Franz Kafka, Az átváltozás szerzője

Az elbeszélés értelmezési lehetőségei

Üzenet, alapgondolat: Kafka művei példázatosak, parabolikus szerkezetűek, ám a parabolákkal ellentétben jelentésük bizonytalan, nehezen megfejthető. Kafka semmi fogódzót nem nyújt a megfejtéshez, és ezzel szinte kihívja az értelmezés sokféleségét, sőt, a belemagyarázás lehetőségét is.

Mivel elbeszélései többértelműek, sokféle jelentésük van és bonyolult dolgokat fognak egybe, egyik művét se helyes egyféleképp értelmezni. Helytelen volna megmaradni akár a társadalmi, akár a filozófiai, a teológiai vagy a pszichoanalitikus értelmezésnél, mert azzal leegyszerűsítenénk a mű jelentését. Ez a többértelműség egyébként arra is utal, hogy a teljes igazság megragadhatatlan.

Az értelmezés módja: A mű jelentésének megfejtéséhez azt a nem könnyű kérdést kell megválaszolni, hogy: miért történik meg Gregor Samsa átváltozása?

Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk fejteni, Gregor két világát, két lényét, az átváltozás előttit és az átváltozás utánit kell összehasonlítanunk. Ezt az elemzés során már megtettük, jellemeztük ember-múltját és rovar-énjét is, ezért most már csak azt nézzük meg, hogy milyen következtetés vonható le az elmondottakból.

1. Az egyik értelmezés szerint Gregor agyonhajszolt, a végletekig kizsigerelt életmódja bosszulja meg magát: örömtelen élet, rohanás, kevés alvás, kiszolgáltatottság a munkahelyen, megalázások, igazságtalan vádak, zsarolhatóság…

Mindezek közül az alvást szokták kiemelni. A szövegben több utalás is van az alvásra, illetve az alváshiányra. Rovarként Gregor jellemzően a kanapé alá bújva piheni ki fáradalmait, de van, hogy szorongása miatt nem tud aludni.

A mű elején a narrátor megemlíti, hogy Gregor utazó ügynökként soha nem tudta rendesen kialudni magát, mert hajnali 4 órakor kellett kelnie, és az alváshiány-motívum visszatér a novella vége felé is, amikor Gregor egészsége leromlik és már egyáltalán nem tud aludni.

Az alvás és az alváshiány domináns szerepe miatt voltak elemzők, akik felvetették, hogy Gregor azért változott rovarrá, mert nem aludt eleget. Azaz átváltozása büntetés egészségtelen, jellegtelen, önfeladó életmódja miatt.

2. Egy másik értelmezés szerint Gregor átváltozása a világból való kivonulás, egyfajta lázadás az egyforma, monoton hétköznapi élet ellen. Azért változik át, mert így nem lehet élni az életet, ezen az életen változtatni kell.

Kafka világában az ember soha nem tud boldog lenni, mert az egyén igényei ütköznek a társadalom elvárásaival. A társadalom a férfitól azt várja el, hogy keményen dolgozzon, építsen magának egzisztenciát és nősüljön meg, alapítson családot.

Gregor azért változik át rovarrá, mert társadalmilag meg akar szűnni létezni, nem akar többé része lenni a szerzés világának, és ott akarja hagyni gyűlölt munkáját. Meg akar szabadulni zsarnokoskodó családjától és családi kötelezettségeitől is, amelyek arra kényszerítik, hogy anyagi okokból tovább robotoljon megunt, utált állásában.

Így hát önként elfogad egy ember alatti, élősdi életformát, hogy így tiltakozzon az őt körülvevő hazug világ ellen. Ebben az értelmezésben a féreggé változás egyfajta felszabadulás, viszont az átváltozás miatt Gregornak el kell pusztulnia.

Ugyanis aki nem hajlandó a polgári világ által előírt normák szerint élni és viselkedni, azt a társadalom kiveti magából. Így a főhős kitaszítottá, kiszolgáltatottá válik, s végül belátja, hogy lázadása nem vezet eredményre, visszaút azonban nincsen.

Ez esetben Gregor halála olyan büntetésként értelmezhető, amelyet a világ mér rá, amiért kivonult a társadalomból.

3. Gregor átváltozása értelmezhető egy belső torzulás kivetüléseként is. Gregor élete csak külsőségeiben volt emberi, valójában ember alatti szinten élt, hiszen élete örömtelen volt: üres, monoton, gépies, lélekölő tevékenységek sorozatává vált, és ezáltal elveszítette minden emberi jellegét. Gregor tehát azért változott át, mert embertelen élete lealacsonyította egy rovar szintjére.

Már-már nem is emberi életet élt, ez vetül ki a bogárrá változásában. Ugyanakkor minderre későn döbben rá, így aztán Gregor Samsát Ivan Iljics távoli rokonának is tekinthetjük. Ugyanolyan abszurd a helyzetük.

Gregor lelke eltorzult ettől az embertelen életmódtól. Önfeladása végül emberi méltóságának elvesztéséhez vezetett, és emberi méltósága feladásával ember voltát is elvesztette. A féreggé változás ennek csak fizikai megnyilvánulása.

Mikor átértékeli régi életét, akkor válik igazán emberré, akkor támadnak erőteljesebb emberi érzései, sőt, a zeneélvezet által a szellemi táplálék fontosságát is megismeri. Valójában rovar alakban talál lelkileg önmagára.

Átváltozása együtt jár az emberi kommunikációra való képtelenséggel és azzal, hogy elszigetelődik a családjától és az egész emberi világtól. Azonban éppen ennek folytán teljesedik ki az igazi énje.

Ennek a lelki magára találásnak azonban a rovarrá változás volt az ára, így Gregor diszharmonikus és megoldhatatlan helyzetbe kerül: eddig kívülről ember volt, belül meg állat, most már belül ember, kívülről viszont állat.

Ez esetben halála önfeláldozásként értelmezhető, amelyben személyiségének igaz embersége nyilvánul meg.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 12. oldalra!