberi szorongással figyelte az idő múlását („fél hét”, „háromnegyed hét”, „hét óra”, „öt perc híján negyednyolc”), de most már alig követi nyomon a napok, hetek, hónapok múlását („talán egy hónap is elmúlt”). Az idő elveszti a jelentőségét, Gregor egyfajta öntudatlan időtlenségben él. (Ettől függetlenül az elbeszélés időrendben folytatódik tovább.)
Emberi múltjától, emlékeitől sem egyik pillanatról a másikra szakad el. Kezdetben folyton az átváltozása előtti életére gondol, de aztán rájön, hogy az a világ, amelyben eddig élt, a múlté: már nem tud kapcsolatot teremteni előző életével, ember-múltjának szereplőivel. Csipogó hangját nem értik, nem tud kommunikálni, ezért egyre jobban kirekesztődik az emberi világból.
Fizikai átalakulása is fokozatos: nem lesz egyik pillanatról a másikra teljesen rovar. Beszédképességét már az átváltozás után elveszíti, de cserébe szerez új, a rovarokra jellemző képességeket (pl. tud a falon járni). Ám ahogy telik az idő, más emberi képességei is leépülnek, pl. látása kezd elhomályosulni. Minél több emberi képességet veszít el, annál inkább rovarrá válik.
Az utolsó fázisban már tudatilag is kezd rovarrá válni: egyre inkább enged a rovarösztönöknek. Ez a mozzanat kétségkívül azt sugallja, hogy biológiai létformánk határozza meg a tudatunkat. Igaz viszont, hogy Gregor teljesen soha nem veszíti el emberi mivoltát, mindvégig marad benne valami emberi.
Gregor meghasonlása: rovar-e vagy ember?
Végig bizonytalan, hogy Gregor mennyire maradt ember és mennyire lett rovar. Ez a kérdés nemcsak a Samsa családot, hanem a főhőst is kínozza: Gregor az emberi gondolatok-érzelmek és a rovarösztönök között őrlődik.
Hiába szokik hozzá új testéhez, nem sikerül harmóniát kialakítania lényének két része, a rovar-rész és az ember-rész között. Emberi tudata és rovarteste egymásnak ellentmondó impulzusokat küldenek, ellentétes dolgokra késztetik.
A két létforma közti feszültség akkor éri el a tetőpontját, amikor Gregor anyja és húga kiviszik a bútorokat Gregor szobájából. A rovarösztönök arra késztetik Gregort, hogy helyeselje a szoba kiürítését, hiszen a helyiség így alkalmasabbá válik egy rovar számára, emberi tudata azonban tiltakozik, mivel a bútorok ember-múltjára emlékeztetik, így eltávolításuk fel fogja gyorsítani rovarrá alakulását.
Gregornak tehát választania kell a fizikai komfortérzet és az érzelmi komfortérzet között: ha meghagyják a bútorait, az fizikailag kényelmetlen, ha elviszik, az viszont lelkileg kényelmetlen a számára.
Végül az érzelmi komfortérzet mellett dönt. Attól tart, hogy a bútorok nélkül elveszti az emlékeit, elfelejti ember-múltját, és ha már nem lesz semmi, ami ember-voltára emlékeztesse, akkor teljesen rovarrá válik.
Mivel nem akar lemondani ember voltáról, szeretné megakadályozni a szobája kiürítését. Ez persze nem sikerül, ezért kétségbeesésében ráül a falon lógó képre (amely egy szőrmékbe öltözött nőt ábrázol), hogy legalább azt megmentse.
Ez az ember és állat közötti, „átmeneti” létforma felvet egy érdekes morális problémát is. Vajon milyen erkölcsi törvény vonatkozik Gregorra, akiről nem lehet tudni, hogy állat vagy ember? Mitől állat az állat, és mi tesz minket emberré? A racionális gondolkodás vagy az emberi test adja ember voltunkat?
Minek tekinthető Gregor, aki féregtestben él, de emberi érzései és gondolatai vannak? És minek tekinthetők a családtagok, akik emberi testben élnek, de embertelenül viselkednek Gregorral? (pl. Samsa úr bottal kergeti, almával dobálja). Az ő viselkedésük nem emlékeztet jobban állatra, mint emberre? Az embernek vannak állati ösztönei is és néha állatiasabb tud lenni az állatoknál.
És mi a feltétele annak, hogy valaki az emberek világához tartozzon? A kommunikációképesség? Nem tartjuk embernek azt, aki nem tud kommunikálni az emberekkel?
Az identitás? Ha Gregor rovarrá változik, akkor ő már nem Gregor? És kinek van joga eldönteni, hogy Gregor még Gregor-e vagy már csak egy rovar? A családtagoknak, akik az átváltozása előtt is ismerték? Igen ám, de a bejárónő, aki egy idegen, több emberi tulajdonságot feltételez Gregorról (pl. ravaszságot), mint a saját családja, akik teljesen állatként kezelik!
Számos kérdés merül fel, a Kafka-mű ezért olyan gondolatébresztő. Mindenkinek magának kell a saját válaszát megtalálni ezekre a kérdésekre.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 10. oldalra!
